Toplista - „Varjak és rigók..."
Az Ékesszólás és Háború szobra nem csak allegória a T. Házban. Mindvégig a hatalom kába mákonya övezte a Gyurcsány-Bajnai kormányt. A toplistákra tekintve messziről látható: mitől szenved az ország, mely tárcák érdemelték a kitüntető figyelmet.
2010. március 14. 11:24

Szóltak, küzdöttek. Látták, láttatták e cifra világot, országot. 783 interpelláció, és 1761 kérdés, azonnali kérdésük színesítette, élénkítette 2006 óta a Tisztelt Ház életét. Az előadottakra a kormány képviselőjének (miniszter, államtitkár, miniszterelnök) ha tetszett, ha nem, válaszolnia kellett.

A szóbeli kérdés, ellenzéki szemszögből nézve, hálátlan parlamenti műfajnak bizonyult, Fölállt a honatya, honanya, honifjú, vagy honleány, kapott két percet, hogy fölolvassa, elmondja mire is kíváncsi, a  kormány szószólója pedig válaszában lódíthatott bármit, s bármekkorát, a kérdező nem cáfolhatott. Az azonnali kérdések technikája annyiban különbözött ettől, hogy a miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári beszélyre reagálhatott ugyan a honatya, honanya, honifjú, vagy honleány, az utolsó szó azonban ismét a kormány jelesét illette. Az interpelláció legfőbb erénye volt, hogy a képviselőt illette a zárszó. Feketén-fehéren közölhette, elfogadja-e vagy sem a kormány jelesének magasztos magyarázatát. Persze azért e műfajban sem volt annyira szép a menyasszony. Valahányszor föltört a köznép gondját-baját orvosolni szándékozó bármely ellenzéki panasz, a kormány jelesei leszavazták, elutasították, ékes szavakkal bizonygatták:csak a vak nem látja, hogy a legjobb kezekben van az irányítás, lendületben az ország, dübörög a gazdaság, botor és gonosz minden ettől eltérő állítás, rosszindulatú, bugyuta tehát a kérdés, sőt még a kérdező is...” - Mégis! Mégis! Régi igazságtól vezérelve, újra és újra szóltak: „ki nem lázad a rossz ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik..!” Szólalásaik hűen jelezték azt a reménytelen küzdelmet, melynek során az egyre inkább katasztrofális helyzetbe sodródó gazdaságon, egészségügyön, oktatáson és családpolitikán próbáltak gyógyítatni, javítatni. 

Természetesen a kormánypárti honatyák, honanyák, honifjak és honleányok is éltek, - főleg a kérdezés jogával, - ám ők „dicsérni jöttek, nem temetni”. Tudták: védeni elöljáróikat, foggal-körömmel, szent kötelesség, elvégre milyen ember az ’ ki harapja az emlőt, mely táplálja. Lelkesen mondogatták: úgy van miniszterelnök úr, úgy van miniszter úr, úgy van államtitkár úr, még úgyabbul van! Sőt, megtörtént, számos alkalommal megtörtént, hogy a kormány jelesei bíztatták mamelukjaikat kérdések feltevésével, (mitől ily sikeres a kormány, a minisztérium, stb.), hogy hosszasan magasztalhassák önmagukat, tárcájukat, hisz’ a választ a tévé és rádió is közvetítette. Mindvégig a hatalom kába mákonya övezte a Gyurcsány-Bajnai kormányt. Így történt, történhetett, hogy az Ékesszólás és Háború szobra nem csak allegória a T. Házban.  A toplistákra tekintve messziről látható: mitől szenved az ország, mely tárcák érdemelték a kitüntető figyelmet.  

CÍMZETTEK

FIDESZ

KDNP

MSZP

SZDSZ

MDF

Független

ÖSSZ.

Egészségügyi miniszter

183

143

40

4

53

1

424

Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

148

25

44

3

33

5

258

Szociális és munkaügyi miniszter

117

30

61

10

24

-

242

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

110

12

87

2

21

5

237

Oktatási és kulturális miniszter

96

19

54

10

30

3

212

Pénzügyminiszter

113

30

14

9

43

3

212

Miniszterelnök

103

19

4

14

39

1

180

Igazságügyi és rendészeti miniszter

71

11

25

12

43

-

162

Önkormányzati miniszter

65

5

53

4

6

-

133

Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

67

17

22

11

5

3

125

Környezetvédelmi és vízügyi miniszter

50

19

16

2

35

2

124

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

49

5

10

6

17

2

89

Külügyminiszter

35

4

13

2

8

-

62

Legfőbb ügyész

5

-

11

10

8

-

34

Honvédelmi miniszter

8

2

7

3

3

 

23

Polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

12

-

3

1

-

-

16

Kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

1

-

-

-

-

-

1

Kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter

-

-

1

-

-

-

1

Magyar Nemzeti Bank elnöke

1

-

-

-

-

-

1

Társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

1

-

-

-

-

-

1

ÖSSZESEN

1235

341

465

103

368

25

2537

 

INTERPELLÁCIÓK

CÍMZETT

FIDESZ

KDNP

MSZP

SZDSZ

MDF

Független

ÖSSZ.

Egészségügyi miniszter

65

28

5

-

11

1

110

Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

50

17

5

-

10

3

85

Pénzügyminiszter

47

17

4

2

7

3

80

Szociális és munkaügyi miniszter

42

15

19

2

3

-

81

Oktatási és kulturális miniszter

33

9

15

3

5

1

66

Miniszterelnök

34

7

-

5

13

1

60

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

24

3

23

1

4

1

56

Igazságügyi és rendészeti miniszter

29

4

8

5

10

-

56

Önkormányzati miniszter

29

-

17

2

2

-

50

Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

18

6

2

6

-

2

34

Környezetvédelmi és vízügyi miniszter

10

7

3

-

10

-

30

Külügyminiszter

21

2

1

-

-

-

24

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

15

1

2

1

4

1

24

Legfőbb ügyész

-

-

6

6

5

-

17

Polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

4

-

1

-

-

-

5

Honvédelmi miniszter

2

1

-

-

1

-

4

Társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

1

-

-

-

-

-

1

ÖSSZESEN

424

117 

111

33

85

13

783

 KÉRDÉSEK

CÍMZETTEK

FIDESZ

KDNP

MSZP

SZDSZ

MDF

Független

ÖSSZ.

Egészségügyi miniszter

118

122

35

4

42

-

321

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

86

9

64

1

17

4

181

Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

98

8

39

3

23

2

173

Szociális és munkaügyi miniszter

75

15

42

8

21

-

161

Oktatási és kulturális miniszter

63

10

39

7

25

2

146

Pénzügyminiszter

66

13

10

7

36

-

132

Miniszterelnök

69

12

4

9

26

-

120

Igazságügyi és rendészeti miniszter

42

7

17

7

33

-

106

Környezetvédelmi és vízügyi miniszter

40

12

13

2

25

2

94

Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

49

11

20

5

5

1

91

Önkormányzati miniszter

36

5

36

2

4

-

83

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

34

4

8

5

13

1

65

Külügyminiszter

14

2

12

2

8

-

38

Honvédelmi miniszter

6

1

7

3

2

-

19

Legfőbb ügyész

5

-

5

4

3

-

17

Polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

8

-

2

1

-

-

11

Kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

1

-

-

-

-

-

1

Kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter

-

-

1

-

-

-

1

Magyar Nemzeti Bank elnöke

1

-

-

-

-

-

1

ÖSSZESEN

811

231

354

70

283

12

1761

KDNP

 

KÉPVISELŐK

INTERPELLÁCIÓ

KÉRDÉS

AZONNALI KÉRDÉS

ÖSSZ.

