Megkezdődött a V4-tanácskozás
Az Európai Unió keleti partnerség programjának előmozdításáról kezdtek tanácskozást a visegrádi országok (V4) külügyminiszterei Budapesten. A találkozón részt vesznek a balti államok, a keleti partnerségbe bevont Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország képviselői is.
2010. március 2. 15:45

A Külügyminisztériumban tartott találkozón először a V4-országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország) külügyminiszterei folytatnak megbeszélést közös külképviseletek létesítéséről, az ukrajnai választásokról, illetve a múlt heti fővárosi diplomáciai eseményekről. Ezt követően plenáris ülést tartanak a keleti partnerségbe tartozó országok képviselőivel.

A közös külpolitikai érdekek miatt a találkozóra meghívást kapott Észtország, Lettország és Litvánia is. A tanácskozáson képviselteti magát továbbá a jelenlegi uniós trió-elnökségbe tartozó Spanyolország és Belgium, a keleti partnerséget kezdeményező Svédország, az Európai Bizottságot pedig Stefan Füle bővítési biztos képviseli.

A találkozó szűk körű, kötetlenebb véleménycserét lehetővé tevő informális ebéddel zárul majd, amelyen csak a delegációvezetők vesznek részt.

A tanácskozás egyik fő célja, hogy miután a kezdeményezés intézményi keretei már kialakultak, az érintettek megvitassák, milyen konkrét projekteket lehet megvalósítani a keleti partnerség keretében. Az EU a gazdasági rendszerek harmonizálásában, az oktatásban és kultúrában, az emberek közötti kapcsolatokban, illetve az emberi jogok és a jogállamiság előmozdításában javasolja az együttműködést. Az MTI külügyi forrásból úgy értesült: Magyarország arra törekszik, hogy a budapesti találkozón minél több konkrét ötletről, javaslatról essen szó, s így megindulhasson a keleti partnerség gyakorlati működtetése. Emellett az EU is megfogalmazhatja, mit vár a keleti partnerségbe bevont államoktól, s milyen feltételeket támaszt.

A tanácskozás után Balázs Péter külügyminiszter és szlovák kollégája, Miroslav Lajcák átadja a magyar-szlovák Jó szomszédság és megértés elnevezésű, közös külügyminiszteri díjat. A 2008-ban alapított kitüntetést minden évben olyan magyar vagy szlovák embernek vagy szervezetnek ítélik oda, aki, illetve amely kiemelkedő módon hozzájárult a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez, valamint a két nemzet közötti kölcsönös megértés erősítéséhez.

MTI nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
  • Bankárok a Nyugat diktátorai
    Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez.
  • Dúl az összeesküvés-gyakorlat
    Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó