Mai alkotmányos berendezkedésünket a választási kampány hevében (főleg a baloldalon) szívesen állítják be afféle tökéletes műnek. Hányszor hallhatjuk, hogy ha a „másik oldal” hatalomra kerül, akkor aztán jajj, mert ki tudja, miféle szörnyűségek jönnek, még tán az alkotmányt is megváltoztatják.

 Két fontos dolgot kell leszögeznünk e tárgyban. Egyfelől, hogy az alkotmányt nyugodtan meg lehet változtatni, sőt a mai magyar államiság egyik alapvető baja, hogy alkotmánya nincsen a nép lelkébe írva, csupán holt papír. Ha valóságos alkotmányosságot keresünk, akkor azt az embereknek a közéletiségről alkotott közös felfogásában kell megtalálnunk. Tehát a többször módosított 1949. évi XX. törvény nem tekinthető valódi fundamentumnak.

 Másodszor meg kell vizsgálnunk, mire tanít a magyar történelem: milyen kormányzat a legjobb az országnak?

 A válasz meghökkentő: a magyar történelem kitűnő talapzatot adna egy szinte szóról szóra „amerikai” berendezkedésnek. Nevezetesen az USA alkotmányos berendezkedésének van egy vonása, ami lényegesen eltér a brit történeti gyakorlattól: az elnöki hatalom minéműsége.

 A magyar történelem arra tanít, hogy a legnagyobb kára az országnak a terméketlen vitákból származott. Terméketlen vita volt Mohács után a „nemzeti király” körül, amit hosszú terméketlen vita követett a protestánsok és a pápisták közt (s ezt ráadásul megfejelte a protestánsok törökök iránti korántsem olyan engesztelhetetlen gyűlölete, magyarán szimpátiája). Ezzel le is írtuk, miként úszott el Magyarország cirka kétszáz éve, Mohácstól a szatmári békéig.

 A XVIII. század mentes volt a terméketlen vitától – és ez bizonyult a legharmonikusabb építő korszaknak az utóbbi félezer évben.

 A reformkor is tanulságos példája (sajnos) a terméketlen vitáknak. Noha szívesen emlegetjük, hogy „legjobbjaink” síkraszálltak az országjobbító eszmékért, valójában be kellene ismernünk, hogy a haladás évtizedes késleltetése éppen a rossz magyar alkotmányos berendezkedésnek volt köszönhető. Nevetséges, sőt groteszk, hogy például kilenc évet lehetett vitatkozni a nemesség lánchídi vámfizetési kötelezettségéről.

 Továbbfűzve gondolatmenetünket, emlékeztetünk, hogy a dualista Magyarország a véderővitával ásta meg önmaga sírját.

 Mi hát a megoldás?

 Megítélésünk szerint nem kell sokat törni a fejünket: az USA alkotmánya működőképes – és Magyarországon is működőképes! – modellt ír le, már ami a végrehajtó hatalmat illeti.

 A magyarok – hasonlóan az amerikaiakhoz – szívesebben gondolkodnak személyben, mint absztrakciókban. Személyi kérdésnek tekintve a végrehajtó hatalom gyakorlását, hamarabb képes dönteni az ország. Szemléletes példa erre Gyurcsány Ferenc üstökösszerű pályája.

 Ellenvetésként fölhozható, hogy lám, Gyurcsány is mekkorákat hibázott mint a végrehajtó hatalom gyakorlója.

 Nem értünk egyet ezzel mint ellenérvvel. Ha ugyanis Gyurcsány több gyakorlati hatalmat kapott volna, nemcsak a kétéves „választási kampány” gyanánt értelmezett első kormányzását, utána pedig tényleg vihette volna a reformterveit – akkor most nem itt tartanánk.

 Valószínűleg túllennénk már egy tisztító viharon.

 Ugyanis a gyurcsányi „reform” tévképzetek drasztikus és gyors bevezetésével mostanra eltűnt volna az egész MSZP-világ. Most éppen azért fogják túlélni a választást, mert az ellenzék megakadályozta a legszörnyűbb terveik kivitelezését. És a személyekben gondolkodó választók jó nagy hányada hiszi még most is, hogy van abban valami, amiről Gyurcsány beszélt. A szocialisták most el fogják veszíteni a kormányt, és utódaikat az országmentő kínlódások között azzal lehet majd vádolni, hogy bezzeg, ha a Gyurcsány…

 Visszatérve a végrehajtó hatalom egyszemélyi felelősséggé koncentrálására, annak a gyakorlatnak megvolna az a fontos következménye is, hogy például nem lehetne a tanácsadót rács mögé dugni úgy, hogy aki őt alkalmazza, az a felelős politikus a helyén maradhasson (amint ez most Budapesten van). Magyarán a korrupció ellen is hasznosabb volna a (közerkölcsök javítása mellett) a definiált személyi felelősség mint alkotmányos alap.

 Továbbá jót tenne a gyakorlatnak a személyi fluktuáció kikényszerítése is, amint ez az amerikai alkotmányban remekül meg van oldva. Éppen az ő Roosevelttel kapcsolatos tapasztalatuk igazolja, miért kell még az esetleg alkalmas vezetőt is lecserélni idővel.

 Tanuljunk hát jobb alkotmányt Amerikától, és erősítsük a végrehajtó hatalom lehetőségeit! Ez nem demokráciaellenes, mert a demokrácia és a potens kormányzás nem mondanak ellent egymásnak. A tétova, ügyetlen kormányzás, amiben évek óta élünk, nem a demokrácia sajátja, hanem a hülyeségé.