A gazdasági tényfeltáró bizottság megtartotta első ülését
A bizottság a költségvetéssel kapcsolatban nyílt levelet megfogalmazó 29 közgazdásszal tanácskozott csütörtökön, a két fő téma pedig a szén-dioxid-kvóták eladása körüli mizéria, illetve az államháztartási hiány alakulása volt - tájékoztatott Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
2010. március 18. 15:10

A Fidesz gazdasági szakpolitikusa elmondta: a bizottságnak nem csak a jelenlegi visszásságok feltárása a célja, hanem az is, hogy egy minél reálisabb képet alkosson a gazdaság mostani állapotáról, hiszen ez az alapja annak, hogy a következő kormány valóban válságkezelő gazdaságpolitikát tudjon folytatni.

2006-ban a választások előtt nagy volt a jólét, a választások után viszont nagy volt a baj - emlékeztetett a képviselő, hozzátéve: most ugyanez a helyzet, hiszen a kormány az információk eltitkolásával, manipulációjával és olykor meghamisításával a valóságosnál pozitívabb képet kíván sugallni a magyar gazdaság helyzetéről. Viszont a külföldi elemzők által elkészített jelentések sokkal rosszabb képet festenek a magyar gazdaságról, mint amit a kormány akart kialakítani, s ez is azt igazolja - szögezte le Varga Mihály -, hogy a kormányzat által közölt gazdasági adatok nem lehetnek valósak.

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke rávilágított: úgy tűnik, hogy az MSZP-kormány teljesen ki akarja üríteni az államkasszát, ameddig még lehetősége van rá. Ezt bizonyítja a vagyonértékű jogok, mint például a szén-dioxid-kvóta eladása is - mutatott rá a fideszes politikus.

A mai ülés egyik fő témája volt a szén-dioxid-kvóták átláthatatlan értékesítése. Mint Varga Mihály elmondta, ez egy igen jelentős kérdés, hiszen mintegy 120 milliárd forintnyi vagyonról van szó. A magyar kormány különböző brókereken keresztül értékesítette a kvóta egy részét, amelyek aztán vissza is kerültek a kvótatőzsdére, s emiatt fel kellett függeszteni a további értékesítést, hiszen rendkívül szokatlan az, hogy a kvóta értékesítése után ez a kvóta ismételten megjelenik - számolt be a tranzakció lényegéről a képviselő, kijelentve: meg kell vizsgálni, hogy ez a titkos ügylet mekkora kárt okozott Magyarországnak.

Az ülés másik témája az államháztartási hiány alakulása volt - közölte a fideszes honatya, hangsúlyozva: áprilisra minden bizonnyal elérjük az egész évre tervezett államháztartási hiány 100 százalékát. Ez befolyásolni fogja az ország megítélését és hazánk gazdasági kapcsolatait is.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy minden, a bizottság által tárgyalt kérdésben támaszkodni fognak az adott terület szakértőinek véleményére. 

Forrás: fidesz.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó