„Fejezzék be a pártkáderek kinevezését!”
A kormány álljon el a kommunista titkosszolgálattal korábban együttműködő MSZP-s pártkatona, Fazakas Szabolcs európai számvevőszéki kinevezésétől - szólított fel sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.
2010. március 17. 13:00
Ma már Magyarország szeme előtt egyetlen cél lebeg: le kell zárni a Gyurcsány-korszakot, és minél előbb hozzá kell kezdeni az ország megújításához. A Gyurcsány-korszak azonban napról napra újabb támadásokat indít, a még néhány hétig kormányon levő szocialisták saját kádereiket, pártkomisszárjaikat ejtőernyőztetik sok évre fontos pozíciókba, figyelmen kívül hagyva az emberek akaratát, és szűkítve a következő kormány mozgásterét - fogalmazott Répássy Róbert. Az MSZP-kormány bebetonozta a PSZÁF és a KSH elnökét, Magyarország uniós biztosát, az energiahivatal elnökét, a Nemzeti Galéria főigazgatóját, most pedig az Európai Számvevőszék magyar tagját, Fazakas Szabolcsot is - sorolta a Fidesz frakcióigazgatója.

A politikus leszögezte: ezeknek a kádereknek és pártkomisszároknak nagyon komoly felelőssége van abban, hogy Magyarország rendkívül mély válságba került, ezért a józan ész és a demokrácia minden törvényével ellentétes, hogy ezeket az embereket olyan pozíciókba betonozzák be, amelyek havi több százezres, milliós fizetéssel járnak. Ezekkel az ejtőernyősökkel a szocialisták nem csak a következő kormány mozgásterét határolják be, de az emberek akaratát is semmibe veszik, hiszen megkötik az általuk választott, végre valós társadalmi felhatalmazással rendelkező kormány kezét fontos személyi kérdésekben - tette hozzá.

Répássy Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a következő kormány meg fogja találni annak a módját, hogyan tud érvényt szerezni az emberek akaratának, vagyis nem fogja tétlenül nézni ezen ejtőernyősöket a fontos pozíciókban.

A Fidesz határozottan felszólítja a jelenlegi MSZP-s kormányt, hogy azonnal fejezze be a pártkáderek kinevezését, és álljon el a kommunista titkosszolgálattal korábban együttműködő MSZP-s pártkatona, Fazakas Szabolcs kinevezésétől - szólított fel a Fidesz frakcióigazgatója.

Európa egyik legkorruptabb pártjának a képviselője, küldötte nem vehet részt az európai ellenőrző szervezet munkájában, a korrupció ugyanis fertőz - jegyezte meg Répássy Róbert.

fidesz.hu nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó