"Holokauszt nem volt! De igény van rá!"
Ismeretlen tettesek az alábbi feliratot festették a gyöngyösi zsinagóga egyik épületének falára: "Holokauszt nem volt! De igény van rá". Az ügyben a rendőrség nyomoz.
2010. március 8. 10:58
Mint ismeretes, a parlament február 22-én fogadta el a holokauszt tagadását büntető törvényjavaslatot. "Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő"- áll a törvényjavaslatban, mely a köztársasági elnök aláírására vár.
 
Magyarországon az elmúlt húsz évben több alkalommal is rongáltak meg zsinagógákat. Még a kilencvenes években az újpesti és a nagykőrösi zsinagógákra festettek horogkeresztet és nyilaskeresztet, míg 2006-ban a váci zsinagóga falaira festettek ismeretlenek horogkereszteket és zsidó-ellenes feliratokat festékszóró spray-vel. Tavaly májusban pedig a pécsi zsinagóga ólomüveg ablakait dobálták be az épület lépcsőjéből letört darabokkal.
atv.hu
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó