A parlament menesztette a miniszterelnököt Ukrajnában
Az ukrán parlament megvonta a bizalmat Julija Timosenko miniszterelnöktől és kormányától. Ukrajnának nagy szüksége van egy stabil kormányra, hogy megküzdjön a súlyos gazdasági válsággal.
2010. március 3. 14:29
Az ukrán parlament szerdán megvonta a bizalmat Julija Timosenko miniszterelnöktől és kormányától. A 450 fős törvényhozásban 243 képviselő szavazott a kabinet ellen. A parlamentben ezután még intenzívebb lesz az alkudozás az öt fő frakció között egy kormányzó koalíció megteremtéséért. Viktor Janukovics, aki közel egy hónapja győzött az elnökválasztáson, egyelőre nem tudott többséget szerezni a törvényhozásban.

Ukrajnának nagy szüksége van egy stabil kormányra, hogy megküzdjön a súlyos gazdasági válsággal, amely szinte fizetésképtelenné tette az országot. Az alkotmány szerint korlátozottak az államfő jogkörei, és parlamenti többség szükséges ahhoz, hogy hatékony legyen a kormányzás.

Olekszandr Jefremov, az orosz ajkú lakosság nevében politizáló Régiók Pártjának helyettes frakcióvezetője azt mondta, hogy nem kell sietni a koalíció megalkotásával. Véleménye szerint ezen, vagy a jövő héten már befejeződik a koalíció megteremtése.

A hatalomból távozó Timosenko kedden azt mondta: azt a célt tűzi maga elé, hogy egységbe tömörítse az ukrán nemzeti-demokrata erőket. Felszólította egyben támogatóit, hogy március 9-én nagygyűlésen emlékezzenek meg a nagy ukrán költő, Tarasz Sevcsenko születésének 196. évfordulójáról, amelyen ő, Timosenko már az ellenzék vezéreként ismerteti programját.
MTI nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó