Aligha vitás, hazánkban szinte semmi sem működik jól. Nemcsak az úthálózatunk és a tömegközlekedésünk állapota katasztrofális, nemcsak a hadseregünk vált szinte semmivé az elmúlt években, nemcsak az egészségügyünk romlott le sereghajtóvá a fejlett világban, hanem ha őszinték vagyunk, be kell vallanunk magunknak azt is, hogy tulajdonképpen egyfajta „belső rohadás” ment végbe az utóbbi nyolc évben.

 A „belső rohadás” első tünete volt, hogy az Orbán-kormány politikai ellenzéke zsigeri indulatokat generált a polgári vezetés ellen. A zsigeri indulatok fő célja az akkori kormány sugallta értékrend volt – ebből a mai napig visszaköszön például a „koronaúsztatás”, mint az országra fenekedő elképzelhető legnagyobb veszedelem.

 A zsigeri gyűlöletet pénzzel támogatták meg. A 19 ezer forintok meg az 50 százalékok ígérete sokakat csábított arra, hogy az MSZP–SZDSZ-re voksoljanak 2002-ben.

 Na ezzel kezdődött a belső meghasonlás.

 A tényt ugyanis nem lehetett felülírni: a kemény valóság az volt, hogy ha van az államkasszában szétosztható zsozsó, akkor – jól kormányoztak, akik azt oda begyűjtötték. Ha pedig azért váltunk le valakit, mert jól kormányzott, akkor szükségképpen a saját pusztulásunkat készítjük elő.

 Nos, ez is történt. Ha történelemkönyvben vagy erkölcsregényben olvasnánk a 2002-es és azóta folyó magyar történetet, mindenki számára evidens volna, hogy ki a bűnös, melyik oldal a gonosz.

 Most (megint) országgyűlési választások lesznek. a most elkövethető legnagyobb hiba: pártban gondolkodni.

 Ugyanis 2002-ben a Gonoszt, az erkölcstelenséget támogatta az enyhe többség (2006-ban pedig megerősítette a rossz választását). Most nem szimplán pártot kellene választani, hanem magát a Jót. Az Erényt.

 Patetikusnak tűnhetnek ezek a szavak. Az a baj, hogy nem azok. A történelem igenis valóban élére állítja néha a kérdést, mondhatni az ember mellének szögezi a kardot.

 Hogy messzebbre ne menjünk, ez történt velünk 2004. december 5-én. És a többség a Jót választotta – de csupán az igen enyhe többség. A valódi többség a hallgatás bűnébe esett. A nagy többség pedig a mai napig nem vette észbe, hogy például Szlovákia magyar(ellenes) politikája az itteni december 5-ei választáson alapul.

 A mostani választás tehát a lényeget illetően a Jó melletti elsöprő többségi kiállást kellene hogy jelentse.

 Mit tegyen, aki a Jót akarja választani? A Jóra akar voksolni?

 Őszintén szólva a válasz egyelőre homályos.

 Ami biztos: aki az MSZP-re szavaz, az nyíltan kiáll az országrontó bűnözés mellett. Ha tegyük föl az MSZP megnyeri a választást, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a most elkezdett és folyó bűnperek, eljárások tulajdonképpen ítélet nélkül vagy igen enyhe, nevetséges ítéletekkel zárulnak majd. Ezt talán mindenki megérti, elég a vecsési számlagyár elleni eljárásra gondolnunk.

 Aki az SZDSZ-re vagy/és az MDF-re szavaz, az a politikai hülyeség mellé teszi az ikszet. Ezzel azt támogatja, hogy Magyarországon futóbolondok kormányozzanak, akik ráadásul minimum politikai bűnpártolók, de például Budapestet nézve súlyosabb a helyzet. Budapest utolsó négy évéért ez a két párt eminens felelősséget visel, a fővárosi MDF számtalanszor árulta el Budapestet a mostani ciklusban.

 Aki az Országház ajtaján dörömbölő erők valamelyikét szereti – annak van egy alapvető igazsága. Nyugodtan mondhatja, hogy aki kívül van, az biztosan nem bűnös az elmúlt nyolc év disznóságaiban. Ez a gondolatmenet sok tízezer embert vezet majd áprilisban.

 És ezeknek a szavazóknak van igazságuk.

 Mégsem értünk egyet.

 Azért nem értünk egyet, amiért egy rossz hírű kórházba sem hívnánk be az utcáról operálni senkit. Mert rossz ugyan a kórház híre, de operálni mégiscsak sebésznek kell, nem valamely utcaseprőnek vagy hentesnek a szemközti boltból. Utóbbi felszínes megközelítésben még hasonlónak is tűnhet, mint egy sebész – de csak felszínes megközelítésben.

 Ha végiggondoljuk, Magyarországot praktikusan nem politikusok tették tönkre, hanem politikai dilettánsok. Gyurcsány, Bajnai, sőt Medgyessy sem voltak politikusok. Nem volt politikus Horváth Ágnes, Kóka János sem. A sort folytathatnánk.

 Az MSZP és az SZDSZ nagy-nagy bűne, hogy bűvészinasokat engedtek bűvészkedni. Például a szocialista egészségpolitikusok nyugodtan verjék a fejüket a falba. Ők a hallgatásukkal és a gyávaságukkal asszisztáltak az üzleti világ egészségügyi elterpeszkedéséhez. Cinkosok voltak – ismerik Babits sorát.

 Az igazi fogas kérdés a Fidesz, precízebben a Fidesz–KDNP szövetség. Ennek megítélése kívánja a legtöbb energiát.

 A KDNP-t szívesen gúnyolja a balsajtó nem létező pártnak, esetleg afféle politikai kullancsnak állítják be.

 Ez így bizonyosan nem igaz. Maradva a képnél: a kullancs rejtőzködik, a gazdaállat meg akar szabadulni tőle.

 A KDNP nem ilyen. A KDNP átveszi a Fidesztől az elvszerű megnyilatkozások politikai terhét. Ezzel segíti a Fidesz néppárti jellegének megőrzését.

 Ez a konstrukció eredményesnek bizonyul, a közvélemény-kutatások szerint.

 Elágazó következtetések kínálkoznak. Egyfelől lehet úgy nézni, hogy a Fidesz tudja, mi az Igazság – de nem mondja. Bizonyára azért nem mondja, mert tapasztalata szerint a választók nem szívesen hallják az Igazságot. Másfelől lehet úgy nézni, hogy a Fidesz az Igazsággal is üzletel. Ha jövedelmez, kiteszi a kirakatba, amikor pedig áldozatot kényszerítene a pártra, akkor szépen áttolja szomszédba, a KDNP gyékényére.

 Vitatkozhatunk azon, hogy melyik a valósághűbb értelmezés, de egy biztos: jelenleg a magyar politikai terepen egyedül a Fidesz mellett látszik olyan erő (vagy mondhatunk felvont zászlót is), amelyik a politikai morált módszeresen kifejtve is vállalja. Vagyis a KDNP.

 Párhuzamos politikai eszmerendszer nincsen. A liberális eszméket a liberálisok feladták, pénzre váltották, maga a liberalizmus is becsődölt (hozzátehetjük: világszerte).

 A szocializmus eszméje az MSZP-ből kiszorult, a párt bűnök és bűnözők otthona lett, valódi szocialista pártra momentán kilátás sincsen.

 Maradt a kereszténydemokrácia.

 Aki elvszerű kormányzást akar itt látni, annak nincsen más választása, csak a Fidesz–KDNP kettőse. Kénytelen abban bízni, hogy ez a szövetség hű marad magához, azaz a kereszténydemokrata eszmeiséghez, egyszersmind képes az elvszerűséget komolyan nem vevő (egyébként többségi) választói világ megszólítására és (majdan kormányozva) a megtartására.

 Nehéz, kínlódó kormányzás néz ki a Fidesz–KDNP kettősnek. Egyfelől vinni kell a gyakorlati ügyeket (ami óvatos egyensúlyozás lesz nehéz hegyi ösvényen), másfelől helyre kell billenteni a magyar világ tengelyét, azaz a bűnözőket börtönbe kell terelgetni, az országrontó korrupciónak és egyéb erkölcstelenségeknek véget kell vetni (elsősorban az ítélet szintjén, tehát hogy aki korrupt, azt megvessék végre a társaságban is). Vissza kell állítani a (köz)tulajdon iránti tiszteletet, a munka becsületét, a lustaság elítélését stb.

 Ha nem sikerül nekik, az lenne az igazi katasztrófa.