
Jobban ismerik a kockázati tényezőket
Az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi
Hatóság (American Food and Drug Administration, FDA) korábbi, 2002-es
kérdőíves felmérése szerint a megkérdezettek 83 százaléka tudta, hogy az
étkezés hatással lehet a szívvel kapcsolatos megbetegedésekre, míg ez az arány
2008-ra 90 százalékra nőtt. Egy hasonló, 2004-es kutatásban a válaszadók 32
százaléka volt tudatában annak, hogy a transzzsírok növelik a szívbetegségek
kockázatát, míg 2008-ra ez az arány 62 százalékra emelkedett.
A 2008-as kutatás résztvevői nemcsak, hogy
többet tudtak a kockázati tényezőkről, mint a 2002-es megkérdezettek, de jobban
ismerték azokat az összetevőket, amelyek csökkenthetik a szívroham
kialakulásának kockázatát. A 2008-as megkérdezettek csaknem fele tisztában volt
azzal, hogy az Omega 3 zsírsavak csökkenthetik a szívelégtelenség
kialakulásának kockázatát. Változatlan maradt azonban azok aránya (81%), akik
tudták, hogy bizonyos ételek és italok segíthetnek a szív problémák
megelőzésében.
Figyelnek az összetevőkre
A kutatás kimutatta, hogy az amerikaiak egyre
tudatosabban figyelik az összetevőket tartalmazó címkéket az élelmiszereken.
2002-ben a megkérdezettek 44 százaléka állította, hogy elolvassa a termék
címkéjét vásárlás előtt, míg ez az arány 2008-ban már 54 százalék volt. Hasonló
eredmény mutatkozott abban a kérdésben is, hogy a fogyasztók megnézik-e a
vásárlás előtt a termék vitamin, zsír és kalória tartalmát: 2002-ben 59
százalék, 2008-ban 66 százalék ellenőrizte a vonatkozó adatokat. A többségük
ezen kívül ma már figyeli az „alacsony zsírtartalom”, „magas ásványi-anyag
tartalom”, „koleszterin-mentes” jelzőket is a csomagoláson.
Mégis nő a túlsúlyosok aránya
A képet némileg árnyalja egy másik amerikai
kutatás, amely szerint az elmúlt évtizedben az országban rohamosan nőtt az
elhízottak aránya. Ma az amerikai felnőtt lakosság 55 százaléka túlsúlyosnak,
míg 23 százalékuk kövérnek számít. A trendet a fiatalok is követik, ötből egy
amerikai gyereket túlsúlyosnak tekintenek az egészségügyi szakemberek. A már
betegségnek számító kövérségre a kormány az egészségvédelmi kiadásainak mintegy
12 százalékát költötte a kilencvenes évek végén.
A World Health Organization 2005-ös adatai
szerint a világ felnőtt lakosai közül mintegy 1,6 milliárdnyi túlsúlyos,
legalább 400 millió kövér, míg az öt éven aluliak közül legalább 20 millió
gyerek tekinthető elhízottnak.
Görbe tükörbe néznek a magyarok?
Az Image Factory és a TÁRKI 2007. év végi
kutatási adatai szerint a felnőtt magyar lakosság 34 százaléka túlsúlyos, 19
százaléka pedig veszélyesen el van hízva. Egészséges testsúllyal csupán tízből
négy ember rendelkezik. Ugyanakkor, míg valójában csak a felnőttek 40 százaléka
rendelkezik ideális arányokkal, addig a lakosság 65 százaléka gondolja úgy,
hogy normális testsúlya van.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Liptai Claudiát elrabolták
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















