Sose gondoltam
volna, hogy ismert leszek jobbikos körökben, de egyre-másra idéznek
tőlem. No persze két sorral arrébb megkapom tőlük a magamét. Hát
elnézést kérek, tényleg nem hordtam még soha homokzsákot (nem tudom,
hogy beleszámít-e a hősi cselekedetekbe, de egyszer azért betonoztam),
helyette a jobbikosok szerint is ingyenélők közé szeretnék keveredni,
konkrétan Morvai Krisztina helyére. Ízlések és pofonok, ahány ház, annyi
szokás, ezért aztán jobban tetszik nekem, hogy hencseregjek egy
bársonyfotelben, mint, hogy kilógó nyelvvel homokzsákot cipeljek. Ettől
függetlenül semmi kivetni valót nem találok abban, hogy a jobbikosoknak
meg a homokzsákra van gusztusuk.
No
de visszatérve arra, hogy egyre több a hízelgő jobbikos hivatkozás,
megragadnám az alkalmat és jelezném, hogy néhány felvetésem a múltkor
visszhangtalan maradt, mondhatni nagy a kussolás róla. Még az is lehet,
hogy oka van annak.
Most
arra vagyok kíváncsi, hogyan fogják védelem alá helyezni Lenhardt
Balázst a Jobbik gazdasági kabinetjének vezetőjét, aki az mfor.hu
interjúja szerint erejét nem kímélve küzd a multik, a bankok és a
biztosítótársaságok ellen. Lenhardt úr komolyan kárhoztatja a bankok
gyakorlatát a devizahitelek kihelyezése miatt, amelynek veszélyeiről a
gazok elfelejtettek tájékoztatást adni széles néprétegeknek.
Ellentétben Lenhardt úrral, aki 2006 óta az OTP-nél szintén hitelek
kihelyezésével foglalkozik de mélységes empátiával és emberbaráti
módon. Előtte az úr hosszú évekig tanácsosként dolgozott a Gazdasági
Minisztériumban és 2009-ben csatlakozott a Jobbikhoz, mint tótumfaktum.
Szép pályát futott be fiatal kora ellenére, és biztosan ért is valamit
a kormányok és bankok kíméletlen gyakorlatához, mivel havi fizetésért
fejlesztette és adta át nekik ez irányú tudását.
Amely
tudás azért nem hiba nélkül való. Mert Lenhardt úr az mfor-os
interjúban azt állítja, hogy nincs olyan hivatalos állásfoglalás,
miszerint a Jobbik nem fizetné vissza az IMF hitelt, csupán
könnyítésekről akarnak tárgyalni. Ám daliás vezérük, 2009. március
15-én azt találta mondani, hogy: „(…)annak kell vezetnie ezt az
országot, (…) aki megtagadja az IMF hitel visszafizetését(…).
Lehet,
hogy Vona elnök nagyvonalú pártharcokban és nem a Jobbikra gondolt, de
akkor meg baromi gyorsan meg kellene nevezni a jelöltjüket, mert
mindjárt a körmünkre ég a választás.
Persze
nem csoda, hogy programszinten zűr van a Jobbiknál. Szegedi Csanád is
megmondta, nem úgy találták azt ki, hogy reálisan végrehajtható legyen.
Ebben az esetben viszont jobban is a hasukra csaphattak volna, és
sokkal radikálisabb megoldásokkal buzdíthatnák követőiket. Például
megígérhették volna, hogy ezután ők adnak az IMF-nek hitelt és
sanyargatják konvergencia programokkal, amíg csak bele nem döglik a
beste.
De
miről is beszéltem az előbb? Nem kell a tanácsos urat megvédeni.
Rablóból lesz a legjobb pandúr. Amikor jönnek a nemzetnyomorgató
bankok, Lenhardt úr beszól nekik, hogy szedjék össze, de gyorsan a
kamatlábukat és a bankok már pucolnak is messzire. Gondolom ugyanezt
teszi Pályi István, aki Pest megye 9-es választókörzetének jobbikos
jelöltje, és, mint Facebook-os adatlapján írja, nagyon szeret segíteni
az embereknek és hát mit tesz isten, az emberbaráti támogatást ő is a
bankárként biztosítja. Persze nem úgy, hogy saját számlájáról utal a
zembereknek, hanem hitelezget. Most már a negyedikben. A sorrend Erste,
Raiffeisen, KDB, most pedig az MKB van soron. Ez nyilván a nemzetmentő
egyedek evolúciós fejlődésének útja, előbb-utóbb rákívánnak egy magyar
bankra.
Bár
a nemzetmentés oroszosítva is elképzelhető a Jobbik-vezér vízióiban.
Vona éppen most mesélte egy fórumon, hogy a magyar föld 30 millió
embert tud eltartani. Mi vagyunk 10 millióan ő meg nem bánja, ha bejön
még hozzánk kapálni, meg zabálni 20 millió orosz, persze szigorúan piacszerzési alapon. Nagy emberek nagy
eszméibe nem nagyon lehet beleszólamlani, de nem rémlik, hogy amikor
utoljára itt voltak, kapáltak volna, inkább zabráltak, akarom mondani
csak zabáltak. Szerintem sokkal jobb ötlet, ha a jobbikosok kapálnak
helyettük, a sok krumplit meg eladjuk annak a 20 millió orosznak, aztán
pénzünk is lesz, meg a nyakunkra sem jönnek még egyszer.
- ajánlatunk
- Száztíz-százhúsz volt Malév pilóta már a Wizz Air-nél, a Ryanair is toboroz
- Orbán évértékelője: "mérföldkőhöz érkeztünk"
- Patrióta Európa Mozgalom - magyar civilek európai mozgalmat indítottak
- Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
- Megmaradhat a Puskás Stadion, de közben felépülhet az új
- Fukuyama nem tágít - és "elképedt"
- Parlamenti vizsgálóbizottságok - Vöröslött az iszap... I.
- A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
- Továbbra is tart a növekedés
- A stressz is okozhat tartós köhögést
- Belpolitikai válság Romániában
- A cambridge-i professzor elítéli a 168 Órát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Gyurcsány száműzne
- Rendteremtés a múltban
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- A DK megrendeli Orbántól Gyurcsányék "hibalistáját" is
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Bírságot kap, akinek csúszós marad a járdája
- Havi félmillióért árulja testét VV Zsuzsi
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
- Drága Nellikém!Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.















