Magyarország kezdeményezze a hormonkárosító biszfenol-A betiltását!
Az elmúlt hónapokban újabb tudományos bizonyítékok láttak napvilágot biszfenol-A (BpA) nevű anyag veszélyeiről. A Levegő Munkacsoport ezért kéri az Egészségügyi Minisztériumot, hogy kezdeményezze a BpA felhasználásának hazai és uniós korlátozását, különösen cumisüvegekben.
2010. március 12. 12:32

A Yale Egyetem kutatása szerint az anya biszfenol-A szennyezettsége növelheti annak esélyét, hogy lányánál mellrák alakuljon ki. A Texasi Egyetem pedig a fiatal állatokban található BpA mennyisége és az asztma között talált összefüggést.  Az elmúlt években több mint száz tudományos jelentés bizonyította, hogy a BpA már alacsony koncentrációban is felelőssé tehető rákos megbetegedésekért; a cukorbetegség kialakulásáért, emellett hormonális zavarokért, így például az elhízásért és a meddőségért.

A BpA műanyagokban, elsősorban polikarbonátban található, ezt a 7-es kódról ismerhetjük fel a termékeken. A BpA rendszeresen előfordul a hazánkban forgalmazott élelmiszertároló műanyag dobozokban és cumisüvegekben annak ellenére, hogy ez az anyag leginkább a gyermekek fejlődését veszélyezteti.

A 2008-ban Kanada betiltotta, majd tavaly az USA több államából (például Connecticut, Minnesota) is kivonták a BpA-tartalmú cumisüvegeket. Idén február végén Wisconsin kormánya is nagy többséggel megszavazta hormonális hatású BpA használatának tilalmát a három évesnél fiatalabbaknak szánt csészékben és cumisüvegekben.

Európában Dánia szorgalmaz uniós szintű tiltást, és több francia város helyi szinten tiltotta be a BpA-t a cumisüvegekben.

 

A Levegő Munkacsoport kéri, hogy hazánk kezdeményezze, hogy a BpA kerüljön fel az veszélyes anyagokat tartalmazó uniós, úgynevezett SVHC listára. Kéri továbbá, hogy egyáltalán ne engedélyezzék a BpA használatát a gyermekek számára készült olyan termékekben, mint például a cumisüvegek, amelyeknél könnyedén megoldható a BpA helyettesítése. A civil szervezet azt is szorgalmazza, hogy a BpA betiltásáig az élelmiszerrel érintkező terméken mindig címke jelölje a BpA jelenlétét, hogy a fogyasztó dönthessen, meg kívánja-e venni a terméket.

 


Levegő Munkacsoport
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó