Világméretű zombihálózatot kapcsolt le az FBI
Az FBI és a spanyol csendőrség a Panda Security aktív közreműködésével csapott le a világ eddigi legveszélyesebb és legkiterjedtebb zombihálózatára: az ún. Mariposa botnet működésének vége.
2010. március 4. 14:41

Az RSA konferencián 2010. március 3-án a Panda Security és a Defence Intelligence IT-biztonságtechnikai cégek képviselői bejelentették: az akció, melynek keretében véget vetettek a világ eddigi egyik legnagyobbnak számító Mariposa botnet működésének, hivatalosan is lezárult. A botnet – amelyet magyarul „zombihálózatként” ismer a szaknyelv – eddig mintegy 12,7 millió személyi, vállalati, kormányzati és egyetemi számítógépet fertőzött meg 190 országban. Működésének, hála a Panda Security, a Defence Intelligence, az FBI és a spanyol Guardia Civil közös erőfeszítéseinek, 2009. decem ber 23-án lett vége.

A majdnem 13 millió megfertőzött számítógéppel a Mariposa a világ valaha jegyzett egyik legnagyobb botnetje. Christopher Davis, a hálózatot először felfedező Defence Intelligence ügyvezető igazgatója elmondta: sokkal egyszerűbb lenne felsorolni azokat a cégeket, amely számítógépei nem fertőződtek meg a Mariposán keresztül.

A 2009 májusi felfedezést követően a Panda Security, a Defence Intelligence és a Georgia Tech Information Security Center vezetésével megalakult a „Mariposa Munkacsoport” (Mariposa Working Group). A csoportban nemzetközi IT-biztonságtechnikai szakértők és különféle bűnüldöző szervek működtek közre annak érdekében, hogy a hálózatot lekapcsolhassák, és működtetőit bíróság elé állíthassák. Ennek eredményeképpen a fő működtetőket (a nicknevük „Netkairo” és „hamlet1917”) és az operátorokat („Ostiator” és „Johnyloleante”) már idén márciusban letartóztatták, miután elég bizonyíték gyűlt össze a ténykedésükről.

– Az előzetes elemzésünk alapján elmondható, hogy a működtetők technikai ismeretei behatároltak voltak – mondta Pedro Bustamante, a Panda Security szakembere. – Ami egyúttal elég riasztó is: manapság a technológiai vívmányoknak hála relatíve képzetlenek is működtethetnek egy ilyen kiterjedt hálózatot, amely több millió személyes adatot képes begyűjteni. Ezzel együtt nagyon büszkék vagyunk a Mariposa Munkacsoport gyors munkájára: gyakorlatilag fél év alatt nem csak a hálózatot sikerült lekapcsolni, de a működtetőket is rács mögé juttatni.

– Örülünk neki, hogy az akció sikeresnek bizonyult – mondta Juan Salom, a Guardia Civil kiberbűnözés-ellenes részlegének parancsnoka. – Komoly bűncselekményről van szó, semmiképpen sem szabad az ilyen veszélyt félvállról venni.

Az akció méretére jellemző, hogy miután a Mariposa Munkacsoport átvette az irányítást a botnet felett, a bűnözők olyan erejű túlterheléses támadást indítottak válaszcsapásként, amely egy nagy internetszolgáltató szervereit teljesen kiiktatott, így annak ügyfelei több órára internetkapcsolat nélkül maradtak.

ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó