Az őszödi beszéd teljes hanganyagával áll elő Gyurcsány
A SYMA csarnokban tartja pénteki rendezvényét a Magyar Demokratikus Charta, amelyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mond értékelő beszédet – értesült a távirati iroda.
2010. március 16. 19:53

- Kapcsolódó cikkeink
- > Gyurcsány végre megmondja a tutit
A Magyar Demokratikus Charta felkérésére Gyurcsány Ferenc Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet március 19-én, a Charta indoklása szerint azért, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát. Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.
A volt kormányfő az MTI-nek múlt héten adott interjújában emlékeztetett arra, hogy tagja a Magyar Demokratikus Chartának, ott volt a születésénél, szónokolt a korábbi rendezvényein. Hozzátette: a charta is értékeli – március 19-én – az elmúlt éveket, szeretné tudni, hogy mi várható a választások után. „Azt hallom, hogy a riválisaink Gyurcsány-korszaknak tekintik az utóbbi nyolc évet. Ha ők ekként nevezik, akkor miért csodálkoznak, ha vannak, akik tőlem szeretnék hallani, hogy mit gondolok erről az időszakról” – mondta akkor. Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy szerinte „bugyutaság” arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde „országértékelő” lesz-e. „Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet” – mondta.
Hangsúlyozta: mindig egy nyugatos polgári kultúrájú Magyarországban gondolkodott. „Ennek álma, víziója vezetett. Arról fogok beszélni, hogy hol sikerült közelebb lépni ehhez az álomhoz, hogy miért vagyok büszke Magyarországra, arra, amit elértünk, de szólok majd a kudarcokról is. Ez így természetes nekem” – fogalmazott a szocialista politikus. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a 2008. július 5-ei homoszexuális-felvonulás másnapján kezdeményezett jogos nemzeti önvédelmet Magyar Charta néven a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia ellen. Eredetileg szeptember 6-ára gyűlést terveztek, később azonban a kormányszóvivő jelezte, aznap alakul meg a Magyar Demokratikus Charta.
MTI nyomán
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















