
Másfélmillió felnőtt – saját bevallása szerint – semmit, vagy csak keveset tesz a boldogságáért. A Program alapítója szerint mégis bizakodásra ad okot, hogy a magyarok már felismerték: a jó egészség a boldogság egyik legfontosabb összetevője. A kérdés az, tud-e élni a magyar társadalom azzal a lehetőséggel, hogy aktívan tegyen egészsége megőrzéséért, egy teljesebb életért. A közösségi egészségmegőrzést immár 4 éve zászlajára tűző Béres Egészség Hungarikum Program most a fiataloknak szóló Egészségőr pályázatával is erre buzdít.
A Béres Egészség Hungarikum Program által végzett országos, reprezentatív kutatás célja az volt, hogy feltárja az Egészségboldogság összetevőit illetve utána járjon, milyen felelős gondolkodás érhető tetten a magyar lakosság szemléletében, ha egészségről és boldogságáról van szó. A Béres Egészség Hungarikum Program reprezentatív kutatásának eredményei szerint az egészség, a boldogság és a közösségekhez való tartozás együttesen határozzák meg az élet teljességét.
A magyar felnőtt társadalom Egészségboldogság állapotát az jellemzi 2010 tavaszán, hogy az egészséggel való szubjektív elégedettségünk alacsonyabb, mint a boldogsággal és az élettel való elégedettségünk. Egy 100-as skálán 64 ez az érték az egészség esetében, azaz: túl vagyunk a félúton, de van még mit javítani a helyzeten. Különösen azért érdekes ez az adat, mert a megkérdezettek egyértelműen felismerték (94,7 %), hogy a boldogságuk egyik legfontosabb összetevője a jó egészség. Az emberek saját bevallása szerint azonban csak minden harmadikuk érzi úgy, hogy ő valóban egészséges is.
A boldog élet legfontosabb összetevői között – a jó egészség mellett - a szeretet és a harmonikus családi élet szerepel a TOP 3-ban. Az egészséges élethez elsősorban megfelelő táplálkozásra, kiegyensúlyozott lelki életre és boldogságra van szükségünk – derül ki a felmérésből. Meglepő, hogy a sportolás, testmozgás, valamint a közösséghez való tartozás ebben a rangsorban nem szerepel az élmezőnyben. Passzív egészségtudatunkat jól tükrözi, hogy az egészséges táplálkozás fontosságát nagyon magasra - egy 100-as skálán 93,4-re - értékeljük, azonban csak 71,6 ez az érték, ha azt vizsgáljuk, hogy mennyire veszünk magunkhoz nap mint nap egészséges ételeket.
A válaszadók harmada (34%-a) számolt be olyan csoportról, közösségről (pl. valamilyen klub, sportegyesület vagy társaság), ahová rendszeresen eljár, vagy amelynek munkájában rendszeresen részt vesz. A Béres Egészség Hungarikum Program 2009-es Egészségrecesszió kutatása is alátámasztja, hogy azok, akik valamilyen közösséghez tartoznak, és ott rendszeresen tevékenykednek, egészségi állapotukat szignifikánsan jobbnak minősítik, mint azok, akik közösségi kapcsolatokkal nem rendelkeznek.
A magyar lakosság számottevő része – lehetőségeihez mérten – kevesebbet tesz egészségéért, mint amennyit megtehetne: 2,6 millió azoknak a száma, akik az egészségükért semmit vagy nagyon keveset tesznek. A boldogságáért pedig másfélmillió felnőtt nem tesz semmit vagy csak keveset. „A boldogságunk alakulásának befolyásolásában tehát jobban hiszünk, mint az egészségünk megőrzésében. A lehetőségek kapuját ugyan nyitva látjuk, de még nem léptünk be rajta. A passzív egészségtudatunkat továbbfejlesztve jó esélyünk van mind a boldogságra, mind az egészségre, csak tennünk, lépnünk kell érte. A kutatás eredményei is alátámasztják, hogy a közösségekhez való tartozás védi az egészségünket. Ezért is hirdetjük meg a fiataloknak szóló, közösségi Egészségőr pályázatot.” – mondja dr. Béres József, az Alapítvány alapítója.
Az Egészségboldogság kutatás eredményeinek publikációjával párhuzamosan az Alapítvány meghirdeti fiatal közösségeknek szóló Egészségőr pályázatát. „A Béres Egészség Hungarikum Program – a Béres több mint 35 éves egészségmegőrző hagyományaira támaszkodva – már évek óta tesz azért, hogy lehetőséget teremtsen egészségünk megőrzésére és aktivizálja a magyar lakosságot. Várakozással tekintünk az előttünk álló időszakra, különösen a jövő nemzedékére.” – fűzi hozzá Dr. Béres József. Az ifjúsági közösségek azok, akik idén az alapítvány tevékenységének fókuszába kerülnek. A most meghirdetett pályázat célja, hogy egészségmegőrző akciókra biztassa a fiatal közösségeket, és hogy megtalálja Magyarország ifjú egészségőreit. A részletes pályázati kiírás már elérhető a www.beh.hu oldalon.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















