Nem támogatja az ORTT elnökjelöltjét a Fidesz és a KDNP
Megosztottak a parlamenti erők az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségére javasolt jelölt támogatása tekintetében: a szocialisták támogatják a jelöltet, a Fidesz és a KDNP azonban nem. Az SZDSZ hétfőn alakítja ki álláspontját, az MDF-es képviselők megszavazzák a javaslatot.
2010. február 18. 16:41

Budai Bernadett MSZP-szóvivő közlése szerint a szocialisták számára a jelölt elfogadható, mert megfelel annak a kritériumnak, hogy a politikai pártok és az elektronikus média között egyenlő távolságot tartson.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-nek azt nyilatkozta: lehetetlen helyzet, hogy egy olyan fontos, számos szakmai kérdést is felvető tisztség betöltéséről úgy kelljen döntenie a parlamentnek, hogy alig néhány nap áll csupán rendelkezésre a jelölt szakmai felkészültségének és alkalmasságának vizsgálatára.
"A Fidesznek ezért, jelen körülmények között nem áll módjában érdemben állást foglalni a személyi jelöléssel kapcsolatban és nem áll módjában támogatni azt a parlament hétfői ülésnapján" - közölte.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportjának álláspontja szerint a parlamenti ciklus utolsó ülésére időzítve, néhány nap alatt nem lehet felelős döntést hozni a magyar médiarendszer törvényi felügyeletét ellátó ORTT elnökének személyéről - közölték az MTI érdeklődésre a párt sajtóosztályán.
Az SZDSZ-frakció hétfői ülésén dönt arról, hogy miként szavaznak az ORTT élére jelölt Polyák Gábor ügyében, de az MTI-nek nyilatkozó Pető Iván azt mondta, ő személy szerint támogatja az aspiráns megválasztását.
A szabad demokrata képviselő saját, személyes álláspontját ismertetve közölte, hogy Polyák Gábort ismert, a médiaügyekkel foglalkozó, megbecsült jogásznak tartja. Hangsúlyozta, hogy a jelölt politikai kötődéséről semmit nem tud és személyesen sem ismerik egymást, ezért a kvalitásai alapján tartja őt alkalmasnak a posztra.
Pető Iván egyúttal sajátosnak nevezte, hogy az utolsó parlamenti ülésen kell dönteni az ORTT elnökéről, de mint mondta, egy ilyen típusú hivatal nem maradhat vezetés nélkül a kampány idején, ezért helyesli, hogy az államfő és a miniszterelnök jelöltet tudott állítani.
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: pártja szerint az ORTT nem maradhat huzamosabb ideig vezető nélkül. A jelölt szakmai múltja szerintük alkalmassá teszi a feladat elvégzésére, és az MDF azt reméli, hogy munkáját a pártoktól függetlenül, "távolságtartóan" végezheti majd. Az MDF tehát támogatja és megszavazza a jelöltet - mondta a szóvivő.
A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a 33 éves Polyák Gábort, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatóját jelöli az ORTT elnökének Sólyom László államfő és Bajnai Gordon miniszterelnök.
Majtényi László, az ORTT korábbi elnöke 2009. november 30-án távozott hivatalából. A korábbi adatvédelmi biztos október 29-én, egy nappal az országos kereskedelmi rádiós koncessziók odaítélése után mondott le - november 30-i határnappal - a médiahatóság vezetéséről a rádiós frekvenciapályázat körül kialakult helyzet miatt.
MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
- Liptai Claudiát elrabolták
- Bankárok a Nyugat diktátorai
napi abszurd
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
megmondó
Ég a ház, de a lakók még népszínházat rendeznek. Az unió immár második felvonásban biztosította a szórakozást Európa demokrácialetéteményeseinek.
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















