
A
mikrotársaságokra gyakran ugyanolyan számviteli beszámolási szabályok
vonatkoznak, mint a nagyobb társaságokra. Ezek a szabályok azonban olyan terhet
jelentenek számukra, amely nem áll arányban méretükkel, forgalmukkal.
Nemzetgazdasági érdek ezért lehetővé tenni, hogy a mikrotársaságokat mentesítsék
az éves beszámolók készítésének kötelezettsége alól. Az Európai Parlament
tegnapi plenáris ülésén elfogadott javaslat ennek a lehetőségnek teremti meg a
jogi feltételeit.
Szájer József és Győri Enikő, a témáért felelős fideszes európai
parlamenti képviselők hangsúlyozták, hogy az adminisztratív terhek könnyítése
mellett a mikrovállalkozások törvényes működésének biztosítása érdekében fontos
bizonyos minimumkövetelmények előírása is. Az eredeti bizottsági tervezettől
eltérően, a néppárti módosító javaslatok révén a mikrotársaságok számára
minimumkövetelményként továbbra is elő kell írni a társaság üzleti
tranzakcióinak és pénzügyi helyzetének nyilvántartását.
Egy másik néppárti javaslatnak köszönhetően a szabályok alkalmazása során
a tagállamok ezután is figyelembe
vehetik saját piacuk jellegzetességeit és igényeit. E rendelkezés révén a
tagállamok szabadon dönthetnek arról, hogy a mikrotársaságok számára
felmentést adnak-e, különös figyelemmel az irányelvben meghatározott
határértékek vonatkozásában. Ez azért fontos rendelkezés, hiszen komoly
eltérések mutatkozhatnak például egy német és egy magyar mikrovállalkozás éves
forgalma, mérlegfőösszege, alkalmazottainak száma
tekintetében.
"A magyar kormány felelőssége, hogy a néppárti képviselők által az
Európai Parlamentben elért, a magyar kisvállalkozások érdekeivel összhangban
álló eredményeket a Tanácsban is megvédje" - nyilatkozta Győri Enikő fideszes
európai parlamenti képviselő.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















