A vakfolt az az a pont a szemünk érzékelő hártyáján, ahol összefutnak és kötegbe fonódnak a fényérzékelő szervecskékből – fotoreceptoroktól – jövő szálacskák. A köteg a látóideg, az viszi az agyba az információt.

A fonódási pontnál nincsenek fényérzékelők, tehát mi valójában egy lukas világot látunk – de egy teljeset érzékelünk. Agyunk javít, betölti az űrt. Ha minden rendben van. Az van tehát rendjén, ha hamis kép áll össze a tudatunkban. Amennyiben érzékeljük a vakfoltot, baj van. Szembetegség. Vagy agykór.

Néztem a televíziót. Valami reprezentatívnak szánt vélemény-előfújó negyedórában Mesterházy Attila – mint megtudtuk, derék magyar kurtanemes família tagja; igen, igen, ő mondta – uszított. Hergelt. Zizisített. Hogy a Fidesz gyűlöletet kelt a magyarság és a polgár(i)ság ellen. Hazudott. Vagy csak ostoba.

Valami régi Orbán-beszéd kapcsán emlegette a kirekesztő fideszista magatartást, amely a baloldalt genetikailag – en bloc – magyarságra rontó hordaként írja le.

Az tökéletesen hidegen hagyta, hogy Orbán mást mondott. Az is, hogy Orbánnak abban, amit mondott tökéletesen igaza van: saját népünk egy része – egyszerűség kedvéért: a baloldaliak; szerintem valójában a gyűlölködő, évszázadok óta gyűlölködő … – kik is? Majdnem prolit mondtam, vagy cselédet, vagy bunkó tömegembert, vagy valami hasonlót. Hígmagyart.

Vannak. De nem tudom még meghatározni spéciesüket – s ez bizony nagy baj.

Ha a vakfolt láthatóvá lesz – nem érzékelünk. Foltostul jelenik meg a világ, mintha valami folt, letakarás került volna a szemünkre. S kitakarna egy részt.

Egy bizonyos irányból érkező, fény hordta információ helyett látnivaló lesz a sötétség. Szerencsétlen esetben pont valami érdekes és fontos tűnik el – pedig ott van az orrunk előtt. Ez lehet akár egy százezres, milliós sereg. Ha elég messziről nézzük, éppen vakfoltnyi lehet.

Elég messziről nézzük. Mi, akik nem tartozunk bele, mind. Messziről és magasról.

Mesterházy ennek a seregnek uszít –, ez az ő műsoruk.

Ha most az eszünk javít a látáson, folton, messzi ostobaságunkat korrigálja, világos, mi készül.

Fölfordulás. A kutyabőrös uszítja a homály népét. A vereség után használt fegyvereket élezte. A hazugság, a mocsokkavarás, a téboly fenőkövén.

Most győztünk – a mi emeletünkön. De ki lesz az úr az alagsorban, a pincében? Kik fogják széttöretni a még megmaradt alapokat?

Győzhettünk. De az új uralom csak esély, nem maga a megoldás. A kezdet. Pusztán a kezdet. Csak a kezdet.

Mi most kijelöltettünk a hajtóvadászat űzendő vadának. Hát legyünk vadak –, de ne űzöttek. Az első győzelem nem számít, a végső a minden. A teljes.

És mi lesz a tömeggel?

Vakfolt. Nem látom.

Hát emiatt nem értem, mi folyik itt.

Ez a vakfolt.

Mi a ködkép?

És mi a kedély?

Azt már elfelejtettem.