Jó hírnevének megsértése miatt a Duna Televízió bepereli az Magyar Televíziót
Személyiségi jogainak, jó hírnevének megsértése miatt peres eljárást kezdeményez a Magyar Televízióval szemben az általa közzétett valótlan állítások, híresztelések miatt a Duna Televízió. A Duna Televízió nem zárja ki azt sem, hogy a valótlan adatokat közlő médiumokkal szemben sajtó-helyreigazítási eljárást kezdeményez.
2010. március 9. 19:43

A Duna Televízió az erdélyi magyarság körében évek óta készíttet nézettségi felmérést. A felmérések egy statisztikus-médiaszakértő által összeállított, szerzői jogi védelem alatt álló kérdőív alapján készülnek, amelynek segítségével a Duna Televízió rendkívül részletes ismereteket szerez nézettségi mutatóiról.

A Duna Televízió tehát – ellentétben a Transindex mai cikkében írottakkal – nem „kamuzik” ebben a kérdésben sem: az általa közölt adatok valósak, helytállóak, megfelelnek a tudományos-szakmai felmérés minden eredményének.
Bizonyított tény az, hogy az erdélyi magyarság leginkább a Duna Televíziót nézi a hazai műsorszolgáltatók műsorkínálatából.

A Duna Televízió jogi képviseletét ellátó Lehner Ügyvédi Iroda képviseletében: Dr. Lehner Katalin ügyvéd

A Duna Televízió Zrt. Közleménye az MTV valótlan állításairól

Hiába állítja az MTV közleménye, hogy Erdélyben is az MTV a legkedveltebb közszolgálati médium a magyarok között a romániai televíziós piacot elektronikusan mérő TNS 2009-es adatai alapján, Romániában nincs olyan társaság, amely a nemzetiségek tévénézési szokásait mérné, ezért ezeket a kutatásokat külön meg kell rendelni. Tény, hogy a romániai műszeres televíziós mérést (TAM – Television Audience Measurement) 2008 január 1-je óta nem a TNS végzi, hanem a GFK Romania[1]. Ennek megfelelően a TNS utolsó adata 2007 év végi mérésen alapulhat. A TNS 2007 végén (az adatszolgáltatás utolsó pillanatában) hivatalosan 38 televíziós csatornáról adott adatot ügyfeleinek[2], ezek közt egyetlen magyar nyelvű csatorna sem volt. 

A Duna Televízió tehát nem véletlenül készíttet külön felmérést az erdélyi magyar népesség körében a televízió nézési szokásokról, mint tette azt legutóbb, amikor a nemzetközileg is elismert független Outdoor Media Audit Kft. által, 2009. november 11. és 2009. december 23. között, az erdélyi magyarság körében végzett reprezentatív, személyes megkeresésen alapuló kérdőíves felmérés eredményeit közzétette.

A Duna Televíziónak nem felelhet meg a román médiapiacon egyébként alapkutatásként elfogadott nemzeti műszeres televíziós mérés, hiszen a nézők nemzetiségi hovatartozása nem része a mintavételnek. Ezért készít a Duna Televízió több mint tizenöt éve rendszeresen felmérést a televízió nézési szokásokról Erdélyben, legnagyobb határon túli közönsége körében. A kutatások módszertana teljes mértékben sztenderd, a kérdőíves kutatások szokásos és nemzetközileg elfogadott metodikáján alapul, amit a Kolozsvári Babes Bolyai Egyetem oktatóiból alakult Max Weber Alapítvány ültet át a gyakorlatba.

A teljes Kárpát-medencére kiterjedő adatfelvételre, anyagi okokból csak néhány évenként kerülhet sor, a legutóbbi, 2007-ben befejeződött kutatás Európai Uniós tenderén nyertes német cégóriás, a GfK vizsgálata azt bizonyította, hogy a Duna Televízió a magyar televíziók viszonylatában a világon egyedülálló eredménnyel büszkélkedhet, a Kárpát-medencében pedig a legnézettebb és legkedveltebb magyar nyelvű közszolgálati csatorna. Ugyanezt az eredményt mutatta az RMDSZ 2007-es (a Duna Televíziótól teljesen független) vizsgálata is, amely szerint a Duna TV-t nézik a legnagyobb arányban a romániai magyarság körében, az így nyilatkozók aránya 37%, és ezzel minden más csatornát megelőz.

A Duna Televízió valódi célközönségén belül a fiatalok számára is a Nemzet Televíziója a legvonzóbb, ezt bizonyítja az a 2006-os felmérés, amit erdélyi egyetemisták végeztek saját körükben. 2006 májusában a Transindex online kérdőívet tett közzé az internetezők között. Az eredményről így írnak: „A televízió csatornák közül a Duna TV emelkedik ki. Válaszadóink egyharmadának ez volt az első opciója. Ez, legalábbis azokhoz a hipotézisekhez viszonyítva, amelyek a Duna Televízió közönségét az idős falusi rétegek között keresik, meglepő.”(transindex.ro) (http://eletmod.transindex.ro/?cikk=4428)

Tény tehát, hogy a magyar és román nyelvű kereskedelmi csatornákat is megelőzve szilárdan őrzi vezető helyét a Duna Televízió az erdélyi televízió-szektorban. Az olvasót ideig-óráig félre lehet vezetni, a nézőt nem. A nézői szokásokat az erdélyi magyar újságok és hírportálok könnyen szondázhatják, a kérdéseket és azok feldolgozását viszont erre szakosodott szakemberekre illik bízni. Az ilyen visszajelzésekért mi is hálásak lennénk.

Duna Televízió Zrt.     


[2] Forrás: http://rabbitblog.hu/ebook/media_fact_book_romania_2008.pdf  - 11. oldal

gondola
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó