Ezen a hétvégén ajánlószelvényeket gyűjtöttem. Kettesével jártunk házról-házra, és kettesével csodálkoztunk.

Először is, nem ismertük azokat akikhez bekopogtunk, de senki egyetlen igazolást nem óhajtott arról, hogy ki az ördög fiai vagyunk. Simán elhitték amit mondtunk, és a markunkba nyomták a szenzitív adattal teli ajánlót. Másodszor, legtöbbjüknek eszébe sem jutott, hogy a jelölt és a jelölőszervezet nevét ráírja a cédulára. Erre ott helyben megkértük őket, már csak azért is, később ne gyötörje őket rémálom, hogy egy másik párt önkéntesei kezébe nyomták a cetlijüket. Kiderült, hogy rémület csak minket gyötört volna hasonló helyzetben, ugyanis néhányan közölték velünk, hogy ők már leadták, sajnos nem tudják, hogy kinek, véletlenül még ki sem töltötték, de akik vitték, szépen kérték.

Egy kicsit mindig baj, ha hülyék vagyunk. De van ennél nagyobb szerencsétlenség is.

Hideg szél fújt szombaton és egypár helyre behívtak bennünket. Az egyik helyen szép rend, ágyak letakarva, padló feltakarítva, asztal letakarítva, sparhelt a konyha végében. Csak tűz nem égett benne. Kurvára hideg volt. Látszott a leheletünk. A fürdőszobai csap meg csöpögött rég, ezért a kád alján háromcentis a jég.

Buszmegállóst lehetett volna játszani; hány hideget kell még lehelni, amíg jön a meleg busz. De meleg buszra nem volt remény. Ami nem csoda, abban a házban maga reménytelenség lakott, aki azt sem tudja, hogy adnak neki valami kis segélyt, ha bemegy az önkormányzathoz, és úgy tudja, hogy fát vágni az erdőben bűncselekmény. Erre a fajtára mifelénk nem azt mondják, hogy tisztességes, hanem hogy élhetetlen. És ez még a hülyeségnél is nagyobb szerencsétlenség az emberre nézve. Mert például hülyének egyáltalán nem volt hülye; ő volt az egyetlen, aki elkérte az igazolásunkat és csak ennek ismeretében adta át a kitöltött ajánlását. Mondhatnánk erre, hogy persze, neki aztán tényleg nem mindegy, hogy mi lesz itt idén és tovább. De a vizitdíjas népszavazás után azért sejteni lehet, hogy a többieknek sem fenékig tejfel az élet, pluszba még háromszázat sem tudunk fizetni érte.

Ezért döbbenetes a buta bambaság amivel a saját adatokkal teli, jelölés nélküli szelvényt és vele akaratunkat idegenek kezére, kénye-kedvére juttatjuk. De így jár előbb vagy utóbb minden nép, amelyik nem ír, olvas és beszél.