Lövöldözés a Vörös téren: géppisztollyal támadták Lenint
Kisebb lövöldözés tört ki hétfőn a moszkvai Vörös téren, amikor egy férfi be akart hatolni a Lenin-mauzóleumba, s az ezt megakadályozni próbáló őrre lőtt egy gumilövedékes fegyverrel. Az incidensben, amelyről az orosz sajtó kedden adott hírt, senki nem sérült meg.
2010. március 16. 15:17

A Moszkovszkij Komszomolec szerint ennél zavartabb válaszokat adott: azt mondta, az építményben az Antikrisztus múmiáját őrzik. Erre ő először géppisztollyal szét akarta lőni a szarkofágot, de azután azt a tanácsot kapta, hogy nem érdemes próbálkozni, mert a szarkofág biztosan golyóálló üvegből van
A rendőrség adatai szerint a 33 éves, Szergej Karpencov nevű férfi nemi erőszak miatt már ült börtönben, de példás magaviseletére való tekintettel négy év után szabadlábra helyezték. Szabadulása után nem sokkal, 2007-ben fegyveres rablásba keveredett, tettestársait elfogták, őt azóta körözték. Mivel eddig nem merült fel, hogy pszichiátriai kezelésre szorulna, a rendőrök feltételezik, hogy Karpencov egy enyhébb vádpont alapján így próbált újra rács mögé kerülni. Legutóbb 1990-ben dördültek lövések a Vörös téren: akkor egy Alekszandr Smonov nevű férfi Mihail Gorbacsov elnök életét próbálta kioltani.
MTI nyomán
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















