Sötétlő erdő. Politikusunk annak nevezi az emberélet útjának felén a saját világát.

Pedig az igaz utat keresi. Előbb a közéletben teszi. Majd kiábrándul belőle. Szépséghibája e kiábrándulásnak, hogy nem belső fejlődés, érés eredménye. Jó nagyot kell rúgniuk belé, hogy – úgymond – észhez térjen.

Hogy kik e beletrafálók? Természetesen politikai ellenfelei. Kihasználják, hogy egy globális hatalommal kekeckedett, s a birodalom – mint tudjuk – visszavág. Hja, a dominanciáért folytatott harc kíméletlen.

Ez a jobb sorsra érdemes (?) politikus kipenderül a pixisből. Na és?! Bizonyára zsíros banki megbízatás, kereskedelmi képviselet, esetleg diplomáciai sine cura állás várja.

Csakhogy itt is koppan. Rossz a híre. Ez a középtermetű, határozott arcélű közéleti szereplő öntudatos, aki nem hajlandó más, esetleg mások feje után menni.

Ja, ha önfejű, magára vessen! Ráadásul nagycsaládos. Hét gyermekkel a háta mögött kopogtat különböző paloták kapuján. Olyan helyeken, ahová – ahogy írja „kéregetve vetődtem el”. Otthon sokszor csak sózott kenyérre futja. Álláskeresőben pedig a megaláztatások vesszőfutása a sorsa.

Mit kezdhet ilyenkor az ember? Már ha e sors lassan legyötri róla a politikust. Azt teszi, amit még megtehet. Magába száll. Az emberélet útjának felén – ha úgy tetszik.

A Pokol a másik ember? Vannak, akik így vélekednek. Ex politikusunk önmagában leli fel azt. Hic Rhodus, hic salta! Ez a férfiú nagy lélegzetet vesz, és elindul a dolgok sűrűjébe. Pokolra száll, hogy végre szembe nézhessen önmagával. Színről színre láthassa az igazságot.

Gyötrő ügy. Gyötrő, mert meggyőződései ide is elkísérik. Az egyikről például így vélekedik: Az ember társas lény, tehát megkívánhatjuk tőle, hogy ne csak önmagának legyen hasznára, hanem másoknak is.

 Tercinákba szedi gondolatait, rímes sorokba, hogy minél több emberhez eljuttassa, minél többen értsék. Kibújik belőle itt is a közember. Rabnak nevezi hazáját, mely ...

            … hajh, nyomor tanyája,

            kormánytalan hajó vad förgetegben,

            világnak nem úrnője, csak rimája...

Ismerős ez a felelősségteljes patrióta öngyötrés-gyötrődés. Nálunk egy Érmindszentről elszármazott író vitte tökélyre.

Ám ex politikusunk nem áll meg itt, tovább gondolja a dolgot: Nem csak a maga és hazája számára született az ember, hanem az egész világ számára.

Addig feszíti e gondolat-hálót, míg az európai egység lehetőségére nem talál. A világon először veti papírra egy európai szuperállam megteremtésének szükségességét.

Közben írja, éveken, másfél évtizeden át rója tudósítását e pokoljárásról, meg arról, hogy ennek fejében hogyan juthatott a Purgatóriumon át a Paradicsomig.

Hja, ha valaki az egész világ számára született! És erről nem csak szónokol, de meg is szenvedi. Ex politikusunk, a civitas hominis közszereplője így válik a civitas dei képviselőjévé.

Mai szemmel egy bibije ennek is van. Mint Önök közül többen mondanák: politikailag nem korrekt. A baj az, hogy e képviselő nem demokratikusan választott. Önfejű, mondják rá, és önjelölt. Mi több, pártra is magában lelt. Förtelem!

Bár világunk számtalan alakját, ezek sorsát, örömét és tragédiáját örökíti meg, nem egyszer igen nyersen, mégis sokszor él metaforákkal, szimbólumokkal. Szerinte ezek az igazi világ szent hírnökei. A mulandót kapcsolják össze az örökkel. Egyik utódja – kissé az ő nyomán megírja Az ember tragédiáját.

Ő – anno – komédiát írt. Mert szerinte nem végzetünk a bűn, amelyre a hajlam minden ember sajátja. Van, lehetséges ennek meghaladása. Ha pedig nem szükségszerű a bukás, akkor tragédia sincs. Tragédiák vannak, de ő e művében megmutatja a kiutat. S ha van kiút – mai szóval happy end - az ember drámájának nem lehet tragédia a neve, csak komédia. Annak viszont isteni!

Ex politikusunk hatása kortársaira s a következő egy-két nemzedékre óriási. Ez írott, festett és faragott művek egész sora bizonyítja.

Majd alakját évszázadokon át a feledés takarja. Korszerűtlen figurának tartják egészen a XIX. századig. Akkor s az óta is tart a reneszánsza, bár inkább hivatkoznak rá, mint olvassák. Mert – mint az élet – komédiája sem habkönnyű valami. Szabályai vannak, mint egy izgalmas csapatsportágnak, amelyet a tévében nap mint nap nézhetünk. Finom megoldásokkal, trópusokkal él a a komédia írója. Olyan tér- és lélekölelő szimbólumokkal, metaforákkal, amelyeket érdemes értékükön kezelni.

Ehhez segít hozzá Pál Józsefnek az Akadémiai Kiadónál most megjelent „Dante – Szó, szimbólum, realizmus a középkorban” c. munkája. A szép könyvek ez évi versenye egyik esélyes kötetének hétfőn volt a bemutatója az Alexandra Könyvesházban. Az eseményen többek között Fried István irodalomtörténész, Janka Zoltán pszichiáter, Sallay Géza professzor és Sárközy Péter egyetemi tanár méltatta a munkát. A La Divina Commediájáról szólva éppen az utóbbi idézte emlékeim szerint XIV. Benedek pápa mondását: „Dante e művel az Ötödik Evangéliumot írta meg”.

Tisztelt politikusok, figyelem! Így lesz, így lehet még a politikusból is evangelista - ha előbb pokolra száll.