„Ha lemondana, hátralépne, azzal azt üzenné, hogy
elvállalja a felelősséget, amivel nagyon nehéz, kellemetlen helyzetbe hozná
azokat, akik ártatlanok.” A sajtó szerint így érvelt egy világváros-vezető.
Önfeláldozásként vállalja tehát, hogy hatalmon maradjon…
Az önmagát 1990-ben liberálisként, 1994-ben „baloldali
liberálisként”, 1998-ban „polgári liberálisként” meghatározó politikus, aki
egykoron a maoizmusért is lelkesedett, most önmagát koncként odadobva marad
pozícióban. Abban a vezetői székben, amelyből szervezte házépítését – nem az
általa vezetett városban, hanem egy szomszédos településen -, majd irányította
tengerparti luxusvillájának felhúzását, miközben a városi közautón ez utóbbi
villába közlekedett. Nos önfeláldozásként továbbra is húzza luxusfizetését,
hozza döntéseit, amelyek nyomán két évtized alatt adóssághegyet halmozott a
településre, amely településnek vagyona közben kisebbedett.
Nem önmagát hozná kellemetlen helyzetbe tehát, ha megválna
hivatalától. Hanem MÁSOKAT. Ezért – tehát kizárólag a MÁSOK érdekében – marad.
Ennyire megértőnek reméli a városlakókat az a politikus,
akit liberálpopulista választási kampányainak vívmányaként – legalábbis
állítólag – négyszer is megválasztottak világváros-vezetőnek.
Ha lemondana, azzal azt üzenné, hogy elvállalja a
felelősséget – mondja.
Igen. Valóban ezt üzenné. Olyan állásban dolgozott
ugyanis, amelyből egy agglomerációbeli luxusházat emelt, és egy tengerparti
luxusvillát épített. Jól meg volt tehát fizetve. Ha ilyen busásan megfizették
alkalmazói: a városlakók, akkor a földkerekség nagyobbik felén vállalnia kellene
a felelősséget.
„Nagyon nehéz, kelletlen helyzetbe” hozna MÁSOKAT –
magyarázza.
Itt már sajátságos kissé az agymenet. Kik azok a MÁSOK? És
miért is kerülnének „nagyon nehéz kellemetlen helyzetbe”? Mármint akkor, ha a
felelős lemondana?… Ez egy demokráciában magyarázatért sóhajtana.
Főleg akkor, ha ezek a MÁSOK – „ártatlanok”…
A magyarázat azonban elmarad.
És vajon milyen eszközökkel védi meg ezeket a fölöttébb
ártatlan MÁSOKAT a „nagyon nehéz, kellemetlen helyzetbe” kerüléstől? Netán… De
erről ne is beszéljünk.
A sajtó szerint: Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsadói
szerződésekről volt szó, azt válaszolta: ez olyan széles körű volt, hogy szinte
lehetetlen példát mondani. Általánosságban azt mondta: hogy „zavaros módon
össze-vissza mindenre” szerződést kötöttek.
Lehetetlen példát mondani? Nosza! „A megvalósíthatósági
tanulmányok 244, 86 és 67 millió dénárba kerültek, és a képviselő szerint
annyira semmitmondók, hogy aligha lehetett rájuk szükség. Arra hívta fel a
figyelmet, hogy az egyik tanulmány minden egyes betűje 5 ezer dénárba került” –
adta hírül a napokban a sajtó.
És ezt 20 éven át a hatalmas fizetéséért kellő
toleranciával csak nézte…
Megismételte, hogy helyettesével
súlyos konfliktusai voltak, de a koalíció fenntartása érdekében a balpárti
politikus a világvárosvezető-helyettesi pozíciójában maradt.
„Majd amikor elvettem tőle a feladatot, két hónapon belül felbomlott a
koalíció” - emlékeztetett.
Tehát az összevissza szerződések azért burjánozhattak,
hogy egy koalíció fennmaradjon. Azaz nem a városlakók pénze a fontos, hanem a
koalíció: azaz a hatalom megtartása.
Arra a felvetésre, hogy akkor miért adott balpárti
helyettesének jutalmat, a világváros-vezető kijelentette: azért kaptak jutalmat
tőle a világvárosvezető-helyettesek,
mert alacsony a fizetésük, s ezzel próbálta a megfelelő munkára ösztönözni
őket. Arra a kérdésre, hogy mit tekint „alacsony fizetésnek”, azt válaszolta,
hogy ezek a fizetések körülbelül nettó 500 ezer dénárt tettek ki. Mint hangsúlyozta,
balpárti helyettese gazdag ember, aki „nincs rászorulva”, de ő ebben az ügyben
nem akart konfliktust.
Azaz az adófizetők pénzét azért osztogatta – általa
bevallottan is fölöslegesen -, hogy személyes kapcsolatait a közpénzekből is
ápolja…
Igen, ezek a válaszok aláhúzzák: a világváros-vezetőnek
további kérdéseket kell föltenni. Ezeket a kérdéseket azonban már nem egy
összezavarható, hirtelen lezárható sajtótájékoztatón, hanem máshol kell
mellének szegezni. Arra alkalmas helyen és körülmények – természetesen
jogállami körülmények – között.
- ajánlatunk
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- Közel ezer milliárd forint teher a repülőtéri szerződés szerint!
- Vizsgálóbizottságok – Szemben az árral? II.
- Nokia: 2300 fős leépítés Komáromban!
- Gyurcsány megveti Orbán Viktort
- Ötszáz céget érint a Malév leállása
- Komoly európai erődemonstráció Orbán mellett!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- Kit képvisel az Európai Unióban Bokros Lajos?
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
- Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.















