Gyurcsány politikai búcsúja – beszámoló az "országértékelőről"
El lehetett volna képzelni jobb péntek délutáni programot is, mint politikai halottak eszmefuttatását hallgatni, de győzött a kíváncsiság, hisz ha valakiről, hát Gyurcsány Ferencről azt gondolná az ember, hogy biztos elő tud állni valami újjal.
2010. március 20. 11:24

A politika humorra fogékony rajongói méltán vártak valami olyasmit, aminek hallatán legalább lehet egy jót felháborodni, de legalábbis egy nagyot hahotázni. Voltak is aranyköpések, de az előzetes elvárásainkhoz képest csalódnunk kellett.

A jobboldali fórumokon megszokott mosolygós arcok és egymást bíztató tekintetek helyett már a bejárati tülekedés elkeserítő előzetest adott. Ugyan még több mint fél óra volt a kezdésig, de rengetegen úgy tolakodtak, mintha az alkoholtilalom előtti utolsó napon ingyen sört osztogattak volna. Közben sikerült elcsípni a levegőből néhány magasröptű párbeszédet is.

- Hihetetlen, hogy tud ennyi embert megvezetni a Fidesz! Ők csak 11 százalékkal emelték a nyugdíjakat, pedig 18-cal is emelhették volna – vetette fel a nyilván nem a KSH adatbázisából származó információt egy öregúr.

- Én meg azt hallottam, hogy ha nem nyer a Fidesz, akkor kirobbantanak egy forradalmat! – jött a felvetéshez méltó válasz. Hozzáteszem, az országértékelőn résztvevők korfájának megrajzolása egyikünknek sem jelentene kifejezetten bonyolult feladatot.

E dialógus kellően szórakoztató volt ahhoz, hogy érdeklődve várjuk a legmegátalkodottabb riogatásokat is a „nagyoktól”. Nem is kellett sokáig várni, egy rövid zenei bevezetés után Vitányi Iván kezdte meg az igehirdetést, aki szerint az elmúlt évek elszegényedéséért, lecsúszásáért felelős mind a politika, mind a csodaváró társadalom. Az istenadta nép. Elmondta, utalva Gyurcsány Ferencre és kormányára, hogy voltak valakik, akik, idézem: „szembeszálltak a hazugságokkal”. (Bizony, ezt az embert még így, 80 felett sem hagyja cserben a humorérzéke…)

Majd felidézte 1944. március 19-ei emlékeit, s levonta a konzekvenciát: harcolni kell a jobboldali veszély ellen. És mielőtt bármelyikük beleringatná magát abba, hogy itt esetleg „csak” a Jobbikról lenne szó, a következő szónok, Bauer Tamás tisztázta, hogy a Fidesz nem demokratikus párt, tehát nem szabad rá szavazni. Még magunkhoz sem térhettünk e sokkból, már jött is a következő poén: Molnár Lajos, minisztersége idején 1998-2002 közötti iratokat csípett el (mint ahogy Kern András szokta a Heti Hetesben) az Egészségügyi Minisztériumban, melyek arról tanúskodtak, hogy a Fidesz is vizitdíjat vezetett volna be, ágyszámot akart csökkenteni és privatizálni kívánta a biztosítórendszert. (Ekkor kezdtem el tanácstalanul körbe pislogni, mint ahogy Bajnai Gordon is szokott: miért akarja az MSZP a Fidesz szájába adni azt az egészségügyi reformintézkedés-sorozatot, amelyre olyannyira büszke? Itt valami nagyon sántít.) Megvigasztalt azonban a következő gondolatsor, mely szerint valójában a szoclib kabinetek voltak a nemzeti ügyek kormányai. Jó tudni.

Ilyen szórakoztató bevezetés után érkezett meg Gyurcsány Ferenc, ám tőle arányaiban kevesebb használható muníciót kaphattak a lelkes hívek. Azok a gondolatok, amelyek elhangzottak, mindannyiunk számára ismerősek lehetnek már a balliberális médiumokból. A szörnyű első Orbán-kormány után a szocialista kabinetek helyre állították a demokráciát, szociális kárpótlással törlesztették az addigi négy év zsarnokságát, de ez a jó szándék többe került, mint gondolták. Elhangzott, hogy e szociális intézkedések kb. 1500 milliárd forintba kerültek. (Elgondolkodtató, hogy ha csak ennyit költöttek erre, akkor vajon hová lett az a rengeteg kölcsön, amely a 2002-es 8000 milliárdról 2009-re több mint 20000 milliárd forintnyira emelte az államadósság összegét. Mire ment el a maradék 10000 milliárd? Úgy tűnik, lesz mit elszámoltatnia a következő kormánynak!)

Szóba kerültek aztán a reformnak nevezett intézkedések is, melyeknek állítólag az lett volna a célja, hogy legyen mindenki felnőtt, felelős, szabad állampolgár. A jobboldali métely által megfertőzött polgárok viszont nem fogták fel, hogy igenis csak a baloldali reformok vezetik hazánkat a fejlett Nyugat-Európába. És nem csak hogy ezt megérteni nem voltak képesek, de a Fidesz még irracionális gyűlöletet is keltett a nemzet jóakarói ellen, ocsmány-féreg-korcs-szemétnek megbélyegezve a baloldalt. Tehát a leendő Fidesz-kormány „a hazugság mocsarában születik”. (Hát igen, ez utóbbihoz tényleg nem fér kétség, csak éppen a gyurcsányi hazugságok mocsarában…)

Az ellenségre kiéhezett közönség persze minden Orbán elleni kirohanást vastapssal hálált meg. Ha már újat nem hallhattak, legalább megpróbálták hagyományos szórakozásukat kiélvezni. Megint lehetett egy kicsit félni, egy kicsit gyűlölködni. Így már minden rendben!

Az ex-miniszterelnök ezek után – Bajnaihoz méltó magasságokba emelkedve – bölcs államférfiként szólt a nemzet különböző választói rétegeihez, irányt mutatva azoknak. Kifejtette, hogy a Fidesz és a Jobbik egyként kezelendő, mert mindketten a demokrácia ellenségei. (Ennyi erővel persze az MSZP és a kommunizmus bűntetteire oly büszke Munkáspárt is együvé tartozik, bár Herényi óta tudjuk, hogy a kommunizmus áldozatai saját hibájukból lettek áldozatok, így végül is ez nem is bűn.)

Összességében kijelenthető, hogy Gyurcsány semmi újdonsággal, semmi új üzenettel nem tudott előállni, csak a már ezerszer ellőtt kliséket ismételgette. Ezért nem is feltétlenül kellett volna személyesen megjelennie. Bőven elég lett volna, ha a stáb készít egy videó összeállítást eddigi miniszterelnöki megszólalásaiból, s azt levetítik a jelenlévőknek.

Apropó, összeállítás. A helyszínen a rajongók vásárolhattak egy CD-t, melyen az őszödi beszéd hanganyaga és a 2006-os miniszterelnök-jelölti vita hallgatható, illetve nézhető meg. Ennyire futotta a nagy szocialista ötletbazárból: merítsenek erőt a hívek a régi „dicsőségből”. Mindezt ezer Ft-ért. Legalább adhatták volna ingyen, ha már olyan anyagokról van szó, melyeket - akár a HírTv-ről is - ingyen letölthet a nagyérdemű…

Gyurcsány beszéde egyértelműen a saját szavazókhoz szólt, de kérdés, hogy e várakozásokon aluli beszéd, s ennek mozgósító ereje mennyire lesz elég ahhoz, hogy a választások után - képletesen szólva - ne vágják el az ex-miniszterelnök torkát párttársai.
Vajdai Dániel
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó