Na, ezt a címet jól elláttam az asszociáció karácsonyfadíszeivel!

A Múzeum-szigetcsoport nyilván Szolzsenyicin művére utal, a GULAG-szigetcsoportra. A kommunista munkatáborok rendszerére, amely a Szovjetunió óceánnyi területén szétszórva, de mindenfele megtalálhatóan terült el. A szigeti „bennszülöttek” – nem is olyan hülye dolog ezt a kifejezést itt használni: jelentős részük egyszerűen az osztályidegen-szülöttség jogán került a barakkokba – nyomorú sorsáról, zárt és kilátástalan világáról immár könyvtárnyi szak- és szépirodalom szól.

Az áramlat szó Hemingway regénycíméből folyt át: Szigetek az áramlatban, s abban a könyvben tényleg szigetekről és tengeri áramlatról van szó. Köztük és rajta harc folyt; valódi, véres, bár jelentéktelen.

Kissé rejtettebb a szolzsenyicinizáló címpoénkodás duplafedelűsége: a berlini Museum Insel elnevezés asszociálandó róla. Egy létező sziget Berlin főfolyócskáján. Azért ez a neve, mert múzeumok vannak rajta. Bode Múzeum, Pergamon Múzeum – elég ennyit mondanom? Van ott még egypár. A porosz királyok – német császárok építtették mind, kőhajításnyira a palotájuktól. Megbecsült helyre.

Most Magyarországról lesz szó, a magyar Múzeum-szigetekről. Sajnos inkább a Gulag-világra hajaznak, semmint a berlinire. S az áramlatról, a „muzeológiai” világáramlatról, amely nem friss, de rossz levegőt hoz magával honunkba. Az én orrom úgy érzi. A megszólalás indoka: A Fidesz a, hála Istennek, hamvába holt Gyurcsány-féle új kormányzati negyed tervezett helyén múzeum-csoportot akar létrehozni. Létrehozatni.

Tudomásom szerint a Tarlós István jegyezte, tavaly októberben kiadott fővárosi  politikai programterv része, nem is nagyon kiemelt alfejezete. A program fővárosi ugyan, de országos gondokra – is – vonatkozik: végre méltó helyet kaphatna itt a Néprajzi Múzeum, az Építészeti Múzeum, s a ma csak raktárakban létező műszaki múzeum, utóbbi tudománytörténeti részleggel kiegészítve. És még más.

A terv végrehajtási ideje mintegy tizenöt év, programja sem építészi-urbanisztikai, sem muzeológiai-művelődéspolitikai szempontból nem lezárt, alakítható; pénzügyi alapjairól kevés szó esett. Vannak benne igen vitatható ötletek: például a mostani Nyugati-pályaudvar Eiffel-iroda által tervezett csarnokának kivonása a közlekedésből, mintegy átalakítása afféle fogadóépületté, ahonnan nem vonatsíneken megy tovább az utas, hanem besétál a negyedbe.

A program korai – az önkormányzati választásokhoz képest igen korai –  közreadása nyilván a vita lehetőségének kinyitása miatt történt meg. Ez így van rendjén. A nagyszabású építési munkálatok, intézményi fejlesztések ügye nyilván nem lehet egy zárt csoport hirtelen agyalmánya, sem ingatlanfejlesztőnek becézett telek- és léleküzér zsiványok pénzszerzési akciójának álcaterve. Meg kell beszélni, szükséges megvitatni, sőt: érdemes. Lelkes amatőr városbarátoktól, monomániás muzeológusokig, meg azokig, kik mindig pénzben szeretnek utazni, a Délinél, a Keletinél, a Nyugatinál, az elvakult vadzöldekig bárki előállhat még használható ötlettel és kritikával.

A dolog tehát rendben van, itt az ideje a szellemi röppentyűzésnek és észosztásnak. Most van itt.

Ehhez képest vagy három hónapig nem sok történt. Ugyan a Tarlós-programnak becézhető szöveget megrágicsálták egy kicsit, de ez az ügy csak egy-két hete került a célkeresztbe.

De mi az ügy valójában? Mielőtt tovább mennénk, szögezzük le: itt két dolog üt össze. Egyrészt itt van a Nyugati-térség, azaz a Körút – Váci és Lehel út – Dózsa György út – Podmaniczky utca által határolt terület, az utolsó jelentős,  többé-kevésbé szabadon alakítható Belső-Budapest-i zóna ügye, amivel valamit kezdeni kell. Hogy ott mi fog történni, nagyon hosszú időre, tán évszázadnyira meghatározza majd Észak-Pest, de még az egész főváros urbanisztikai sorsát is. (Megjegyzésem: ezért aggasztó Finta József, a Legjelentősebb Jelentéktelen Építész föltűnése e térségben.)

Másfelől itt van a magyar múzeum-ügy, tágabban véve a magyar közgyűjtemények dolga. Rossz dolga. Ez megint csak kétágú, mint a mérges kígyó nyelve: egyfelől elméleti baromságok és gyakorlati gengszterségek teszik itt „megalapozottá” a nemzetrontást (szó sincs túlzó zsurnalizmusról a kifejezés használtakor), másfelől a tárgyi körülmények hiánya rontja a múltunk őrzésének és „használatának” lehetőségét. Igen egyszerű dologról van szó: egyszerűen nincsen helye a magyar – és nemzetközi, de őrzésében ránk bizatott – szakmai kezelésének. Szándékosan használom itt az utóbbi bikkfanyelvű kifejezést.

Jó dolog-e a két ügy összekoktélozása? Lehet az. A hasonló város- és nemzetépítési lehetőség, a Petőfi- és Lágymányosi hidak között, a Duna mindkét partján fekvő terület alakítása igen elpuskázódott, s ebben az egész politikai osztály hibás. A hatalmi háborúk, a nyers butaság, a nem túl rafinált haszonlesés és a közigazgatási tehetetlenkedés áldozata lett a nemzet jövőjének lehetséges része. Ugyanez történhet a mostan szemrevételezett térség ügyében is, s az magával ránthatja a nemzeti közgyűjtemények gondjának megoldását is.

Most sajnos szakmai vita nem folyhat, mert kampány van.

KAMPÁNY VAN!

Rögtön elővevődött a tavalyi Fidesz-tervezet. Elébb a valami építőipari ágens belezte ügyetlenül – kissé talán fekáliás lett a keze. Azután a gennykeltő baktériumok újságíró iskoláját kijárt drágabolgárúr tapadt a dolog testére, s ahogyan mintaképei, akikre hajazni szeretne, a mikroszkopikus lények teszik, mocsokban akarta feloldani az élő tervet. És persze elbőgte magát a szamárnak is gyenge Horváth Csaba, akiről üstöllést kiderült: annyit ért a városrendezéshez, mint a hozzá leginkább hasonlatos négylábú. A különbség: a csacsi eligazodik a térben, hazatalál; míg a nevezett várospolitikus úgy eltéved Budapesten, mint a pinty. (Hát ezt a fazont tudják és akarják az főpolgármesterként orrotokra húzni a szocik, kedves Pesti Polgárok.)

Na és persze a Népszabadság, a legjobb magyar manipulátor. A lap szokott magas szakmai színvonalától jóval mélyebben fekve fogalmazta meg Csuhaj Ildikó a rá kirótt támadó szöveget – de a cikkhez tartozó kép aláírása briliáns!

Imigyen van: „A tervezett kormányzati / kulturális negyed helyén egyelőre egy magántulajdonú irodaház áll”. A képen a Nyugat-pályaudvar hamburger-szárnya és a körúti főposta között épült épület látható.

Érzik zamatát? Ehhez képest minden gennyezés habostorta az ünnepeltnek. Mert ugyanis a képmagyarázat azt sugallja, hogy az egyelőre még álló – bár igen közeles időben fölhúzott – magántulajdonú – tehát zsíros pénzért kisajátítandó – irodatömb elseftelése a gonosz orbántarlós-nyomulás valódi, fő és talán egyetlen célja a tervnek.

Két igen fontos nemzeti ügy kerülhet itt bajba, a föntebb nevezettek. Megdögölhet a tervezet, de legalább is, e fejezete.

Márpedig, ha valami megdöglik, akkor a férgek járnak jól.