Gyurcsány Ferenc és az MSZP egy és ugyanaz
Gyurcsány Ferenc ma délutáni országértékelője nyilvánvalóvá teszi, hogy továbbra is a volt miniszterelnök irányítja a Magyar Szocialista Pártot - mutatott rá újságírók előtt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
2010. március 19. 21:52
Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc és az MSZP egy és ugyanaz. Magyarázatképpen hozzátette, fogcsikorgatva ugyan, de tegnap a párt bejelentette, az MSZP elnöksége is részt vesz az eseményen. A frakcióvezető emlékeztetett: a magyar politikatörténetben Gyurcsány elsőként hirdette meg ellenfeleinek felszámolását, kormányzása idején pedig az ellenzék folyamatos támadását valósította meg.

Gyurcsány Ferenc a gyűlöletpolitizálás szimbóluma, és az MSZP azáltal, hogy vezetői részt vesznek ezen az eseményen, közösséget vállal a gyűlöletpolitikával - jegyezte meg Navracsics, aki Mesterházy Attila személyéről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialisták éppen saját miniszterelnök-jelöltjük hitelességét gyengítik Gyurcsány szerepléseivel. Meglehetősen cinikus játék ez egy politikai karrierrel - fűzte hozzá. 
fidesz.hu nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó