Szavazók ’2010: merre magyar? - 1
2010. február 14. 08:21

Vannak ugyan a szavazóbázis szociológiai összetételét értékelő közvélemény-kutatások és politológiai elemzések. És nagyobb távlatból vannak tudományos felmérések is, de ezek nem a máról szólnak. Persze, majd a jobboldali kormányzás évei alatt születnek új, aktuális kutatások és elemzések arról a magyar társadalomról, amelyik elzavarta a baloldali hatalmat. Ez eddig minden kormányciklusban így történt, vagyis az ún. akadémiai tanulmányok akkor készültek és magyarázták meg a helyzetet, amikor már nem a baloldal kormányzott, a korábbi baloldali évtizedekről mint előzményről pedig szót sem ejtettek.

A nagy kérdés most az, hogy a korábbi antidemokratikus időket felidéző Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-éra után milyen társadalomképről van szó: mire enged következtetni, merre fajulhat el a szavazó társadalom akarata. Az aggódás konjunktúráját példázó, Szénási Sándor-féle délutáni rádióműsorban a rendszerváltozás (!) ellenesség, a rendszer (!) ellenesség, és más társadalmi anómiák kerülnek szóba, de egy szó sem a Gyurcsány-rendszerről, amely antidemokratikus, a kormányzást, az államot és az intézményrendszer hitelét megrendítő ügyeivel gerjesztett 20 százalék feletti szélsőséget.

Milyen szavazók, pártok, társadalmi radikalizálódás?

Az Országos Választási Bizottság (OVB) 28 jelölőszervezetet regisztrál, amelyek megméretnék magukat az áprilisi országgyűlési választásokon. A testület legutóbb nyilvántartásba vette a Lehet Más a Politika (LMP), a Zöldek Pártja (Zöldek), a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP), a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP), valamint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnevezésű jelölőszervezeteket. Korábban regisztrált már a Civil Mozgalom (CM); a Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ); a Magyar Szocialista Párt (MSZP); az Új Szociáldemokrata Néppárt (ÚSZNP); a Demokrata Unió (DU); a Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ); a Magyar Republikánus Politikai Párt (MRPP); a Liberális Roma Unió Párt (LRUP); Történelmi Szövetség, Kisgazdák-Szociáldemokraták Párt (Történelmi Szövetség), a Torgyán-Kisgazda-Koalíció; a Magyarországi Kisebbségek Pártja (MKP); a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP); a Szociáldemokrata Párt (SZDP); a Magyar Demokrata Fórum (MDF); a Zöld Demokraták - Zöld Baloldal - Zöldek Szövetsége (Zöld Baloldal); az Igazi Demokraták Klubja (IDK); a Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt (SZDSZ); a Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt); az SMS Demokrata Párt (SMSDEMOKRATA); a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt (Jobbik); a Összefogás Párt (ÖP); a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (Fidesz); és az MCF Roma Összefogás Párt (MCF). /1/

A szavazóbázis osztályozása hagyományos és újszerű módja szerint nagyon eltérő. A magyar szavazók társadalom-lélektani osztályozása szerint pl. lehet „naiv”, „vallásos”, „fizetős” és „nemszavazó” szavazó. A naiv szavazó talán első szavazó, vagy mindig első szavazó, vagy aki nem képes érett módon értelmezni a szavazata jelentőségét és a várható kimenetelt. Ez a kategória néhány százezer olyan embert jelent, akik szavaznak, de nincs komoly meggyőződésük, váltogatják a pártokat is.

A vallásos típusú szavazó olyan személy, akinek ösztöne és nem meggyőződése van. Ilyenek a Ferike táborát alkotó Mari nénik, a megátalkodott kommunisták, szocialisták, Horn- és Gyurcsány-imádók, a család-, gyermek- és élettárs nélküli nyugdíjasok, a régi maszekok (akik a verseny nélküli magánzás hívei voltak a kádárizmusban) stb.

A fizetős szavazók köre az a 100-300 ezernyi járadékos, akiket az MSZP szokott megvásárolni előre, vagy a választások előtti utolsó héten. A nemszavazó szavazók sokasága a választó korú népesség 30-40 százalékát jelenti, akik nem mennek el szavazni. Választások előtt ez a sokaság stabilan 29 százalék a felmérések szerint. A nemszavazó állampolgárok is szavaznak, persze, mindig a bukott a rendszer és hatalom mellett kiálló, felelősséget nem vállalók sokasága ők.

Mondanunk sem kell, hogy a társadalomlélektani kategorizálás szerinti vallásos és fizetős szavazók egészében és direkt módon, a naiv szavazók nagyobb részt, a nemszavazó szavazók egységesen és indirekt módon mindig a baloldal táborát erősítik.

Csorba József, gondola.hu
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó