
Andok Mónika, docens a politikai stand-upról; Aczél Petra, docens a kampányok szóbeli és képi retorikájáról; Bíró Mátyás, tanár a virtuális tér politikai vitáiról és a webkettes platformok szerepéről a 2010-es magyarországi kampányban; Nagy Ilona, egyetemi hallgató arról, hogy mire használják a Facebookot a magyar pártok és politikusok; Tóth Olivér, hallgató pedig a hazai politikai blogokról adott elő. A tanulmányi napon bejelentették azt is, hogy a katolikus újságíró szervezet online újságírás szekciót alapított, melynek vezetője Bíró Mátyás, a kdnp.hu és a makusz.hu újságíró-szerkesztője, a PPKE BTK Kommunikáció és Média Intézetének tanára lett.
Andok Mónika, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) docense elmondta: az utóbbi időkben vált jellemzővé, hogy kifejezetten egy-egy politikus vált a pártok emblematikus figurájává, vezérarcává, ezt a kiválasztódást a média is befolyásolja, a folyamat pedig a bulvárosodás irányába mozdult el. A politika ennek megfelelően az emberek érzelmeire igyekszik hatni, próbál szórakoztatni, és nem észérvekkel dolgozik, így zenekarok jönnek kampányrendezvényeire, politikusok is megjelennek bulvárműsorokban, sőt alkalomadtán magánéletük egy részét is beviszik a politikába - emelte ki a docens.
Az előadó szerint a politikai rítusok csökkentik a csoporton belüli
véleménykülönbséget, a konfliktusok lehetőségét, és háttérbe szorítják
az agressziót, az identitástudatot viszont erősítik. Ezek a rendezvények
minden esetben dramatizáltan jelennek meg, és meghatározzák a szöveg
előadásának megjelenési formáit, a politikusnak a média szabályai
szerint ugyanis sztárrá kell válnia - fogalmazott.
Aczél
Petra, a PPKE docense új politikai jelenségnek nevezte, hogy a
politikusok személyiségével kapcsolatos információk fontosabbá váltak,
mint a tettei. Az internet jelentőségét hangsúlyozva rámutatott: ezen a
területen nem megszabott, hogy milyen sorrendben fogadja be az ember az
információt, a tartalmak és értelmezéseik képlékenyek, a fogyasztó a
politikai tartalom befogadásakor saját maga választja meg ennek módját.
Bíró Mátyás, a PPKE tanára megállapította: az interneten a Jobbik
és az LMP, valamint szimpatizánsai a legaktívabb, viszont a Fidesz-KDNP
használja igazán integráltan és átgondoltan a közösségi oldalakat, míg
az MDF és az MSZP teljesen lemaradtak. Az MDF a rosszul sikerült
képviselő-jelölti bemutatkozásokról híresült el, a hebegő-habogó
jelöltek videóinak kommentezési lehetőségét, a „netes szólásszabadság
jegyében” gyorsan le is tiltotta az MDF-es kampánystáb.
Véleménye szerint az online viták között található előremutató diskurzus is, de az emberek itt, mivel személytelenül jelennek meg, sokkal agresszívebbek és türelmetlenek másokkal szemben. A Jobbik-szimpatizánsok internetes véleménynyilvánítására jellemző, hogy eléggé agresszívek, a legtöbb politikai témához azzal szólnak hozzá, hogy megindokolják, mitől lesz kormányképes az általuk támogatott párt.
Bíró Mátyás közölte: negatív jelenség a neten is, hogy a hasonló véleményen lévők, az online médiakutatók meghatározása szerint ún. "véleménygettókba" tömörülnek, azaz esélyt sem adnak, hogy bárki is vitába keveredhessen nézeteikkel, ezt a jelenséget kiberbalkanizációnak is hívják. Ezt próbáltak elérni Gyurcsány blogjának szerkesztői, kicenzúrázva az ellenvéleményeket, a Jobbikhoz közeli barikad.hu oldalon, ahol pl: nincs fórum és legutóbb Mesterházy sajtósai a Youtube videóknál, amikor is törölték a negatív hozzászólásokat.
Bíró Mátyás azt mondta: a pártok többnyire az egyirányú kommunikációt erőltetik ezeken a közösségi oldalakon, pedig ezek alapvetően nem erre valók. Úgy vélte: hazánkban főleg az aktivizálásban lehet jelenleg szerepük a közösségi szájtoknak, a szimpatizánsokat, véleményvezéreket lehet elérni velük, a politikusi márkaépítésben kevésbé van most még jelentősségük nálunk. A PPKE tanára optimista, azt reméli, hogy a 2014-es kampányban lesz előrelépés, a hazai pártok sokkal aktívabbak lesznek, valamint sokkal inkább arra fogják majd ezeket az oldalakat használni, amire valók.
- A Facebook kitűnő terepet nyújt arra, hogy minél rövidebb idő alatt
minél több emberhez eljussanak az üzenetek, tulajdonképpen a blogok
napló jellegét ötvözi a gyors, széleskörű információközléssel - közölte
Nagy Ilona, a PPKE BTK kommunikáció szakos hallgatója. Ezen felül
szerinte lehetőséget nyújt arra is, hogy a szimpatizánsokat
aktivizálják, egyrészt azáltal, hogy terjesztik a politikai üzeneteket,
másrészt a kampányt támogatva önálló kezdeményezések jöhetnek létre. A
pártok oldalain leginkább az információközlés kap hangsúlyt, a Jobbik,
az LMP és a Fidesz is üzenet formájában továbbítja a fontos
információkat.
Orbán Viktor oldaláról elmondta: rajongói nagyon
aktívak, az itt olvasható bejegyzések hangvétele szerinte személyes, ha
eddig valaki nem volt tisztában vele, most megtudhatta pl: mennyire
rajong a politikus a fociért. Úgy véli, hogy a politikus felismerte az
oldal nyújtotta lehetőségeket és megpróbálja azokat teljes mértékben
kiaknázni, próbál reagálni szimpatizánsai és ellenzői hozzászólásaira,
és a szimpatizánsok bevonását is fontosnak tartotta.
- Hazai szinten az érdekesebb politikai blogok közül a fajsúlyosabbak a blog.hu rendszerében találhatóak, népszerűségük többek között annak is köszönhető, hogy a napi szinten több mint 600 ezer olvasóval, havi szinten pedig több mint 1,5 millió egyedi látogatóval büszkélkedő Index.hu főoldalán jelennek meg, egy külön a blogoknak kialakított helyen - mondta Tóth Olivér, ugyancsak a PPKE BTK kommunikáció szakos hallgatója. Szerinte az, hogy melyik internetes napló kerül ki az oldalra, esetleg kiemelt helyre, a portál politikai attitűdjét is tükrözi, így kap például olyan kisebb párt, mint az LMP rendszeres megjelenési felületet az oldalon. Úgy véli: a neten talán az egyik legobjektívabb politikai blog Török Gáboré, szerencsés témaválasztásokkal, hatásvadászat nélkül tud véleményformáló lenni. A Vastagbőr blogot nevezhetjük a jobboldali irányvonalat követők közül az egyik legjelentősebbnek, maró gúnnyal kezelik az aktuális politikai eseményeket, kritizálnak, pellengérre állítanak, frappáns címek jellemzik őket - közölte Tóth Olivér. Baloldalról az egyik legolvasottabb blog Tóta W. Árpád W blogja, rengeteget foglalkozik a nézeteivel ellenkező ideológiai vonal szereplőivel, és egyedi ironikus hangvétel jellemzi.
Tóth Olivér szerint a mostani kampányban nagy szerepük van a blogoknak, látható, hogy igyekeznek politikai befolyásoló tényezővé válni, a pártok is próbálják tudatosabban használni a blogokat. Kitért arra is: ahogy nőni fog az ország internetpenetrációja, azzal párhuzamosan valószínűleg nővekedni fog majd az internetes kampányban a politikai blogolás jelentősége is.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















