Rátgéber Baján
Nemzetközi kosárlabda-tábort szervez Baján júliusban Rátgéber László, akit tavaly Európa legjobb edzőjének választottak.
2010. március 17. 16:28

 A volt szövetségi kapitány – aki a Szpartak Moszkva női csapatával megnyerte az Euroliga 2009-es kiírását – és stábja a Sugovica partján, a Petőfi-szigeten kétszer egy héten át foglalkozik a 12-18 éves fiúkkal és lányokkal, illetve tanulni vágyó felnőttekkel. „Az európai elit edzői bizottság tagjaként többször is hallottam, hogy nincs megfelelő szintű trénerképzés, ennek érdekében már két összetartást is vezettem Szlovéniában a FIBA Europe megbízásából – mondta Rátgéber. Hozzátette: az első magyarországi táborban az edzőtovábbképzés mellett a kicsiket is oktatjuk, ami persze több lesz egyszerű gyermekmegőrzőnél. Várunk diákokat Oroszországból, Olaszországból, Szlovéniából de még Törökországból is, és 15 fős csoportokban, valamint egyénileg is foglalkozunk majd velük.

A gyakorlásokat olyan szakértők vezetik majd, mint Meszlényi Róbert, Tapodi Péter vagy a pécsi csapatkapitány, Iványi Dalma, de besegít a család is a mesteredző felesége, a 125-szörös válogatott Csák Magdolna és húga, a testnevelőtanár Rátgéber Edit személyében. Mint azt a mesteredző kijelentette: Külön szeretnék köszönetet mondani Révfy Zoltán bajai polgármesternek, aki három sportcsarnok mellett uszodát és kollégiumot is a rendelkezésünkre bocsát, ráadásul öt kosárpálya épül hamarosan a Petőfi-szigeten. Együttműködési szerződést kötünk a szövetséggel is - mondta.

 

gondola
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó