Bokros Lajos visszalép?
Dávid Ibolya szerint fegyelemre és egységes kommunikációra van szükség az MDF-ben. A pártelnök erről annak kapcsán beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, hogy az egyik hírportál információi szerint Bokros Lajos elektronikus levélben tudatta a párt vezetőivel, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől, ha a vezetők nem tudnak úrrá lenni az MDF-ben kialakult káoszon.
2010. február 17. 16:04
Dávid Ibolya arra, hogy a HírExtra szerdai információi szerint Bokros Lajos kedd este elektronikus levélben tudatta a párt vezetőivel, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől és a párt listavezetői posztjáról, ha a vezetők nem tudnak úrrá lenni az MDF-ben kialakult káoszon, azt mondta: egyetért azzal, amit Bokros Lajos az e-mailjében megfogalmaz. Az MDF elnöke szerdán sajtótájékoztatón közölte: pénteken összeül a párt országos választmánya a párt „saját belső demokráciája” okozta „nehézségek” kezelésére. Az MTI úgy tudja, hogy Bokros Lajos nem a párt vezetőivel, hanem az MDF kommunikációjáért felelős munkatársaival közölte elhatározását.

A pénteki választmányi ülésen „be fogjuk fejezni ezt a fajta kibeszélőshow-t, nem lesz magánvélemény az MDF-ben sem, és ezt egy testület fogja garantálni” – mondta. Közölte azt is, hogy a párt öt budapesti kerületi szervezete működésének felfüggesztése a következő országos választmányi ülésig tart. Az MDF budapesti választmányának 13 tagja múlt csütörtökön igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltán elnököt és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választják.

Közlése szerint pénteken összeül az MDF országos választmánya, amely lezár egy olyan korszakot, amelyben a párt saját belső demokráciája olyan nehézségeket okozott a választások kapcsán, amely eltereli a választók figyelmét. Dávid plakátkampányuk kapcsán úgy fogalmazott: az MDF választási plakátjain magyarok, demokraták és függetlenek szerepelnek. Hozzátette, a plakáton szereplő fiatalok, akik a Bokros Lajos baráti kör tagjai, úgy gondolják, Magyarország kulcsa a miniszterelnök-jelölt kezében van.

A pártelnök újságírói kérdésre közölte: Mesterházy Ernő (a BKV-üggyel összefüggésben előzetes letartóztatásba helyezett fővárosi főtanácsadó) nem támogatta az MDF kampányát. Az MDF kampánya szerény, mely a törvényben előírt összeget nem fogja túllépni, a kampányban pedig arányosan részt vesz a demokrata fórum és az SZDSZ – tette hozzá. Mint mondta, még több, mint öt hét van az ajánlószelvények gyűjtésére, az MDF jelöltjeinek harminc százaléka egy héten belül leadja az ajánlószelvényeit. 
MNO nyomán
Címkék:
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Támadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
  • Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?
    Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
  • Hideg földek
    A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.
  • Incze László, a szenvedélyes múzeumszervező (2.)
    Erdély mindmáig – és bizonyára mindörökre – leggazdagabb miniatürizált népviseleti gyűjteményét valamiképpen együtt kellett tartani és megmenteni.
  • Drága Nellikém!
    Két nap óta reggeltől estig a Klábrédiót hallgatom. Különösen tetszik, hogy csak független szakértőket szólaltatnak meg.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó