
Fennáll a veszélye, hogy az esetleges jövőbeni ellenségek papírtigrisnek nézik majd az észak-atlanti szövetséget - fogalmazott NATO-országok katonatisztjei előtt a miniszter a Nemzetbiztonsági Egyetemen.
Gates a katonai szövetség mélyreható reformját sürgette
a konferencián, amelyet a NATO alapküldetésének újrafogalmazásáról rendeztek.
Utalt rá, hogy a tömörülést 61 évvel ezelőtt hozták létre a Szovjetunióval és a
Vörös Hadsereggel szembeni politikai és katonai védszövetségként. Kifejtette,
hogy a NATO a XX. században áldás volt, sikereket ért el annak megelőzésében,
hogy a II. világháború újabb konfliktusok törjenek ki Európában.
Véleménye szerint a NATO valós vagy vélt gyengesége viszont téves számításra
vagy agresszióra csábíthatja az ellenséget. A pénzügyi források és katonai
képességek hiánya már nehezíti a működést és az együttes harcot a fenyegetések
elhárítása érdekében - tette hozzá.
Gates a Pentagon vezetőjeként több mint három éve sürgeti az európai
NATO-országokat, hogy növeljék védelmi kiadásaikat, és korszerűsítsék
haderejüket. Dicsérte, hogy a NATO-szövetségesek az Egyesült Államok oldalán
harcolnak Afganisztánban, de megjegyezte: a szövetségnek például nincs elég
szállító repülőgépe, és helikopterekből is többre van szükség.
Az amerikai védelmi miniszter üdvözölte a NATO "stratégiai
koncepciójának" alapos felülvizsgálatát, leszögezve, hogy olyan katonai
szövetségről van szó, amelyik a világ több pontján valódi konfliktusokban
harcol, jelenleg mintegy 120 ezer katonával. A NATO-nak valós világbeli,
élet-halál kérdéseket eldöntő kötelezettségei vannak - hangsúlyozta.
A NATO stratégiai küldetésének megújításán - amelyre legutóbb 1999-ben került
sor - olyan szakértői csoport dolgozik, amelyet Madeleine Albright volt
amerikai külügyminiszter irányít. Az ezzel kapcsolatos végleges dokumentumot
várhatóan a NATO novemberi lisszaboni csúcstalálkozóján fogadják el.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















