Hazatérési Hivatal
2010. március 18. 12:08

Nemzetünk fontos erőforrása a valaha kivándorolt, vagy a már kivándoroltaktól született magyar népesség. A szellemi, lelki terrortól rövidesen felszabaduló nemzet megerősítéséhez csaknem elengedhetetlen minél több magyar hazatérése.

Vélhetően hamar föl kell állítani a Hazatérési Hivatalt.

Szerte a földkerekségen lobogott a piros-fehér-zöld zászló március 14-én, 15-én: magyarok ünnepelték a magyar forradalom emlékét Genftől Los Angelesig, Moszkvától Sidneyig számtalan helyen. Elmulaszthatatlannak érezték, hogy legalább néhány órára azonosuljanak nemzetükkel, s ünnepeljenek abban a tudatban, hogy most ott, ahol zúg az a négy folyó, és máshol is, szerte a glóbuszon a magyarok Petőfit, Jókait, Kossuthot, Batthyányt és a többieket ünneplik.

Alighanem minden „odakint” élő honfitársunk abban reménykedik, hogy valamikor hazatér; ha másként nem, nyugdíjasként megint nemzettársai között lesz. Igen, meg kell erősítenünk őket ebben: jöjjenek, a magyar haza várja őket.

HAZAvárja őket.

Nemcsak azokat, akik valaha üldöztetés miatt vagy könnyelműség okán elhagyták a Duna, a Balaton, a Mátra, a Somogyság és más felejthetetlen szépség vidékét. Hanem azokat is, akik már „kint” születtek, de édesapjuk és édesanyjuk felébresztette bennük a magyar nemzethez való tartozás érzését.

Még akkor is, ha a nyelvet ideHAZA kell majd csiszolniuk.

A Hazatérési Hivatal az egyik legfontosabb nemzeti intézmény lehet a következő években. Elsőként magáról a létezéséről kell értesíteni az „odakint” ragadtakat, tudjanak róla, hogy van hová fordulniuk. A hivatal már puszta létével is jelzi, hogy az ország hazavárja egykori országlakosait és ezek utódait: a közösség számít elszakadt tagjaira.

Segíteni kell a HAZAtérést az ITTHONI otthon megteremtésének szervezésével, a befektetési lehetőségek ajánlásával, állásajánlatokkal.

A pénzügyileg is kifosztott ország most aligha képes segéllyel támogatni a hazatérést, ám a tájékoztatással, a konkrét szervezéssel nagyon is sokat tehet azért, hogy honfitársaink hazataláljanak. A bizalom, amelyet a hazatérők megtestesíthetnek, önmagában is fölemelő lehet a nyolcévi lelki és szellemi terror meggyötörte társadalomnak, a hazugságkoalíció áldozatainak. Nagy horderejű lehet a tudás, amelyet HAZAhoznak, a kapcsolatrendszer, amelyet ITTHONRÓL működtethetnek tovább.

Március 15-e jól mutatta ebben az évben is: regimentnyi kiművelt emberfőnek fontos a magyar nemzethez tartozás átélése szerte a világban. Nagy lehetőség a Hazatérési Hivatal felállítása ahhoz, hogy bekapcsoljuk őket az újjáépítésbe.

Hortolányi Dénes
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó