Tovább emelkedik az építőipari csődök száma
Februárban is emelkedett a felszámolások száma az építőiparban: a hónapban 263 céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, egy évvel korábban ez a szám 228 volt.
2010. március 19. 14:30
Az Opten céginformációs szolgáltató pénteken közölt adatai szerint nem annyira az optimizmus, mint inkább az „adósságszédelgők” aktivizálódásának jele, hogy a tavalyi utolsó negyedév óta ismét emelkedik az új cégbejegyzések száma is az ágazatban, holott a csökkenő megrendelésállomány mellett az lenne logikus, ha kevesebb cég alakulna, ami a gazdaság egészét nézve tapasztalható is – jegyezte meg az Opten.

Míg az összes magyar céget vizsgálva az látható, hogy a felszámolások növekedési üteme jelentősen lelassult, addig az építőiparban februárban 15,3 százalékkal több céggel szemben indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban. Ebben a hónapban a tavalyinál 23 százalékkal több, összesen 205 cég bezárásáról döntöttek maguk a tulajdonosok, míg az elmúlt három hónapot összevetve az egy évvel korábbi hasonló időszakkal 35 százalékos az emelkedés. 
MNO nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó