A cím lehetne akár MSZP-Jobbik paktum is, de felmérések szerint a szocialistákat már beelőzték az ultrák, így hát a protokoll előírásai szerint elsőbbsége van Gyurcsány nyájának. Gyurcsány, aki leköszönése előtt még intézkedhetett a Jobbik EP-választási kampányához szükséges pártpénz sürgősségi kifizetéséről, most főnixmadárként újjászületve kampányol a Fidesz-KDNP szövetsége ellen.
Retorikája a Jobbiké: Orbánékat teszi felelőssé. Először is a felhalmozott államadósság miatt. Főnix úr azt azért leszögezi, hogy a Gyurcsányidejű államadóság – szerinte – alig egyhatod mértékű halmozása tisztességes, elfogadható, a többség által szerethető célokat szolgált. Itt talán a szelíd lankákon megépített völgyhídra, a hazai autópályák nyugatiakhoz képest horribilis építési költségeire, Zuschlagra, vagy a BKV-és ügyekre gondolt, ami közülük valóban sokaknak tetszhetett, de talán többségünknek mégsem.
Másodszor, Főnix úr szerint a Fidesz áruló politikát folytat. Egyszerű fogalmazásában tudatja, hogy a Fidesz politikája és majdani kormánya a hazugság mocskából születik. Ezt el kell fogadnunk, hiszen Főnix úr alapos szakértője és felelőse annak, hogy 2006-ban a szocialista-liberális alakulat hogyan nem bontotta ki az igazság minden részletét, hogyan hamisította meg az államháztartási adatokat, és az általuk törvénybe foglalt, kampányban beígért kedvezményeket - újra kormányra kerülve - hogyan törölték el egyetlen pillanat alatt. Őszinte, „nem kell félni, nem fog fájni” áldozatos, tisztességes munkájuknak a legnyomorultabb gazdasági-társadalmi mutatóit, és legkomiszabb éveit köszönheti Magyarország.
A legszebb mégis az, hogy a 2006-ban majdnem polgárháborúhoz vezető őszödi hazugságbeszédét, Gyurcsány a mostani kampánykörútján pénzért árusítja híveinek. És van rá kereslet. Lehetne a kínálatot bővíteni, jó pénzért akár az október 23-ai brutális polgárverések ütősebb, vérfürdősebb akciójeleneteire is akadna vevő. Gyurcsány és Vona Fidesz-ellenes road showja, közös érdekét szolgálja a szocialista zsugor-, meg a radikális gagyipártnak. Paktumot kötve, egymást erősítve országszerte árulózzák Orbánt és pártját.
A két párt már nem létezhet egymás nélkül, a közös munka ráadásul eredménnyel kecsegtet. A Jobbik nem azért veszélyes, mert szófosásban radikális, hanem azért mert a szocialistákkal együttműködve a Fidesz jelenlegi választási esélyeit tiporja, és ezzel múlik a remény arra, hogy többségében épeszű politikusok kerüljenek a magyar országgyűlésbe.
A Fidesz és Orbán pedig elnézik ezt, amivel taktikailag komolyan hibáznak.
Ugyanúgy, ahogyan a 2006-os miniszterelnöki vitában is. A választók bizonytalan része ugyanis a választási kampány felfokozott hevületében nem józan, hanem erős vezérhímet keres vezetőnek. Aki a támadásokat nem hagyja válasz nélkül. Az óvatos taktika indokoltnak tűnhet két elvesztett választás után, de lássuk be: első alkalommal kampány, a második alkalommal pedig küzdelem hiányában maradt el a győzelem.
Négyévente más a Fidesz-ellenes kínálat, idén újra Gyurcsány és legújabban a Jobbik. Ez utóbbi formáció létezését bagatellizálhatjuk, de nem szabad. Arra Kövér szavai hallatán gondolni sem lehet, hogy a Jobbikkal bármilyen szinten szövetséget kötnének, inkább úgy tűnik, valami villanypásztoros megoldást képzelt a Fidesz. Csakhogy a szocialisták szép kövérre hizlalták a nyájukat, a fideszes villanypásztort meg alaposan megszaggatta a megkergült állatsereg. Minden egyéni választókerületben összeszedték a megfelelő számú ajánlószelvényt és a szocialistákkal meg a többi csip-csup párttal együtt a Fidesz első fordulós befutását is megakadályozzák majd számos helyen. És akadhat meglepetés bőven a második fordulóra is.
Érthető, ha egy miniszterelnök-jelölt nem kívánja megbántani az ellenfél szavazóit.
De, az ellenfél megrögzött támogatói sosem szavaznak a Fideszre. A bizonytalanokat viszont ahogy eddig sem, úgy most sem lehet langyos bizonytalankodással megnyerni.
És nagyon sokan még nem döntöttek.
Lehet, hogy egy rendes fejtágító kampány esetén átrendeznék a gondolataikat, mert például meglepetésemre jónéhányan még ma sem hallották a királyi sztorit. Amiben nem is a Király András Jobbik-szóvivő életrajzában található ideológiai nyáladzás és a kanadai melegfesztiválon róla készült brutálfotók közötti ellentét a durva, hanem a videók. Ahol egy alpári szövegű kivagyi takonyka semmit sem értve, tudva, és érezve, másokat megalázva, félelmet, fájdalmat okozva tesz rendet a teremtett világban. Tévedés ne legyen: érti az ember, hogy fiatalság bolondság, de azt már nem, hogy képmutatás és gonoszság.
A bizonytalanok közül többen arról sem tudnak, hogy a Medgyessy-kormányban miniszterjelölt Balóné Morvai Krisztina az elátkozott lisszaboni szerződés előnyeiről csicsergett az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának februári ülésén. Hogy Szegedi Csanád Szerencsen megmondta, a Jobbik programját nem úgy alkották meg, hogy az reálisan kivitelezhető legyen. Hogy Gaudi-Nagy Tamás igazságügyminiszter-jelöltjük a Jobbik programmal szöges ellentétben mégis megtartaná a képviselők mentelmi jogát. Hogy Vona szívesen behívna 20 millió oroszt, hogy a magyar föld eltartsa őket. Hogy tagjaik között köztörvényes bűnöző, ügynök, a bankok és multik nem kispályás képviselői találhatóak.
A bizonytalanokban kérdések sem merülnek fel. Hogy a Szabadság téri szovjet emlékmű porig rombolását követelőkből, hogyan lett fanatikus oroszbarát? Hogy az EP-választáskor tett ígéreteikkel szemben miért nem vonultak utcára az előre hozott választásokért? Hogy képviselőik majdnem egy év alatt a rinyálási és beégési elsőség megszerzésén kívül milyen kézzelfogható dolgot vívtak ki az EP-ben? Hogy mi végre alkottak olyan programot a magyaroknak, ami saját bevallásuk szerint minden szakmai és megvalósíthatósági alapot nélkülöz?
Persze, ez a gondolatsor csak sok hűhó semmiért, hiszen ember tervez, Isten végez. De az is régi tapasztalat, hogy tökös legényre szívesen adja az áldását.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















