Kellernél Kovács - mindenki hozzon még három embert!
Meglepő eredményt érnek el a szocialisták, ha minden szavazójuk magával visz még három embert a választásra – mondta Kovács László egy törökbálinti lakossági fórumon.
2010. március 12. 16:08

A volt uniós biztos szerint az MSZP-re kell szavazni annak, aki demokráciát és tiszta közéletet akar Magyarországon. Az est házigazdája Keller László egykori közpénzügyi államtitkár volt.

Keller törökbálinti kampánygyűlésének vendégeként Kovács László arról beszélt: az áprilisi választásokon a jogállamiság a tét. A volt uniós biztos szerint a baloldal mindig megvédte a demokráciát, például 2006-ban is, amikor szerinte a szélsőjobb uralta az utcákat. „Minden esetben előkerültek a Molotov-koktélok, az utcakövek és a vascsövek (…) hát, azért nem békés tüntetők feloszlatásáról volt szó” – osztotta meg véleményét a 2006-os véres eseményekről Kovács.

Keller László úgy véli, az MSZP képes meglepetést okozni a választásokon. Azonban ehhez Kovács László szerint minden szocialista szavazónak legalább három embert kellene magával vinni az urnákhoz.

hírTV nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó