Izraeli repülőgépek Budapest felett: vizsgálatot rendelt el a miniszterelnök
A Magyar Nemzet mai száma megírta, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint „védett járat” megjelölés. A Fidesz azonnali, egyértelmű tájékoztatást követel a kormánytól. Bajnai Gordon délelőtt vizsgálatot rendelt el.
2010. március 18. 13:06

Azonnali vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon az izraeli légierő szerdai gyakorlatával kapcsolatban - közölte a kormányszóvivő csütörtökön. Szollár Domokos korábban az MTI-nek azt mondta, hogy azonnali tájékoztatást kért a kormányfő a külügy-, a honvédelmi és a közlekedési minisztertől a Magyar Nemzetben megjelent állításokkal kapcsolatban. A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött. Az izraeli légi- és űrerők két gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott - írta a lap.

 A repülésekről a lapnak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában. A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre lapzártáig nem válaszolt.

 A Magyar Nemzet európai légi irányítási forrásokból úgy tudja, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint „védett járat” megjelölés. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól az izraeli kémrepülőgépek Magyarország feletti repülésének ügyében.

 Izraeli nagykövet: nem kémrepülők jártak Ferihegyen

 Nem kémrepülők jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen – mondta Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet csütörtökön az MTI-nek. Az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására. A gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba - hangsúlyozta Aliza Bin-Noun. A rutingyakorlatban Budapest mellett a bolgár Várna is szerepelt – tette hozzá. Bin-Noun szerint nem véletlenül jelent meg a hír a csütörtöki Magyar Nemzetben, e mögött Izrael-elleneség állhat.

MTI nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó