„Az Európai Közösség közös ügye és felelőssége, hogy ne engedje »ellopni« a forradalmat és a demokráciát; hogy a Vasfüggöny túloldalán lévő tagországainak és a szabadságra vágyó nemzeteknek hathatós támogatást és gyakorlati segítséget nyújtson az elkezdett rendszerváltozás folytatásához, a diktatúra terhes örökségének a leküzdéséhez, az emberi és közösségi jogok kivívásához, a társadalmi, erkölcsi és jogi igazságtétel megvalósításához” – jelentette ki Tőkés László EP-képviselő „A kommunizmus bűnei” című nemzetközi konferencián, Prágában.

A cseh szenátus, valamint a kormány épületében 2010. február 24–26-a között sorra került, háromnapos rendezvény házigazdája Jiri Liska szenátusi alelnök, rendezője pedig a Pavel Zacek vezetésével működő, a Totalitarista Rezsimeket Kutató Intézet volt. A konferencia fővédnökségét Jan Fischer cseh miniszterelnök vállalta. A szervezők a védnökségre a miniszterelnökön kívül olyan személyiségeket kértek fel, akiknek élete és munkája a kommunizmus elleni harcot fémjelzi, mint amilyenek Romániából Tőkés László európai parlamenti képviselő, Tunne Kelam észt, Milan Zver szlovén és Jana Hybášková volt cseh EP-képviselők.

A konferencia első napján a kommunizmus által elkövetett bűntetteket elemezték az előadók. A különböző volt kommunista országok esettanulmányai mellett Kínáról és a volt Szovjetunióról is sok szó esett. Míg az előadók többsége a volt „szovjet tömb” tagországainak a megbukott rendszereiről beszéltek, addig a jelenleg amerikai állampolgárságú Harry Wu – akit kommunizmus bírálatáért és a szovjet csapatok ’56-os magyarországi bevonulásának elítéléséért a kínai hatóságok „jobboldali ellenforradalmárként” letartóztattak és 19 évre a kínai átnevelő táborokba zártak – hangsúlyozta: a kommunizmus ma is szedi áldozatait, a Laogai – a kínai Gulag – ma is valóság.

A konferencia második napja az igazságtétel témájával foglalkozott.

A cseh kommunista rendszer rémtetteinek bemutatását Miroslav Lehky, a Totalitarista Rendszerek Bűneit Kutató Intézete első alelnöke kezdte. Kutatócsoportja összesen 288 meggyilkolt személyről tud, akiket a hatóságok a zöldhatáron való szökési kísérlet miatt gyilkoltak meg.

Eduard Stahlik, a cseh hadügyi levéltár igazgatója a hadseregen belüli visszaélésekről szólt. Mint elmondta, több olyan esetet tártak fel, amelyben az áldozatot az egykori kommunista ország hadseregének tisztjei egyszerűen halálra éheztettek vagy halálra verettek, csak azért, hogy autóját, házát, vagyonát a börtönigazgató vagy a főtiszt megszerezhesse.

Martin Mejstrik, egykori cseh diákvezér, rendszerváltó előadásában azt emelte ki, hogy mind a nácizmus, mind a kommunizmus Európa közös öröksége; a kontinens sohasem jut egységre, hogyha nem néz szembe eme örökségével. Kiemelte: a kommunizmus egy olyan rendszer volt, amely minden nap ölt.

Raluca Grosescu, a bukaresti, a Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet kutatója a romániai felelősségrevonás jelenlegi törvényi kereteiről és lehetőségeiről beszélt. Előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy 1969-ben Románia is ratifikálta az emberiségellenes bűntettek tiltásáról és büntetéséről szóló genfi egyezményt. Ennek még a kommunista felfogás szerint is elsőbbséget kell élveznie a nemzeti törvényekkel szemben, de ezt természetesen egyetlen szocialista állam sem tartotta be. A büntetőtörvénykönyv jelenleg érvényben lévő, módosított változatából már hiányzik az emberiség elleni bűntettekről szóló cikkely. Az egykor érvényben lévő törvények alapján viszont eljárás volna indítható a bűnelkövetők ellen. Intézete ez ideig 300 büntetőeljárást kezdeményezett.

Tőkés László erdélyi képviselő az igazságszolgáltatás elmaradásának következményeiről szóló tanácskozást felvezető előadásában kijelentette: nem alkalmazhatunk kettős mércét a totalitarizmusok megítélésében. Idézte Tunne Kelam észt rendszerváltót: „A nácizmus és a kommunizmus ikertestvérekként, kéz a kézben robbantották ki a második világháborút.” A Magyar Országgyűlésben néhány nappal ezelőtt elfogadott jogszabályra visszautalva, érthetetlennek minősítette, hogy míg a holokauszt tagadását büntetik, a kommunista terror tagadásával szemben a legtöbb országban bűnös engedékenység érvényesül.

A volt litván államelnök, Vytautas Landsbergis hangsúlyozta: Oroszországban mind a mai napig magas nyugdíjnak és politikai védelemnek örvendhetnek a Katyn-i mészárlás és a Litvániában elkövetett népirtás kommunista vezetői és tisztjei. Oroszország, bár kötelezettséget vállalt a deportáltak visszatelepítéséért, érdemben semmit sem tesz ebben az ügyben. A Nyugat pedig egyrészt a gázfüggőség, másrészt üzleti érdeke miatt szemet huny afelett, hogy Oroszország gyakorlatilag „mutáns kommunista állam” mind a mai napig.

A konferencia kiegészítő rendezvényeként a prágai Károly Egyetem előcsarnokában rendezték meg a romániai Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet kiállítását, amelynek házigazdája Marius Oprea igazgató volt. A kiállítás az elmúlt évek „ásatásainak” eredményét mutatta be, amelyek rendjén Oprea és társai a Szekuritáté által meggyilkolt emberek földi maradványait exhumálták. A megdöbbentő képek és a csontok mellett talált tárgyak hűen tükrözték, hogy a kommunizmus áldozatait sok esetben még eltemetni sem volt szabad. Amint elhangzott: mintegy 10.000-re tehető azon ártatlanok száma, akiket a kommunista pribékek halálra kínoztak és agyonlőttek.

A kiállítás megnyitóján Románia prágai nagykövete, Daniela Gîtman reményét fejezte ki, hogy hamarosan eljön majd az idő, amikor bíróság elé lehet vinni a bűnösöket. Cazimir Ionescu, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagja az emlékezés és az oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet, azért, hogy ne ismétlődhessenek meg a szörnyűségek. Tőkés László megnyitóbeszédében nagyra értékelte Marius Oprea igazgató munkáját, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy egy kormányrendelet nemrég megfosztotta az ásatásokat végző intézetet a további konkrét kivizsgálások és feltárások lehetőségétől. Felhívta a figyelmet: habár egyértelmű, hogy a kommunizmus bűntettei emberiségellenes bűntettnek számítanak, tehát nem évülhetnek el, Romániában mindazáltal még az 1989-es forradalomban lelőtt emberek gyilkosait sem ítélték el.

A konferencia zárónapja a megoldáskeresés kérdésével foglalkozott. A cseh kormány épületében tartott tanácskozást Jan Fischer miniszterelnök nyitotta meg, aki beszédében – egyebek mellett – kiemelte: azért kell a fiatal nemzedéket felvilágosítani, tanítani a totalitarizmus rémtetteiről, mert a múlt feldolgozása nélkül aligha alakulhat ki a társadalom demokratikus értékrendje. Európának nem csak a nácizmus feltárásával kell foglalkoznia, hanem a kommunizmussal is szembe kell néznie. Nem mérhetünk külön mércével, mutatott rá a cseh kormányfő, mert minél távolabb kerülünk az eseményektől, annál jobban látjuk az összefüggéseket.

Jana Hybášková a két évvel ezelőtt elfogadott Prágai Nyilatkozat fontosságát hangsúlyozta, ez ugyanis alapjául szolgált az „Európa lelkiismerete és a totalitarianizmus” című határozatnak, amelyet az Európai Parlament fogadott el 2009. április 2-án. (A Prágai Nyilatkozat romániai népszerűsítését és a dokumentum aláírását szorgalmazó kampányt egyébként Tőkés László és irodája vállalta fel még 2008-ban.)

Sandra Kalniette litván EP-képviselő, volt európai biztos elítélően szólt arról, hogy az európai baloldal jónéhány vezetője még mindig mentegeti a kommunista rendszert, relativizálják a rémtetteket. Nem akarják beismerni, hogy nem csupán a „megvalósítás” volt rossz – ahogyan mondani szokták –, hanem maga az egész embertelen ideológia, mely elnyomásra – az osztályharcra épült, és törvényszerűen torkollott gyilkolásba és népirtásba.

Anders Hjendahl, a stockholmi Kommunista Bűntettek Információs Központjának alapítója egy megdöbbentő eredményű közvéleménykutatásról számolt be: a svéd diákok 90 százaléka soha nem hallott a Gulágról, míg – ezzel szemben – 95 százalékuk nagyon is jól tájékozott a Holokauszt vonatkozásában. Rámutatott: Svédországban hosszú évtizedekig baloldali pártok kormányoztak, s legfőképpen ennek tulajdonítható e jelenség kialakulása. A szakember érthetetlennek nevezte, hogy az emberiség történetében legtöbb áldozatot szedő gyilkos rendszer bukása sem volt elegendő az európai baloldalnak, hogy beismerje: nincs rossz és kevésbé rossz kommunizmus. Kommunizmus egy van – és az: „az ördög hagyatéka”.

Petr Brad újságíró, a BBC egykori cseh tudósítója arról beszélt, hogy a Nyugat passzivitása a század elején azzal magyarázható, hogy a nácizmus azonnali veszélynek tűnt a '30-as években, és különösképpen 1941 után nemzetközi konszenzus alakult ki ellenében.

A szlovén Milan Zver EP-képviselő, volt tanügyminiszter a jelenlegi legnagyobb problémák közé sorolta azt, hogy az emberek bizalma a demokrácia iránt csökken, a fiatalok passzívak és nem érdekli őket a múlt. Csakis a kommunizmusról szóló tantárgy hivatalos oktatási programba való beemelésével lehet megmenteni a kollektív emlékezetet – mondotta.

A szintén európai parlamenti képviselő Tunne Kelam vezette azt a tanácskozási részt, amelyben az emberiség elleni rémtettek bűnöseinek a nemzetközi büntetőbíróságok általi elítéléséről volt szó. A cseh alkotmánybíró, Ivana Janú előterjesztése nyomán Ntsiki Sandi, a Dél-Afrikai Köztársaság Igazság és Megbékélés Bizottságának a tagjaként tartott előadást arról, hogy a megbékélés csakis az igazságosság és jóvátétel érvényesítése útján képzelhető el; egyetemes recept viszont nincsen, minden országnak saját magának kell megtalálnia a helyes utat.

Alexandra Mihalcea temesvári jogász egészségügyi okok miatt volt kénytelen távol maradni a rendezvénytől. A Temesvár Társaság fiatal munkatársa egyébként hat hónapot dolgozott az 1994-es ruandai népirtást kivizsgáló nemzetközi ENSZ-bizottság kötelékében. Tanulmányát Szilágyi Zsolt, Tőkés László kabinetfőnöke tolmácsolta. Az előadás lehetséges megoldásokat keres és ajánl egy olyan európai büntetőbíróság felállítására, amely a kommunista vezetőket vizsgálná ki, azokat, akik az emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatóak. Az erről szóló elvi indítványt politikai nyilatkozat formájában Tőkés László EP-képviselő még 2009. december 15-én tette meg, Temesváron.

A konferencia záróakkordjaként, közel két órás kerekasztal-beszélgetés keretében egy zárónyilatkozat véglegesítésére került sor, amelyben – többek között – a résztvevők immár közösen indítványozzák egy, a nürnbergihez hasonló nemzetközi bíróság felállítását, amely a kommunista rendszerek emberiségellenes bűncselekményeinek tetteseit volna hivatott elítélni. A résztvevő intézmények vezetői azt is elhatározták, hogy európai hálózatot hoznak létre a különböző országokban működő, a totalitárius diktatúrákat kutató szervezetek, intézmények között.

Prága, 2010. február 24–26.

Nyilatkozat a kommunizmus bűneiről 

Mi, a 2010 február 24–26-a között, Prágában megrendezett „A kommunista rendszerek bűnei”című konferencia résztvevői a következőket nyilatkozzuk:

1.                  Kelet- és Közép-Európa országaiban és ott, ahol a kommunizmus még mindig élő valóság, a kommunista rendszerek emberiség elleni bűncselekményeket követtek és követnek el.

2.                  A nemzetközi jog értelmében az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el; ennek ellenére a kommunizmus bűneinek megtorlása az elmúlt húsz évben távolról sem volt kielégítő.

3.                  A kommunizmus több tízmillió áldozatát nem szabad megfosztani az igazságtételhez való jogától.

4.                  Mivel az emberiség ellen elkövetett kommunista bűncselekmények kivizsgálása és az ezen ügyekben való igazságtétel nem tartozik a létező nemzetközi bíróságok jogkörébe, az Európai Unión belül egy új nemzetközi bíróság létrehozását indítványozzuk, amelynek feladata a kommunizmus bűneinek kivizsgálása. Ez a bíróság a nácizmus bűneit kivizsgáló és elítélő Nürnbergi bírósághoz, illetve a volt Jugoszláviában elkövetett bűnök kivizsgálására létrejött bírósághoz hasonló módon vizsgálná ki és ítélné el az emberiség elleni elkövetett kommunista bűncselekményeket.

5.                  A kommunista bűnösöket büntetlenül hagyni egyet jelent a nemzetközi jog semmibevételével, és ennek következtében annak gyengítésével.

6.                  A jóvátétel és igazságosság jegyében az európai államoknak oly módon kell módosítaniuk törvényeiket, hogy a kommunista bűnök elkövetőinek egyenlő vagy kisebb társadalmi juttatások és nyugdíjak járjanak, mint áldozataiknak.

7.                  Mivel a demokráciának meg kell tanulnia megvédenie önmagát, a kommunizmust hasonló módon kell elítélni, mint a nácizmust. Nem teszünk egyenlőségjelent a nácizmus és a kommunizmus bűnei közé, beleértve mind a Gulag, a Laogai, mind pedig a náci koncentrációs táborokat. Mindegyiket külön kell tanulmányozni és a saját borzalmai alapján kell megítélni. A kommunista ideológia és uralom ellentmond az Európai Emberjogi Egyezménynek és az Európai Alapjogi Chartának. És mint ahogyan nem vagyunk hajlandóak a nácizmus bűneit viszonylagosnak tekinteni, azt sem fogadhatjuk el, hogy a kommunizmus bűnei ilyen megítélés alá essenek.

8.                  Felszólítjuk az Európai Unió tagállamait, hogy járuljanak hozzá a kommunizmus által elkövetett bűncselekmények tudatosításához és támogassák ezek oktatásban való ismertetését; felhívjuk a figyelmet arra, hogy minden további késedelem nélkül gyakorlatba kell ültetni az Európai Parlament 2009. április 2-i határozatát, amely augusztus 23-át Európa-szerte a totalitárius és önkényuralmi rendszerek áldozatainak emléknapjává nyilvánítja.

9.                  Felszólítjuk az Európai Bizottságot és az Európai Igazság- és Belügyi Tanácsot, hogy fogadjanak el egy keretjogszabályt, amely Európa-szerte betiltja a kommunizmus bűneinek felmentését, letagadását, vagy lekicsinylését.

10.              Az Európai Parlament és az Európai Tanács által is támogatott Európai Emlékezés és Lelkiismeret Platformnak meg kell alakulnia az Európai Unió szintjén. A tagországok kormányaitól elvárjuk, hogy ígéretüknek megfelelően támogassák a Platform munkáját.

11.              Európának – az egyesült államokbeli, washingtoni emlékhelyhez hasonlóan – a kommunizmus áldozatainak szentelt emlékmű felállításával kell tisztelegnie a fél földrészt sújtó szenvedések áldozatai előtt.  

Tőkés László: Véget kell vetni a tovább élő kommunizmusnak

2006 januárjában az Európa Tanács Közgyűlése, majd a 2008 júniusában megszületett Prágai Nyilatkozat egyenes folytatásaképpen 2009 áprilisában az Európai Parlament is mértékadó formában mondott ítéletet a totalitárius kommunista diktatúrák felett.

Tavaly decemberben az Európai Néppárt bonni kongresszusa határozatban foglalt állást a kommunista szimbólumok használata ellen.

Valamennyi volt kommunista országban egyre erőteljesebben lépnek fel a burkolt vagy nyilvánvaló kommunista visszarendeződés ellenében, illetve a diktatúrák áldozatainak védelmében és az igazság- és jóvátétel érdekében.

Romániában 2006 decemberében, a Parlament plénuma előtt, az ún. Tismăneanu-jelentés alapján Traian Băsescu államelnök „törvénytelen és gyilkos” rendszernek minősítette a kommunista diktatúrát. „A kommunista Románia létezésének első napjától az utolsóig börtön volt a lakosság elsöprő többsége számára” – jelentette ki az államfő.

A romániai forradalom 20. évfordulója alkalmából elhangzott beszédében Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke – többek között – ezeket mondotta: „Akárcsak Budapest, majd Prága, Berlin, Szófia, Temesvár és Bukarest népe, azt hittük,  kevesen vagyunk, és kudarcra ítéltettünk. De lassacskán ráébredtünk, hogy sokan vagyunk, és úgy rendeltetett, hogy megnyissuk százmilliós közösségünk börtönét. A legelső szlogenek, amelyeket a tömeg Temesváron és Bukarestben skandált, ezek voltak: »Ne féljetek! A kommunizmus megbukik!« És úgy történt.”

A Berlinben, tavaly ősszel meglátogatott Stasi hírhedt börtöne mementóként figyelmeztet bennünket arra, hogy kivívott szabadságunkat ne hagyjuk veszni. Herta Müller temesközi – romániai – származású német írónő és az ő Nobel-díja is ugyanerre indít bennünket: az „egyiptomi fogságból” való szabadulás után ne álljunk meg feleúton, vigyük véghez a rendszerváltozást!

Mert húsz évvel a diktatúra bukása után mit is látunk és tapasztalunk kommunizmus-sújtotta országainkban és társadalmainkban?

„A hősök meghaltak, a forradalmárok otthonaikba tértek, az opportunisták pedig átvették a hatalmat” („Eroii au murit, revolutionarii s-au întors acasă, iar oportunitii au preluat puterea”) – mondja az egykori román disszidens, Ion Caramitru. „Kevesen voltunk, sokan maradtunk” – utal a tülekedő román álforradalmárokra az ellenzéki költő, Mircea Dinescu.

Szófiában Todor Zsivkovnak, Romániában pedig Ceauescunak és a forradalmi tömegbe lövető tábornoknak állítanak szobrot – a 20. évforduló „tiszteletére”. Szlovéniában a volt kommunista titkosszolgálat egyik vezetőjét tünteti ki Danilo Türk államelnök. A kommunizmust fesztív módon elítélő Traian Băsescu rendre szintén magas kitüntetésekben részesíti a hírhedt Szekuritáté volt magas rangú tisztjeit és ügynökeit.

Marius Oprea igazgatót, a kommunizmus áldozatainak elszánt védelmezőjét éppen mostanság akarják leváltani a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet éléről.

Csendes László, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke, a reá nehezedő nyomás miatt éppen a múlt hónapban kényszerült lemondani az általa vezetett intézmény elnökségéről.

Félős, hogy a romániai forradalom „fővárosában”, Temesváron rövid időn belül mind az igazságtétel mellett kiálló Temesvár Társaság (Societatea Timisoara), mind a Forradalom Emlékháza (Memorialul Revolutiei) rövidesen az utcára kerül, kiteszik őket székházukból.

A negatív példákat tovább sorolhatnám…

A romániai helyzet ellentmondásos. Mert igaz ugyan az, hogy a kormány újabb titkosszolgálati iratok átadásáról határozott az Átvilágító Tanács számára – ezzel szemben viszont az is a valósághoz tartozik, hogy a CNSAS egyre nehezebben képes betölteni rendeltetését, és súlyos jogkorlátozásokat szenved munkájában.

2008 februárjában én magam voltam kénytelen Franco Frattini, majd ugyanazon év novemberében Jacques Barrot európai biztosokhoz fordulni panasszal amiatt, hogy – Dan Voiculescu volt Securitate-ügynök, mostani szenátor – kezdeményezésére a román Alkotmánybíróság már-már szinte ellehetetlenítette az Átvilágító Tanács működését, valamint amiatt, hogy – a privilegizált Román Ortodox Egyház közbenjárására – a román Kormány diszkriminatív módon kivonta a CNSAS hatálya alól az egyházi személyek titkosszolgálati átvilágításának a jogát.

Romániában egyet mondanak – és mást cselekesznek. A volt Szekuritáté, képviselői és ügynökei révén, még mindig meghatározó befolyással rendelkezik a hatalomban, a törvényhozásban és az igazságszolgáltatásban.

Ennek következtében az 1989 decemberi tömeggyilkosságok, az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet, valamint a '90-es évek elején lezajlott, sorozatos „bányászjárások” terrorjának körülményei mindmáig tisztázatlanok, valódi tetteseik pedig többnyire ismeretlenek és büntetlenek.

Az Európai Unió – következetesen saját jogrendjéhez, elveihez és értékeihez – nem tekinthet el a volt kommunista országokban tapasztalható törvénytelenségektől és igazságtalanságoktól, és a saját tagországai iránti – közös – felelősség vállalásával támogatnia és elő kell segítenie a diktatúra idején elkövetett, emberiségellenes bűntettek felderítését és az ezek ügyében föltétlenül szükséges igazság- és jóvátételt. Ez ugyanakkor a volt kommunista országok demokratizálásának, a jogállamiság biztosításának, végső soron pedig: kelet-közép-európai társadalmaink tényleges és valóságos unióbeli integrációjának is elengedhetetlen feltétele.

Mindezek összefüggésében a prágai konferencia tegye megfontolás tárgyává egy nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását a kommunizmus bűneinek feltárására. Tavaly decemberben, a romániai forradalom 20. évfordulóján politikai szándéknyilatkozatban indítványoztam, hogy az Európai Unió az Egyesült Nemzetek Szövetségénél (ENSZ) kezdeményezze egy olyan nemzetközi büntetőjogi rendszer – egyszerűbben szólva: egy nemzetközi bíróság – létrehozását, mely a kommunizmus „nürnbergi perét” volna hivatott lefolytatni. Úgy tudom, ez az elgondolás találkozik ezen konferencia szervezőinek az eredeti szándékaival.

Prága, 2010. február 26.

Tőkés László