Ahol luxusnak számít a reggeli
A hátrányos helyzetű családból származó gyereknek a mindennapi reggeli elérhetetlen luxusnak számít. Egy részük akár heti négy alkalommal is korgó gyomorral indul iskolába. Ez a magyar gyerekek körében is előfordul.
2010. március 21. 10:04

Az ebédet próbálják beosztani

A tajvani Child Welfare League Foundations kutatása szerint az alacsony jövedelemmel rendelkező tajvani családok gyermekeinek 40 százaléka nem minden nap kap reggelit. A megkérdezett hátrányos helyzetű gyerekek 17 százaléka válaszolta azt, hogy csak minden második nap jut reggelihez, míg 10 százalékuk az iskolai ebéd egy részét csomagolja el magának a másnapi reggeli gyanánt.

Az adatok szerint azonban azok a gyerekek sem táplálkoznak megfelelően, akik kapnak reggelit.  A reggeli étkezésnél ugyanis nem jutnak elég gyümölcshöz és zöldséghez, csupán egy-két szelet pirítóst fogyasztanak, esetleg egy kis tálnyi rizst sertéshússal.

A vacsora sem számít mindennaposnak

A kutatás továbbá kimutatta, hogy a gyerekek 20 százaléka nem jut minden nap vacsorához sem.  9 százalékuk csupán minden második nap kap este enni, 10 százalékuk pedig iskolai ebédje maradékát fogyasztja este vacsorára. A gyerekek további 10 százaléka állította azt, hogy esténként gyakran éreznek éhséget, amelyet vízivással próbálnak enyhíteni.

A Child Welfare League Foundations alapítvány elnöke szerint a hátrányos helyzetű családból származó gyerekek a tápanyag bevitel szempontjából is hátrányos helyzetűnek számítanak. Hozzátette, bár a gazdasági helyzet javulni látszik Tajvanban, a hátrányos helyzetű családok ennek hatását egyelőre még nem tapasztalják, így ezen családok gyermekei egyértelműen a recesszió áldozatává váltak.

A kutatás során több mint 1500, kilenc és tizenkét év közötti gyereket kérdeztek meg, a lekérdezés szerint mintegy 300-an bizonyultak hátrányos helyzetűnek.

A magyar gyerekek körében is előfordul

Bár ma még nincsenek pontos adatok, egyes felmérések szerint naponta körülbelül húszezer gyerek nem jut elegendő táplálékhoz. Sokan közülük csak az iskolában kapnak enni, így a hétvége és az iskolai szünetek veszélyeztetett időszaknak számítanak.

Ferge Zsuzsa szociológus szerint a tartós éhezés ma Magyarországon 100 családból 2-3 családot érint, ami nagyjából 200-300 ezer embert jelent.  A Gyermekétkeztetési Alapítvány 20 ezerre becsüli az éhező gyerekek számát, ők szinte csak az óvodában, iskolában jutnak ennivalóhoz.

A közétkeztetés csak részben nyújthat segítséget

„Az ELTE Társadalomtudományi Kar kutatóműhelyeiben és az MTA Gyerekprogram Irodájában több olyan adatfelvétel is történt az elmúlt 8-10 évben, amelyben vizsgáltuk a gyerekek mindennapi, alapvető szükségleteinek kielégítettségét” – nyilatkozta Darvas Ágnes, az ELTE TÁTK szociálpolitikai tanszékének oktatója. A napi háromszori étkezés a szülők elmondása alapján a szegénységben élő gyerekek 3-4%-nak nem biztosított. „Gyakorlati – tereptapasztalataink is azt bizonyítják, hogy a gyerekek egy része éhesen érkezik a nap bármely időszakában meghirdetett programokra, télen-nyáron. Tehát iskolaidőben és szünidőben egyaránt alapkövetelmény, hogy a hátrányos helyzetben élőket célzó gyerek- és ifjúsági programokon legyen tízórai, uzsonna, vajaskenyér, gyümölcs”.

A bölcsődei – óvodai – iskolai közétkeztetés a nélkülözésen csak részben tud segíteni – hangsúlyozta a szakértő. Darvas véleménye szerint a hétvégi és szünidei helyzet teljesen megoldatlan és megoldatlan azoknak a gyerekeknek a helyzete is, akik még nem járnak ilyen intézményekbe. Ami a hátrányos helyzetű településeken sokszor azt jelenti, hogy a gyerek 4 éves koráig kizárólag a családra nehezedik az a feladat, hogy a szűkös jövedelem felhasználása keretében biztosítva legyen a gyerek rendszeres étkezése.

Darvas hozzátette, a reggeli – ebéd - vacsora ténye még közel sem elegendő. „A táplálkozás minősége legalább ilyen fontos lenne, ebben azonban a közétkeztetés sem igazán hatékony. A rugalmasabb megoldások alkalmazását – valódi gyerekmenü, helyi termelők, házias konyha stb. – a gyerekek étkezési szükségleteire vonatkozó ismeretek komolyan vételének hiánya, a gazdaságossági szempontok prioritása (olcsóbb közös konyhát működtetni a gyerekétkezésnek és a szociális étkeztetésnek) és közétkeztetés merev szabályozása egyaránt nehezíti”.

ELTE TÁTK Hírlevél
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó