
A Szonda Ipsos 2009
decemberében – az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP)
Irányító Hatósága megbízásából – készített felmérése szerint a
megkérdezettek közel 80%-a megnézi a csomagoláson a termékek származását,
75%-uk pedig tudatosan figyel arra, hogy magyar terméket vásároljon. Az alapvető
élelmiszerek közül a legfontosabb termékek, amelyeknél elsősorban a származási
helyet vesszük figyelembe, a pékáruk, a tojás, a baromfi, egyéb húskészítmények
és a tejtermékek. A prémiumáruk közül a szeszesitalok és az édességek állnak a
lista legvégén, vagyis ezeknél figyeljük legkevésbé azt, hogy hazai termékek-e.
A felmérésből kiderült, hogy egyre inkább, a tavalyi évhez képest közel 40%-kal
többen figyelünk arra, hogy magyar terméket vásároljunk, és az elmúlt évben
több mint 10%-kal nőtt azoknak a fogyasztóknak a száma is, akik rendszeresen
vásárolnak biotermékeket.
2009-ben a válaszadók
mindössze 40%-a ügyelt arra, hogy egészséges legyen,, amit vásárol. A felmérés
szerint a magyarok 66%-a szereti a bőséges adagokat, ami szintén nem az egészségtudatos
táplálkozás híveinek elvét – többször kevesebbet – tükrözi. Ezzel
szemben jó hír, hogy a napi gyümölcsfogyasztást majdnem minden magyar fontosnak
tartja, s törekszik is ennek betartására. Legtöbb esetben azonban még mindig az
árcímkén múlik, hogy magyar árut vásárolunk-e, vagy a minőség rovására az
olcsóbb terméket választjuk. Az eredmények összességében mégis derűlátásra
adnak okot, hiszen évről-évre jobban figyelünk arra, mi kerül a kosárba.
A nem alapvető
élelmiszerek, mint a magyar csokoládékülönlegességek, a bioméz, a borok és
pálinkák azonban még mindig nagyobb népszerűségnek örvendenek a külföldiek
körében. A Berlinben megrendezett Grüne Woche (Zöld Hét) nevű
élelmiszer-kiállítás legnagyobb sztárjai is ezek a hungarikumok, a magyar bioméz,
a pálinkák és borok lettek.
Molnár Imréné, a
Magyarországon egyedülálló, fűszernövényekkel ízesített bioméz gyártója szerint
a mézkülönlegességek külföldi sikere annak köszönhető, hogy a nyugat-európaiak
nem csak tudatosabban táplálkoznak, de szinte minden esetben nagyobb bizalmat
szavaznak annak a terméknek, amelynek tudják az eredetét és azt, hogy nincsenek
vegyszerrel kezelve. „Itthon még mindig az olcsóság a mérvadó. Kint
már felismerték, hogy az egészséget nem lehet megvásárolni, megőrizni kell, mégpedig
jobb minőségű élelmiszerekkel, tartósítószer- és vegyszer mentes
tápanyagokkal” – mondja a bioméhész.
Juhász Miklós a
Zsindelyes Pálinka marketing igazgatója szerint Magyarországon még mindig
inkább az árfekvés és nem a minőség dönti el, mi kerül a kosárba. Juhász
elmondta: „A pálinkával szerencsés helyzetben vagyunk, hisz azt csak
Magyarországon lehet előállítani, így egy sikeres, a szaktárca által is
támogatott marketinggel viszonylag rövid időn belül is nagy eredményt tudunk
elérni, mondjuk éppen a német piacon.” A Zsindelyes a teljes
szortimentjével, 57 féle pálinkával volt jelen a berlini és a budapesti
Foodapest nevű vásáron is. Nemzetközi tapasztalataik alapján mindketten
egyetértenek abban, hogy a külföldi vásárlók tudatosabbak, tehát inkább
vásárolnak hazai élelmiszert, mint importból szármázót, ha annak megvan a hazai
megfelelője.
A berlini Grüne Woche
vásáron az idei év díszvendége Magyarország volt. Hazánkat 42 kiállító képviselte,
amelyek közül sokan részesültek már valamilyen uniós támogatásban (AVOP, NVT,
ÚMVP). A Zsindelyes harmadik pálinkafőzdéje és a hozzá kapcsolódó érlelő
például szintén közösségi forrás segítségével épült meg.
A kiváló minőségű magyar élelmiszereknek köszönhetően az Európai Élelmiszerlánc Parlament (Foodlawment), illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szervezésében hazánk indítja útjára az Élelmiszerlánc Világhetet 2010. augusztus 17. és 22. között. Ennek keretében a Budai Vár ad otthon az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozónak, amelynek központi témája a hús és húsipari termékek lesznek.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















