Elszámoltatás? A nép dolga!
2010. március 20. 08:17

Rendszeresen hallhatjuk az egyik párttól, hogy mindenkit le kell húzni a tíz körméről, aki kormányzati pozícióban volt, netán kormányhivatalban dolgozott az elmúlt években. Másik párt azt mondja, hogy szigorúan törvényes elszámoltatás lehetséges, sőt kell is, de leszámolássá nem fajulhat a dolog.

 A kormánypártról az hallszik, hogy itt mindenki egyre jobban élt az elmúlt években, és nincsen miért elszámoltatni senkit, már a probléma kimondása is antidemokratikus.

 A magunk részéről kissé más véleményen vagyunk, méghozzá elvszerűen.

 Szerintünk az elszámoltatás nem holmi aktuális politikai igény. Szerintünk mindig minden kormányzatnak el kell számolnia.

 Elsősorban a költségvetés és a zárszámadás az elszámoltatás két módja. Normális országban ez nem is vitás.

 Kár, hogy mifelénk nincsen normális ország. Akkor most nem kellene nagy erőfeszítéssel nyolc évet (újra) elszámolni. Mert hogy el kell számolni, az nem vitás, Ha csupán azt vesszük, hogy nincsen nemzeti vagyonleltár (ami egyébként megvolt 2002-ben!), és tulajdonképpen azért nincs, mert a kormány (direkt!) összevonta és megkeverte a vagyonnal foglalkozó, gazdálkodó korábbi intézményeket – no és azóta sincsen, immár három éve, vagyonleltár.

 Csak hatalmas fizetések vannak a Nemzeti Vagyonkezelőnél. Meg sukorói ingatlancsere.

 Ám igazságtalanok lennénk, ha az MNV Zrt.-re lőcsölnénk a bajt. A baj: ez a kormány. Ez a kormány, amelyik „kormányzati negyed” projektben gondolkodott. Ingatlankezelő kormány…

 Egy szó mint száz, el kell számoltatni ezt a kormányt, akkora adósságot csinált, és annyira „nagyvonalúan” bánt a közvagyonnal, hogy az elszámolás a minimumnál is kevesebb.

 Addig ki sem lenne szabad menniük a minisztériumokból meg hivatalokból, amíg el nem számoltak.

 Mi hát az elszámoltatás alapja?

 Az elszámoltatás alapja a népszuverenitás. Szent István királynak például még nem kellett elszámolnia a népével, mert ő Isten kegyelméből uralkodott, ráadásul a magánvagyona volt a korabeli állami vagyon. Szent Istvánnak önmagával kellett elszámolnia. Úgy tudjuk, gyakran meg is tette.

 A most véget érő kurzus lovagjait azonban nem olyan fából faragták, mint István királyt. Ezek a lovagok nyilvánvaló módon szem előtt tartották, hogy a más vagyonával, pénzével sáfárkodnak – szórták is rendesen.

 E tekintetben messzemenőkig egyet tudunk érteni Gyurcsány Ferenccel, aki évértékelőjében megállapította: jobban élünk, mint nyolc éve. – Na ja, a Gyurcsányék! Ők bizonyára jobban élnek.

 Félre a tréfát. Most kellene jönnie a tulajdonosnak.

 A tulajdonos pedig a magyar nép. Elszámoltatni őnéki van joga.

 Feltéve, hogy felfogja: meglopták. Mi az, hogy! Nagyon is meglopták!

 De vajon felfogja-é a magyar nép ezt a szomorú tényt? Vagy beéri inkább Gyurcsány Ferenc nagymonológjaival meg Claudia bájaival?

 Ha nem éri be, akkor az elszámoltatást ígérőkre szavaz.

 Mint ahogy azt is le kell szögeznünk, sőt ki kellene írnunk minden szavazókör ajtajára: aki az MSZP-re és társutasaira (SZDSZ, MDF) szavaz, az felmentést ad az elszámolás alól.

 Vajon hányan lesznek, akik szerint így a jó?

Nyiri János
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó