„Leszúrlak te magyar g*ci” - tagadják a rasszista indítékot
Közösség tagja elleni erőszakkal vádolja az ügyészség azt az öt cigány fiatalat, akik tavaly ősszel támadtak meg egy főiskolást a VIII. kerületben. A támadók többször is a sértett magyarságát hangoztatták. A bíróságon két vádlott már tagadta a rasszista indítékot. A közösség tagja elleni erőszak büntetése 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés lehet.
2010. március 12. 08:26
Tavaly szeptember 23-án támadta meg a VIII. kerületben öt cigány fiatal a főiskolai hallgatót a Budapesti Műszaki Főiskola kollégiumánál.

- A kollégium üvegfalához szorították Kufcsák Gergelyt és több alkalommal megütötték, melynek következtében a sértett a földre esett. Ezt követően a kollégiumba menekült, ahová a gyanúsítottak utána indultak, miközben az elsőrendű vádlott R. János a harmadrendű vádlott R. Ferenc által hozott, 30 cm pengehosszúságú kést magához véve azzal fenyegetőzött, hogy „leszúrlak te magyar g*ci, adjátok ki a büdös k*csög magyart, hadd szurkáljam meg, adjátok ki, szétb*sszuk a fejét, elvágjuk a torkát” – mondta Beréti Judit ügyész.

Az ügyészség közösség tagja elleni erőszakkal vádolja a három testvért, valamint egyikőjük élettársát és egy ismerősüket. Az elsőrendű vádlott csak részben ismerte el bűnösségét és kijelentette, hogy nem fajgyűlölő. Bátyja is tagadta a rasszista indítékot. „Én bűnös vagyok abban, hogy megrúgtam a gyereket, de abban nem, hogy kiabáltunk” - fogalmazott.

A harcművészetekben jártas sértett egy ideig védte magát a támadókkal szemben, de az egyik vádlott késsel is felfegyverkezett. R. János azt mondta, öccse azért ragadott magához „nagykést”, mert úgy gondolta, hogy sokan támadnak testvérére.

A bíró nem látta megalapozottnak a vádlottak szabadlábra helyezését. Tóth Gyöngyvér szerint az elkövetők büntetett előélete miatt tartani lehet a bűnismétléstől. A testvérek közül volt, aki rablásért, volt aki lopásért ült korábban.

hírTV
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó