Tizenegy SZDSZ-MDF-es indulhat
Tizenkettő, az MDF-SZDSZ színeiben nevező jelölt adta le ajánlószelvényeit, közülük legfeljebb 11-en indulhatnak, mert John Emese nem tudott összegyűjteni elegendő érvényes cédulát.
2010. március 19. 17:59

Biztosan nem indulhat viszont az ajánlószelvényeit időben leadó John Emese, ő valószínűleg nem tudott elegendő érvényes cédulát összegyűjteni.
Összesen 18-an próbálkoztak az ajánlószelvények összegyűjtésével, közülük egy a Hit gyülekezetének támogatását élvezte a XXII. kerületben, végig ő állt a legjobban. Végül az SZDSZ hat delegáltjának nem sikerült az induláshoz szükséges ajánlásokat megszereznie.
Fejér, Tolna és Zala megyében készülhet a megmérettetésre egy-egy a két párt közös jelöltjeként induló politikus. Ezekben a megyékben Skaliczki Andrea, Horváth Tibor és Röst János adott le elegendő számú ajánlószelvényt, amelyeket már el is bíráltak és meg is adták számukra az indulási jogot.
Péntek délután négy órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra. Az országgyűlési választáson csak azok indulhatnak jelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük 750 érvényes ajánlást, leadták a választási bizottságoknál és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.
Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a péntek délutáni határidő előtt adták le ajánlószelvényeiket, a választási bizottságok három napon belül, azaz legkésőbb hétfőn veszik nyilvántartásba.
A pártok közül csak a Jobbik, az MSZP és a Fidesz-KDNP tudott mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet állítani. 2006-ban 998 egyéni jelölt indult a parlamenti választáson, ebből 10 volt független, a többi egy vagy több párt - összesen 27 jelölőszervezet - támogatásával indult a megmérettetésen.
MTI nyomán
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















