
Az ötkarikás esemény hivatalos honlapján olvasható összeállítás adatai
alapján az eredményhirdetéseket három helyszínen tartották meg, 45 alkalommal a
whistleri sí- és szánkóközpontban, 25-ször a megnyitó- és záróünnepségnek is
helyet adó BC Place Stadionban, 16-szor pedig a viadalok helyszínein. Az
olimpiára 82 nemzeti bizottság nevezte be sportolóit, s az eseményen 2632
versenyző vett részt. Négy évvel ezelőtt, Torinóban 80 országot 2508 sportoló
képviselt. A kísérőkkel és a szakvezetőkkel együtt összesen 6500 volt a
résztvevők száma.
A játékok lebonyolításában a külső vállalkozókkal együtt 50 ezer ember
működött közre, ebből 18.500 önkéntes, akik közül 6500-an a március 12. és 21.
között sorra kerülő paralimpián is segítenek majd.
Több mint 96 ezer hivatalos akkreditációt osztottak ki, a médiát pedig több
mint tízezer televíziós, rádiós, újságíró és fotós képviselte. A
tévéképernyőkön keresztül becsült adat szerint 3,5 milliárd néző követte
figyelemmel az olimpiát, a közvetítés teljes időtartama pedig Torinóhoz képest
47 százalékkal nőtt. Az esemény 15. napján 33,1 millió kanadai, azaz a lakosság
99 százaléka nézte hosszabb-rövidebb ideig a televíziós közvetítést.
Az olimpiára 1,6 millió belépőjegyet bocsátottak ki, s a szurkolók összesen
félmilliárd dollárt költöttek a helyszíneken kínált különböző emléktárgyakra. A
hivatalos honlapnak rekordszámú, 275 millió látogatója volt. Két másfél éve, a
pekingi nyári játékok weboldalát 105 millióan keresték fel.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















