A kotta ugyanaz, legfeljebb a zenészek változnak. Kövér László: „Egy olyan országot veszünk át, amelynek teljesen üres lesz a kasszája, és az lesz a kérdés, hogy a hátralevő fél évet hogyan fogjuk megúszni összeomlás és csődök nélkül.” Orbán Viktor: „A dolgok jelenlegi állása szerint a mostani kormány a választásokig kisöpri a kasszát, vagyis a hiány száz százalékát felhasználják. Azért lesz szükség bizonyos rendkívüli intézkedésekre, hogy elkerüljük a költségvetés teljes összeomlását.” – Ezzel a felütéssel nyit a vezércikk. A szerkesztőség tehát nagyon is komolyan gondolja, hogy parasztok (’polgárok’) „vakítására” szolgál Orbánék kasszaféltő közlése.

A továbbiakban tótágast áll a lap, kínjában, hogy mentse a menthetetlent. Először is közli, hogy a kassza nem ürülhet ki: a valóságban ilyen nincs. A költségvetés egyenlege a mindenkori kiadások és bevételek állapotától függ, s ezekre az a jellemző, hogy nincsenek tartós egyensúlyban.

 Pedig ők is tudják, hogy nagyon is van. Szomorú és szomorúan sok példát mondhatnánk a magyar és a világtörténelemből. Aki olyant állít, hogy az államkassza nem ürülhet ki – becsapja az olvasóit. Aczél és a Népszabadság sokkal okosabbak, műveltebbek annál, hogy ne tudnák, milyen volt az 1918. nyári Monarchia vagy a közelebbi múltból az argentin vagy a mexikói válság.

 Ők maguk is tudják: erről beszélt Balatonőszödön Gyurcsány, a hírhedett beszédében. Valahogy így fogalmazott: ilyen böszmeséget még senki sem csinált… Nos, arra értette, hogy a 2002–2006-os országlás a szakadék szélére vitte a magyar államot.

 Gyurcsány akkor azt ígérte, vissza fogja fordítani az országot. Az ellenzék azt mondta: túl nagy a lendület, a tehetetlenség a szakadékba fogja vinni az országot. Erről szólt az elmúlt három és fél év összes gazdaságpolitikai és „reform” vitája.

 Gyurcsányék a gazdasági összeomlást a „reformjaikkal” társadalmi összeomlássá kívánták transzformálni. A háromigenes népszavazás ezt akadályozta meg; igaz, magát a fenyegető veszélyt nem hárította el. Nem is fért bele a referendum nyújtotta szoros jogi keretbe, noha a lényegi üzenetet maga Horn Gábor közölte Kókával, illetve a Hír TV szemfülességéből országgal-világgal: el kell mennetek, elvtársak…

 És az elvtársak nem mennek el.

Most viszont úgy fest, nagyon is menőfélben vannak. Csak nem akarnak.

Aczél Endre és a Népszabadság már tulajdonképpen védőbeszédet próbált megfogalmazni, amikor ezt préselte ki magából:

Szeretném valami olyanra emlékeztetni az olvasót, amit az általános amnézia rég elfedett. Amikor Orbán átadta Medgyessynek a hatalmat (2002. május 27.), a Pénzügyminisztérium két nappal később kelt közleménye szerint az arra az évre rendelt költségvetési hiánycél 81(!) százaléka már teljesült. Kevesebb mint öt hónap alatt. Később sokat hallottuk, hogy a „jóléti rendszerváltás” programját Medgyessyék abból a teli kasszából valósították meg, amit Orbán hátrahagyott. Hát ennyire volt „teli”…

No hát itt a pillanat, amikor keményen kell fogalmaznunk: ez a bekezdés nettó gazság.

Azért nettó gazemberség, mert egyrészt a bennfoglalt állítás sem igazság, másrészt az amnézia nem egyéb, mint hogy a Népszabadság nyolcadik éve hallgat erről a bennfoglalt állításról. Egyszerűen azért hallgat, mert az MSZP nagy haláltáncába nem illeszkedik a tartalma.

Ha valóban olyan csehül állt a kassza, akkor miért kampányolt az MSZP a 19 ezer forijtok kiosztásával, meg a „Több pénzt az önkormányzatoknak!” hazugságával, rögvest az idézett PM-közlemény után? Miből tellett akkor 50 percentes béremelésekre, az önkormányzati választási siker megvásárlását finanszírozandó?

Bökjük ki végre: az igazság az, hogy az államkassza kiürülését úgy hívják: hitelképtelenség. Ettől pedig fényévekre volt 2002 nyarán az ország. Nem úgy, mint 2006-ban, amikor erről szólt övéinek Gyurcsány. És azért nem írt a Népszabdság "kiürült kasszáról", mert - nem volt üres. Most viszont üres lesz.

Szóval lebukott Aczél is, a Népszabadság is. Pontosan tudják, a költővel szólva, miben és hogyan hazudtak, mikor hol és miképp.

Ez a mostani vezércikk azért hazugság, mert egy előzetes MSZP-trükköcskét hivatott elfedni.

A Bajnai-kormány április végére csontra lerágja az összes lerághatót az összes elképzelhető állami csontról.

Két célból teszi ezt Bajnai és bandája:

1. Hogy az Orbán-kormány azonnal hitelfelvételre kényszerüljön; ezért nem vették föl eddig az esedékes IMF-részletet sem.

2. A sarokba szorított majdani Orbán-kormány kénytelen lesz élből rossz alkut kötni a külföldi pénzhatalmakkal, mert a születése napján totálisan ki lesz szolgáltatva. Mutatis mutandis ugyanígy kezdte 1990-ben Antall József.

Ha valaki ebből azt a következtetést vonja le, hogy a mostani kormányerőknek nem az ország a legfontosabb – akkor egyet kell értenünk vele.

A Bajnai-kormány egy képben fogalmazva azzal akar rendes embernek látszani, hogy úgy fogja átadni a pénztárcát, hogy: lám megvan, nem veszett el. De azt el fogja hallgatni a közvélemény elől, hogy már régen elköltötte az eztán esedékes bevételeket, a pénztárkönyvben pedig csak kötelezvények sorjáznak, hogy kinek mikor és mennyit kell majd fizetni. Bajnai, a „jó ember” meg röhög a markába, amikor újra jönnek a hitelezők. Odasúghatja nekik, a kapu előtt: puhára főztem, nektek csak meg kell enni…

Hol itt a tönkretett, lebombázott ország? – kérdezi a vezércikk. Hát itt, körülöttünk.

Legalább József Attilát olvastatok volna, elvtársak:

A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás
s mint fillér, száll szét a szilánkja.

Legalább Attilára hallgatnátok, ti derék baloldaliak.