1

Dr. Puskás Tivadar

9

1

77

87

2

Dr. Medgyasszay László

16

3

17

36

3

Dr. Nagy Kálmán

10

-

23

33

4

Soltész Miklós

12

2

11

25

5

Dr. Nagy Andor

7

2

9

18

6

Dr. Hoffmann Rózsa

12

1

5

18

7

Dr. Rétvári Bence

4

3

9

16

8

Firtl Mátyás

10

2

2

14

9

Dr. Lanczendorfer Erzsébet

6

2

6

14

10

Molnár Béla

3

1

9

13

11

Dr. Lukács Tamás

5

-

4

9

12

Deák András

2

1

4

7

13

Harrach Péter

4

2

1

7

14

Nógrádi László

3

-

4

7

15

Dr. Simicskó István

-

1

3

4

16

Kuzma László

2

-

1

3

17

Dr. Latorcai János

1

-

-

1

18

Móring József Attila

-

1

2

3

19

Szászfalvi László

-

1

2

3

20

Básthy Tamás

-

1

-

1

21

Dr. Salamon László

-

-

2

2

22

Semjén Zsolt

-

1

-

1

23

Dr. Rubovszky György 

-

-

1

1

24

Dr. Nagy Kálmán, Soltész Miklós

-

-

6

6

25

Lukács Tamás, Nagy Kálmán

1

-

1

2

26

Básthy Tamás-Puskás Tivadar

1

-

-

1

27

Dr. Hoffmann Rózsa, Firtl Mátyás

1

-

-

1

28

Dr. Simicskó István, Soltész Miklós

1

-

-

1

29

Dr. Latorcai János, Domokos László (Fidesz)

2

-

-

2

30

Dr. Nagy Andor, Balla Mihály (Fidesz)

2

-

-

2

31

Soltész Miklós- Áder János (Fidesz)

1

-

-

1

32

Soltész Miklós, dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)

1

-

-

1

33

Soltész Miklós, Pótápi Árpád (Fidesz)

1

-

-

1

ÖSSZESEN

117

25

199

341

FIDESZ 

 

KÉPVISELŐ

INTERPELLÁCIÓ

KÉRDÉS

AZONNALI KÉRDÉS

ÖSSZ.

1

Erdős Norbert

2

49

-

51

2

Szatmáry Kristóf

18

11

9

38

3

Dr. Mikola István

15

-

16

31

4

Pelczné Dr. Gáll Ildikó

18

-

10

28

5

Balog Zoltán

21

3

3

27

6

Czomba Sándor

14

8

5

27

7

Kékkői Zoltán József

2

23

2

27

8

Szijjártó Péter

4

3

20

27

9

Dr. Kovács Zoltán

14

7

6

26

10

Bernáth Ildikó

11

1

14

25

11

Ékes Ilona

3

20

2

25

12

Font Sándor

11

3

10

24

13

Dr. Horváth Zsolt

7

-

14

21

14

Pánczél Károly

14

2

5

21

15

Németh Zsolt

12

-

8

20

16

Halász János

7

8

4

19

17

Nógrádi Zoltán

9

5

5

19

18

Dr. Fónagy János

5

-

13

18

19

Dr. Heintz Tamás

9

7

2

18

20

Dr. Nyitrai Zsolt

4

11

3

18

21

Dr. Pesti Imre

8

1

9

18

22

Dr. Cser-Palkovics András

1

-

15

16

23

Révész Máriusz

13

-

3

16

24

Dr. Spiák Ibolya

4

10

2

16

25

Fülöp István

3

12

-

15

26

Dr. Gyimesi Endre

1

12

2

15

27

Dr. Lázár János

5

1

9

15

28

Balla György

8

3

3

14

29

Balogh József

1

10

3

14

30

Demeter Ervin

3

1

10

14

31

Dr. Tilki Attila

5

7

2

14

32

Zsigó Róbert

5

7

1

13

33

Domokos László

8

2

2

12

34

Fehérvári Tamás

3

9

-

12

35

Dr. Horváth Zsolt (Veszprém)

1

9

2

12

36

Varga Mihály

5

1

6

12

37

Vincze László

3

9

-

12

38

Bencsik János

2

1

8

11

39

Koszorús László

-

7

4

11

40

Tóth Ferenc

1

9

1

11

41

Vígh Ilona

-

11

-

11

42

Mádi László

4

6

-

10

A FRAKCIÓBAN ÖSSZESEN:

424

452

359

1235

 

MSZP

 

KÉPVISELŐ

INTERPELLÁCIÓ

KÉRDÉS

AZONNALI KÉRDÉS

ÖSSZ.

1

Török Zsolt

16

3

9

28

2

Tóth Gyula

-

13

4

17

3

Herbály Imre

4

-

12

16

4

Dr. Tóth József

-

8

6

14

5

Demendi László

3

2

8

13

6

Dr. Gedei József

2

7

4

13

7

Dr. Magda Sándor

2

3

8

13

8

Dr. Szabó Zoltán

3

1

9

13

9

Deák Istvánné

3

6

3

12

10

Bedő Tamás

4

2

5

11

11

Dr. Garai István Levente

-

4

7

11

12

Katanics Sándor

2

6

3

11

13

Tatai-Tóth András

2

4

4

10

14

Csontos János

2

-

7

9

15

Godó Lajos

2

3

4

9

16

Páva Zoltán

2

3

3

8

17

Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi

4

-

4

8

18

Botka Lajosné

3

1

3

7

19

Dr. Buzás Péter

1

1

5

7

20

Mesterházy Attila

1

2

4

7

21

Alexa György

4

-

2

6

22

Bókay Endre

1

3

2

6

23

Kis Péter László

2

1

3

6

24

Dr. Ipkovich György

-

3

3

6

25

Dr. Nyul István

-

-

6

6

26

Sós Tamás

1

3

2

6

27

Dr. Varga László

1

-

5

6

28

Vécsi István

2

2

2

6

29

Dr. Botka László

1

-

4

5

30

Fetser János

-

4

1

5

31

Ecsődi László

2

1

2

5

32

Dr. Mester László

3

1

1

5

33

Nagy László

-

3

2

5

34

Pál Béla

2

3

-

5

35

Winkfein Csaba

-

3

2

5

A FRAKCIÓBAN ÖSSZESEN

111

131

223

465

 

MDF 

 

KÉPVISELŐ

INTERPELLÁCIÓ

KÉRDÉS

AZONNALI KÉRDÉS

ÖSSZ.

1

Pettkó András

11

62

15

88

2

Karsai Péter

10

8

37

55

3

Dr. Csáky András

16

9

35

60

4

Katona Kálmán

18

1

23

42

5

Herényi Károly

13

1

22

36

6

Almássy Kornél

3

-

20

23

7

Dr. Vas János

-

1

15

16

8

Dr. Csapody Miklós

3

-

12

15

9

Hock Zoltán

5

-

9

14

10

Dr. Dávid Ibolya

6

1

5

12

11

Lengyel Zoltán

-

-

7

7

ÖSSZESEN

85

83

200

368

SZDSZ

 

KÉPVISELŐ

INTERPELLÁCIÓ

KÉRDÉS

AZONNALI KÉRDÉS

ÖSSZ.

1

Gulyás József

2

7

14

23

2

Gusztos Péter

12

-

4

16

3

Lakos Imre

6

4

6

16

4

Béki Gabriella

3

8

3

14

5

Velkey Gábor

-

6

4

10

6

Dr. Sándor Klára

3

-

4

7

7

Dr. Hankó Faragó Miklós

1

-

5

6

8

Dr. Bőhm Andráss

4

-

1

5

9

Dr. Gegesy Ferenc

1

-

1

2

10

Geberle Erzsébet

-

-

1

1

11

Dr. Kóka János

1

-

-

1

12

Dr. Eörsi Mátyás

-

1

-

1

13

Kovács Kálmán

-

-

1

1

ÖSSZESEN

33

26

44

103

FÜGGETLENEK

 

KÉPVISELŐ

INTERPELLÁCIÓ

KÉRDÉS

AZONNALI KÉRDÉS

ÖSSZ.

1

Dr. Gyenesei István

3

5

-

8

2

Pettkó András

4

4

-

8

3

Almássy Kornél

2

1

-

3

4

Lengyel Zoltán       

1

1

-

2

5

Dr. Csáky András

1

-

-

1

6

Dr. Dávid Ibolya

1

-

-

1

7

Gulyás József

-

1

-

1

8

Herényi Károly

1

-

-

1

ÖSSZESEN

13

12

-

25

 

 

Bartha Szabó József
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó