Szombat, február 27. Vigasztalanul esik. A medve már rég visszabújt barlangjába.

Az ember-medve is. Már amelyik ilyenkor alszik és morog, hisz „benn emberek és künn komondorok”.

Társaságunk faluszéli panzióban ébred. Disznótorozni jöttünk Nógrádba, egy „neve csak van” településre.

Szombat, hajnali hat óra. A házigazda, segítője és a helyi böllér már útra kész. Felriadok s felszállok velük a terepjáróra. Három faluval odébb 2 mázsa 45 kilós koca várja érkezésünk.

Kutyák fogadnak. Két birkanagyságú fehér komondor. Feljebb - saját hájában - egy koca szuszog. A falutól távol teszi, a levegős legelőn felépített gazdasági épület előtt. Vigasztalan eső és sártenger. Cipőnk a rátapadt vendégmarasztalótól nehéz.

Tán a mangalica koca szíve is az. Ridegtartáson a mezőhöz, ligethez szokott. Most acélketrecben várakozik. Sejthet valamit, „és sejtése pogány”.

Pogány szertartás a disznóölés, történjék bármely ég alatt. Véres rítus – áldozati.

A farm tulajdonosa dobozban hozza a kivégzés fegyverét, egy hatlövetűt. Tölt és az öreglyukhoz, a foramen magnum-hoz illeszti a fegyver csövét. Durranás! A koca rángatózva nyúlik el. A nyakszirtcsont (os occipitale) alsó részénél behatolt golyó célba ért. A segítőnk abban a pillanatban megszúrja, s már ömlik is vére az oda tartott edénybe. A reggeli hagymás vér és a délutáni véres hurka alapanyaga.

Raklapra húzzuk a kivérzett tetemet. A farmer – civilben számítástechnikus – erőgépe emelőjével kocsink utánfutójára segíti.

A visszafelé mögöttünk kátyús út dobálja a kocát az utánfutón.

Perzselés, tisztítás, tetemmosás. A feketére pörkölt bőr a kaparó kések nyomán épp oly fehér, mint a szomszédos domb hósapkája.

Társaságunk többi tagja is megébred, lábra kap. Reggelire friss hagymás vér dukál némi pálinkával, kávéval, teával. A trancsírozás szertartása eztán következik.

Böllérünk – helyi fiatalember – kést és bárdot ragad. Olykor vezényli a segítőket, s bár már nem tiszta tájszólással teszi, azért jóérzéssel fedezzük fel a nyílt és zárt „e”-t itt-ott megkülönböztető kiejtését. Itteni szokás szerint felülről bontja a disznót, kanyarítja sonkáját, fejti szalonnáját, háját, karaját – míg végül ott marad a számunkra most nem használt bél, gyomor. Ezt talicskában toljuk a pár száz méterre lévő az erdőbe – a rókáknak. Bár – teszi hozzá egyikük – a vaddisznó is megeszi.

A disznóságok társaságában fényképezkedünk.

Ideje, mert már kezdődik is a húsok szortírozása, a darálás, sózás, fűszerezés. Mire a masszák elkészülnek, az ebéd is kész. Még serceg a friss mangalica flekkel a vidám háziasszony tepsijében. Illata, íze a helyi házi kenyérrel isteni.

Itt a szlovák határ mentén disznótorozunk. Pedig Fonyódon Kolbászfesztivált, Siófokon Retro Carnevált hirdetnek – számunkra „mindegy kinek”.

A délután a hurka- és kolbásztöltésé, a sertéssajt készítésé. Kondérban rotyog a háj – zsírt enged, tepertősödik. Este hatra – a tizenkét órás műszak végére – rudakon függ a kolbász, a májas és véres hurka, a füstöléshez előfőzött a sajt.

Forró vízben mossák el az edényeket, a darálót, a késeket, a bárdot. A fateknő – melyet apáink, nagyapáink korában még mindenfelé becsületes teknővájó cigányok készítettek – külön ügy, az gondosabb tisztítást érdemel. Csak vizeset – a fa nem tűri a vegyszereket!

Este a vacsora hurkás kolbászos – fehér és vörös borokkal. Néhányan a nótafa házasszonnyal dalra fakadnak. Népdalra.

Másnap vásár: ki orjaleveshez méret nyers húst, sütni rövid karajt. A korábbról pácolt sonka is elkél a jófajta szalonnákkal egyetemben. Népszerű a friss tepertő, no meg a sertéssajt. Mindenki megkapja, amit kér, „mi szem szájnak ingere”. Senki sem csalódott. Itt nincs átverés. Itt semmit sem rejtenek el, minden átlátható, követhető az elejétől a végéig.

Értékek cserélnek gazdát. Használati- és csereértékek. Városiak és falusiak.

A cserearány megállapodás kérdése. Ez élénk és kiegyensúlyozott pénzforgalommal járt. Nem akármikor: egy gazdasági/pénzügyi válságos időszakban!

E gyakorlat nem jelenti a végső megoldást. Ám a civil szféra spontán válasza a globális folyamatokra. A mindennapok egyik józan, jókedvű terápiája.

Tudjuk, a kicsi és közepes gazdaság szereplőinek jelenleg csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésükre gazdaságuk működtetéséhez szükséges csereeszköz a PÉNZ. Ami van, az is indokolatlanul megdrágult. Sok helyen megadóan szemlélik a „globális” válság következményeit. Másutt keresik a megoldást.

Az egyik ilyen mikro-megoldást együtt tapasztaltuk meg . Esős, szürke délután indult a tor, ám másnap délre kiderült. A cserére már a nap is kisütött.

Pénz juttattunk egy munkanélküliség sújtotta kisrégióba. Munkát adtunk féltucat embernek, kenyeret ennek minimum háromszor-négyszeresének. Az itt is ilyen folyamatokban megjelenő pénz egy részét iparcikkekre, szolgáltatások megvásárlására fordítják majd. Ez másutt őriz meg, teremt munkahelyet, biztosít megélhetést.

Természetesen nem ezért mentünk e nógrádi faluba. Disznótorra vágytunk – ki gyerekkori nosztalgia, ki puszta érdeklődés okán. „Nem tudják, de teszik” - szól a bölcs mondás. Még arra sem gondolt mindenki, hogy az élelmiszer készítésnek, vásárnak ezt a formáját tiltja a hazai s az európai jogrend. A falusi turizmus ezernyi megkötése még ezt a mikro-megoldást is ellehetetleníti.

A dolog pénzügyi része áthidalható. Hazánk nyugati régiójában, Sopronban már a megoldás útjára léptek. Az európai jogrend és a hazai jogrend által is megengedett elektronikus vagy papír alapú utalvány – ottani elnevezéssel Kékfank - bevezetésével élénkítik a helyi kereskedelmet. A három vonzáskörzetben terjesztett Kékfrank – Blaufränk -Plavi Franek 100%-os valódi likvid pénz fedezettel kell rendelkezik, forinttal, ill. Euróval. Törekvésükről tavaly szeptember 30-án számoltunk be A „kékfrak”-os megéri a pénzét c. írásunkban.

Talán még Nógrád ilyen régiós utalvány ügyében a szomszédos Szlovákiával nehezen jutna dűlőre. Addig is legyünk észnél, teremtsünk magunknak s az ottaniaknak néhány kellemes napot egy-egy ilyen kistelepülés felfedezésével!

Ebben a globális kártyapartiban számos multi cinkelt lapokkal játszik. Ám saját környezetünkben nekünk is vannak ütő kártyáink. Például - mint arról helyszíni tudósításunkban beszámoltunk – esetenként nem is kis lapok, de kolb-ászok!