Hagyó állítja: senkitől nem vett át bűnös pénzt
Hagyó Miklós a BKV-ügyeket vizsgáló fővárosi bizottságnak írt, 23 kérdésre válaszoló levelében kijelenti: sem Balogh Zsolttól, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatójától, sem mástól nem vett át, nem fogadott el „bűnös pénzt”.
2010. március 19. 15:53

A huszonharmadik kérdésre, miszerint érez-e politikai, jogi felelősséget a BKV-ügyek kapcsán, azt írta: politikusként van felelőssége, de mindenben törvénye s e n járt el, ezért nem is lehet jogi felelőssége. „Sem Balogh Zsolttól, sem mástól soha, semmilyen formában, sem hivatalban, sem máshol, sem dobozban, sem táskában nem vettem át és nem fogadtam el 'bűnös' pénzt” - olvasható Hagyó Miklós válaszlevelében.
A volt főpolgármester-helyettes válaszát György István, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke is megkapta. Rádiónknak azt mondta: még nem volt ideje elolvasni a válaszokat, ezért a bizottsági ülésig érdemben nem akar nyilatkozni.
A vizsgálóbizottság jövő szerdán és csütörtökön ülésezik legközelebb. Hagyó Miklós írásos válaszának kiértékelése mellett Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es pénzügyi főpolgármester-helyettest és Horváth Csabát hallgatja meg, aki főpolgármester-helyettesként pár hónapig szintén felügyelte a közlekedési céget. Az eredeti tervek szerint Hagyó Miklóst most szerdán hallgatták volna meg, ő azonban az ülésen nem jelent meg. Ellenzéki körökben többen már azt találgatták, nincs is Magyarországon. A bizottsági kérdésekre adott írásos választ a politikus a távirat irodának XII. kerületi lakásán adta át.
MTI nyomán
Címkék:
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.















