Oscar-díj: Cameron, Bigelow vagy a nevető harmadik?
A vasárnapi szupergála előtt Hollywood csúcsra jár. A szavazási rendszer megváltoztatása egyes szakértők szerint váratlan meglepetésekhez vezethet.
2010. március 6. 12:18

A legjobb film Oscar-mezőnyének tízre emelésétől Hollywood-szerte főként azt várják, hogy fellendül az év legnagyobb show-műsora, az Oscar-díjkiosztó ceremónia nézettsége. A filmlista tízre bővítése folytán a szakmai szempontokon túl a produkciók népszerűsége is szerepet kapott a mezőny kialakulásában, emellett gazdagodott a műfaji skála: hosszú idő után – az Avatar és a District 9 jelölésével – megint labdába rúghatnak a sci-fik, és a Fel! révén az animáció.
A moziba járók zöme már szinte minden Oscar-jelölt filmet láthatott a legjobb film kategóriából: lassan név szerint fel lehet sorolni, hogy ki nem nézte még meg az Avatart, de jó éve volt a Fel! című Pixar-animációnak, az Egek urának, a Becstelen Brigantyknak vagy Sandra Bullock The Blind Side című drámájának is. A bombák földjént az egekbe magasztalta a kritika, és jó visszhangot kapott a District 9, az Egy lányról, a Precious és a Coen testvérek A Serious Man című munkája is. Az elemzők várakozásai szerint a színesebb kínálat miatt nyilván többen érdeklődnek majd a minden találgatás végére pontot tevő ceremónia közvetítése iránt.
A jelölt filmek számának megduplázása miatt ugyanakkor a szavazási rendszert is korrigálnia kellett az Amerikai Filmakadémiának (AMPAS), ennek megfelelően már nem egyszerűen a legtöbb szavazatot kapott film neve szerepel a lepecsételt borítékban, a végső sorrend a szavazók preferenciája alapján alakul ki: a filmakadémia közel hatezer tagja ugyanis nem egy-egy filmet ikszelt be a listán, hanem rangsorba kellett állítania mind a tíz produkciót. Így fordulhat elő, hogy bár az Avatar vagy A bombák földjén tűnik biztos befutónak, ha sokan jelölik második kedvencüknek Tarantino Brigantykját, a Harvey Weinstein produkciójában készült háborús fantázia lehet a nevető harmadik.
„Megnyerjük a legjobb film díját. Ez az a film, amit a nézők szeretnek, eljött Quentin ideje. Elindultunk a díjért és meg is kapjuk” – mondta magabiztosan a legendás producer, aki 1999-ben már átélhette az Oscra-érzést Szerelmes Shakespeare című drámájával.
Az Oscar-történetben egyébként csupán harmadszor fordul elő, hogy tudományos fantasztikus alkotás versenyezhet a legjobb film szobráért. A Csillagok háborúját az Annie Hall ütötte el a díjtól 1977-ben, Spielberg E.T.-jét pedig a Gandhi győzte le öt évvel később. Mindkét esetben a riválisánál sokszor nagyobb bevételt hozó produkció bukott el a filmakadémia szavazásán.
A szakértők nem is hagyták ki A bombák földjén és az Avatar kapcsán felmerülő párhuzamot: Bigelow iraki tűzszerészekről szóló háborús mozija eddig alig érte el a 13 millió dolláros észak-amerikai bevételt, míg volt férje, Cameron 3D-ben hódító, egy idegen bolygón játszódó ökofilmje a hazai piacon már a 700 millió dolláros rekordmagasságokban jár. Párharc ez a javából, hiszen a jelölések alapján mindét munka kilenc-kilenc Oscarért küzd – bár ezek közül nyilván a legjobb film és a legjobb rendezés díja a legizgalmasabb színtér.
Szakmai díjai (Arany Glóbusz-díj, Annie-díj, BAFTA-díj) nyomán sokan a Fel!-t tartják az animációs kategória favoritjának. A közel háromnegyed részben a Kecskemétfilm stúdiójában készült Kells titka című ír rajzfilm azonban kézzel rajzolt, dekoratív technikájával üdítő változatosságot visz a 3D-s és számítógépes animációk mezőnyébe. A 800 körül készült Kells kódex és a kelta mitológia világába vezető film Tomm Moore rendezésében egyetlen európai produkcióként versenyez a tengerentúli munkákkal, amelyek között még a Coraline és a titkos ajtó, a Fantastic Mr. Fox, valamint A hercegnő és a béka szerepel.
A tekintélyes chicagói filmkritikus, Roger Ebert szerint viszont a színészi díjak terén nincs is mit találgatni: Sandra Bullock (The Blind Side) és Jeff Bridges (Crazy Heart) lesz a nyerő. Pedig Bullocknak olyan kihívói vannak, mint az Oscar-jelölések rekordere, Meryl Streep, Helen Mirren, Carey Mulligan és Gabourey Sidibe. Bridges Oscar-szobrát jól előkészítették a zenés filmben nyújtott játékáért begyűjtött szakmai díjak, és a statisztikák is azt mutatják, hogy hat coutrysztár-alakításból három elnyeri az Oscart. Legutóbb 2005-ben Reese Witherspoonnak sikerült.
A külföldi filmek kategóriájában az izraeli Ajami, az argentin El segreto de sus ojos, a perui Fausta éneke, a francia A próféta és a német A fehér szalag közül kerül majd ki a nyertes. A mezőnyből csupán az argentin produkciót nem láthatta a magyar közönség.
A vasárnapi szupergála előtt Hollywood csúcsra jár. A Kodak Színház előtt már kigördítették a vörös szőnyeget, a forgalmat pedig elterelték a környékről, ahova az álomgyár legfontosabb estéjén luxuslimók és divatos ökoautók hada gördül majd be. A 3300 meghívottat befogadó színházban szorgalmasan zajlanak a próbák. A Steve Martin-Alec Baldwin műsorvezető-pároson kívül a díjátadók is gyakorlatoznak.
Gálaruhák után már senki sem rohangál, hiszen akad, aki a leglátványosabb divatshow-ra már egy éve kiválasztotta megfelelő belépőjét. James Cameron felesége, a környezettudatos oktatást támogató Suzy Amis Cameron pédául stílszerűen földig érő kék ökoestélyiben pompázik majd. A költeményt egy ökoruha pályázat ifjú győztese tervezte. „Azonos az értékrendünk. Hiszünk benne, rendkívül fontos, hogy fenntartható módon éljünk” – dicsérte felesége választását Cameron rendező.
MTI nyomán
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















