150 ezren tüntettek a kormány ellen
Tovább folynak a kormányellenes tüntetések Thaiföldön, ahol vörös ingbe öltözött demonstrálók tömegei követelik Abhiszit Veddzsazsiva miniszterelnöktől, hogy oszlassa fel a parlamentet és írjon ki új választásokat.
2010. március 16. 09:11
A közel 150 ezer tüntető még pénteken vonult egy Bangkokhoz közeli katonai bázishoz, hogy nyomást gyakorolhasson a jelenlegi kormányra. A megmozdulás eddig békésen zajlott, de a demonstrálók komoly fennakadást okoztak a főváros közlekedésében.
Abhiszit Veddzsazsiva thai kormányfő egyik nyilatkozatában kizárta a parlament feloszlatásának lehetőségét. „A tüntetők azon követelése, hogy oszlassuk fel a parlamentet még délelőtt, hogy abbahagyják a demonstrációt, lehetetlen kérés. A koalícióban mindenki egyet ért abban, hogy ezt nem tehetjük meg” – fogalmazott a miniszterelnök.

Bejelentését követően ismeretlen tettesek gránátot robbantottak a katonai bázis közelében. A támadásban két katona is megsérült. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a támadás összefüggésbe hozható-e a demonstrálókkal, akik Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök hívei, és akik szerint a jelenlegi kormányfő nem törvényesen került hatalomra. Az egykori kormányfőt egy katonai puccsal még 2006-ban űzték el hivatalából. A száműzött politikus azóta Dubaiban el, ám hazájában a Legfelsőbb Bíróság is ítéletet hozott ellene hivatali visszaélések és ebből adódó haszonszerzés miatt.

A mostani tüntetésen résztvevő tömegek azonban azt mutatják, hogy a volt kormányfő még mindig befolyással bír a thai politikai életre. Hívei és a vele szövetséges politikai erők 2001 óta minden választást megnyertek az ázsiai országban, és a felmérések szerint várhatóan a következő parlamenti választáson is győzni fognak. Thaiföldön legkésőbb 2011 végéig megtartják a következő országos választást.
atv.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó