Bevezető szavaiban Tőkés László elmondta: március 11-én a budapesti Terror Házában magyarországi közéleti személyiségek részvételével, közösen emlékeztek a szomorú eseményekre, illetve Petőfi-elismerő oklevéllel köszönték meg a magyarok segítségére siető és emiatt elítélt cigányok áldozatát.

A brüsszeli konferencia a második állomás, a továbbiakban, 19-én és 20-án „A Szeretet Márciusa” címmel Marosvásárhelyen kerül sor megemlékező rendezvényekre. Európai képviselőnk az 1989-decemberi temesvári forradalom során született spontán szolidaritást a néhány hónappal későbbi, 1990-márciusi marosvásárhelyi pogromkísérlet gyűlölet-hadjáratával állította szembe. A „Fekete Március” gyökerei egészen mélyre nyúlnak, és elsősorban nem román–magyar etnikai kérdésként kell értelmeznünk, hanem a kommunizmushoz és a Szekuritátéhoz való viszonya összefüggésében – mondotta az erdélyi képviselő. A hatalmukat átmenteni kívánó, kommunista múltú vezetőknek ugyanis a Szekuritáté újjáalakítását kellett legitimálniuk, ezt pedig a „magyar veszély” ürügyén, a „magyar kártya” kijátszásával tették. Tőkés László adalékképpen felidézte, hogy 1990 januárjában egy „titokzatos látogatója” arra próbálta rávenni: támogassa a titkosszolgálat újjászervezését az állambiztonság érdekében. Az ismeretlen látogató minden bizonnyal a Szekuritáté „színeiben játszott”.

 A rendszerváltozás befejezéséhez elengedhetetlenül szükséges az igazság- és a jóvátétel. Ehhez viszont fel kell tárnunk a valóságot, és meg kell neveznünk a felelősöket. Még az RMDSZ csúcsvezetése is jelét adta, hogy húsz évvel az események után támogatná az erre vonatkozó állambiztonsági iratok tikosításának feloldását – jegyezte meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Kincses Előd, aki a marosvásárhelyi magyar közösség egyik akkori vezetőjeként többéves száműzetésbe kényszerült a „Fekete Március” következményeképpen, kijelentette: teljesen világos, hogy az egész eseménysorozatot előre kitervelték. Erre utal az is, hogy nem a marosvásárhelyi magyarok és románok estek egymásnak, hanem az erre előre felkészített görgényvölgyi románokat kellett – szervezett formában, autóbuszokon – a városba szállítani, a konfliktus kirobbantása végett.

Monica Macovei EP-képviselő találóan mutatott rá, hogy az 1989 decemberi erőszakos cselekmények, tömeggyilkosságok és az 1990 márciusi marosvásárhelyi vérengzések, valamint a júniusi bukaresti bányászjárások mögött ugyanazok az erők működtek, mégpedig a tavasszal átkeresztelve, újra létrehozott Szekuritáté. A múltfeltárás mesterséges késleltetésére nézve igen jellemző, hogy húsz évvel a rendszerváltás után Teodor Mărieşnek, a December 21 Egyesület elnökének kell éhségsztrájkolnia azért, hogy a forradalom dossziéi nyilvánosságra kerüljenek – hívta fel a figyelmet a volt igazságügyi miniszter.

Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet nemrégen leváltott igazgatója szerint az állam felelősségéről sem feledkezhetünk meg. Nem írhatjuk a véletlen számlájára – értett egyet a korábbi felszólalókkal –, hogy a Szekuritáté a „Fekete Március” után született újra. Nekünk az a dolgunk, szögezte le a „kommunizmus régésze”, hogy bizonyítékokat találjunk a még mindig köztünk lévő bűnösök ellen, hiszen gyermekeinknek is tartozunk a múltban történt rémtettek feltárásával. Hogyha a Tismăneanu-jelentés alapján Traian Băsescu államelnök „gyilkos rendszernek” minősítette a kommunizmust a román parlament plénumában, miért nem tükröződik mindez az igazságszolgáltatás napi gyakorlatában? – tette fel a kérdést a román történész.

A konferencia második része a sajtó és az etnikumközi viszonyok összefüggéseit elemezte. Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója szerint a sajtó hatékony munkája nélkül a titkosszolgálatok nem lettek volna képesek a magyar „ellenségképet” felépíteni. Párhuzamot vont a ’90-es márciusi események és a röviddel utána kirobbant boszniai háború között. A népcsoportok közti szembenállásnak mindkét esetben hosszú történelmi előzményei vannak, mutatott rá a több mint negyedszázada kelet-közép-európai tudósítóként dolgozó újságíró. Mindkét esetben manipulálták a lakosságot, a hadsereg az adott történelmi pillanatban pedig itt is, ott is pozitív megítélésnek örvendett. A sajtónak az állam és a polgár, illetve a közösség viszonyában mindenképpen ez utóbbit kellene szolgálnia, hiszen csakis ilyenképpen töltheti be a szerepét, mondta Nick Thorpe. A romák szerepéről is megemlékezve, rámutatott: a többség és a cigány közösség közötti viszony normalizálása az elmúlt húsz évben nem történt meg, s ez a jövő egyik legnagyobb feladata, kihívása.

Boros Zoltán, aki a '90-es évek elejétől több mint egy évtizedig a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségének volt a vezetője, előadásában arra világított rá, hogy a Román Televízió, amely a forradalom „élő közvetítésével” hatalmas hitelre és nézettségre tett szert, meghatározó szerepet játszott a magyarellenes hangulat kialakításában. A tudatos félretájékoztatás már február elején megkezdődött és szinte minden napra jutott belőle. A médiaszakember a „közszolgálati adó” magyarok elleni rágalomhadjáratban betöltött szerepét a tömegmanipuláció iskolapéldájának nevezte.

Mircea Toma, az Active Watch – Media Monitoring Agency bukaresti elnöke a román sajtó 1990–1996 közötti időszakát „sötét periódusnak” titulálta. A legtöbb szerkesztőségben az volt az általános vélemény, hogy olvasókat veszít a lap, ha nem támadja a magyarokat. A román televízió akkoriban a legnagyobb „manipulátor” volt, a ködösítéssel és a magyar-román kapcsolatok dramatizálásával pedig az átlagember tudatába a veszélyes és ellenséges Székelyföld képét csöpögtették. 1996 után a román média egyik pillanatról a másikra megváltozott, azóta pedig már sokkal árnyaltabb és kiegyensúlyozottabb képet mutat, miközben a sajtópiac is átalakult. A hírneves román újságíró ugyanakkor kritikával illette az RMDSZ-es képviselők és vezetők tulajdonában lévő erdélyi magyar sajtótermékeket, mivel ezek értelemszerűen nem gyakorolhatnak ellenőrzést a magyar politikusok fölött. Példaként említette, hogy a korrupcióellenes civil társadalmi koalíció 2004 óta rendszeresen és következetesen végigvitt vizsgálata csak Hargita és Kovászna megyében nem talált a sajtó által is kritizált, múltjuk vagy korrupciógyanús szerepük miatt elmarasztalható politikusokat.

Bodó Zoltán szociológus egy 1990–1993 között végzett, a Maros-megyei írott sajtót magába foglaló tartalomelemzést mutatott be, aminek kapcsán arra világított rá, hogy a magyar és a román sajtó különböző témákat futtatott fel – ez pedig egy idő után párhuzamos, a közös fő témákat mellőző közbeszédet eredményezett.