Óránként 60 ezer – ennyit kapott Demszky egykori kampányfőnöke
Mégis volt szerződése a BKV-val Antal Attila idején annak a marketingügynökségnek, amelynek elnöke Demszky Gábor egykori kampányfőnöke, Bruck Gábor.
2010. március 16. 13:40
A BKV-szerződések listájának tanúsága szerint a Sawyer Miller Group fél éves megbízása 2008. április 1-jétől szeptember 30-ig tartott. A cég összesen 5,4 millió forint értékben adott kommunikációs tanácsokat. Bruck Gábor ügyvezető igazgató órabére 60 ezer forint volt, a munkatársaké pedig 40 ezer.

Antal Attila a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, az ügynökséget Demszky Gábor ajánlotta figyelmébe. A szerződést Bruck Gábor és Demszky Gábor is letagadta. A főpolgármester a TV2-ben úgy fogalmazott, Antal Attila nem alkalmazta a Sawyer Miller Groupot. A BKV kommunikációs igazgatója, Székelyné Pásztor Erzsébet viszont megerősítette a megbízás tényét. A szerződést Balogh Zsolt akkori vezérigazgató-helyettes szignálta, de az aláírás idején hivatalosan még Antal Attila volt a BKV vezérigazgatója.

Lendvai: A bíróságnak kell kiderítenie...

A bíróságnak kell kiderítenie, hogy mi történt a BKV-nál - így reagált az MSZP elnöke arra, hogy Hagyó Miklóson kívül Demszky Gáborra is terhelő vallomást tett a közlekedési vállalat egyik volt vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Hagyó Miklós egy hete kilépett a pártból, parlamenti mandátumával mentelmi joga azonban továbbra is védi. A pártelnök mégis azt hangsúlyozta: a szocialista párt érdeke, hogy minél előbb kiderüljön az igazság.
hírTV
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó