Beder
Tibor földrajzos és geológusi alapozású férfiú, utazó, gyalogló alkat, aki hol
az apostolok lován, hol valamiféle járművel bebarangolta fél- vagy egész
Európát, Kis-Ázsia hatalmas térségeit, és könyvekben, publicisztikai írásokban,
élőbeszéddel tovább adott értekezésekben nagy bőséggel hintette szét a
históriai és kortársi magyar nyomkeresésben szerzett tapasztalatait.
Az Apadó fájdalom című könyv mintegy összegezése a szerző nagy ívű utazásainak, amelyeket nemcsak földrajzi értelemben tett meg, hanem a történelmi, szépirodalmi tudományok, a népi hagyomány, a képzelet térségeiben vándorolva is. Beásta magát a magyar és más népek őstörténetébe, históriájába, szívébe-lelkébe.
Az Apadó
fájdalomban már az első mondatban meghökkent: „...decretum Ugros eliminandos
esse...” azaz „...elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak...” 907-ben adatik
ki az egyesült európai német-római vezetésű haderő részéről. Az Árpád
honfoglaló seregei ellen induló, többszörös létszámbéli fölényű százezres
haderőt a nyugati világ számára ismeretlen harcmodorú magyar sereg legyőzi és a
pannóniai honszerzést területileg a mondák Óperenciájáig, azaz az Ens folyóig
terjeszti ki.
Ez a
metafora a továbbiakban behálózza a szerzőnk könyvét a honfoglalást megelőző, a
történelmi, azaz a Szent István-i Magyarország megszületésétől a székelyföldi
autonómia megteremtésének igenléséig.
Beder
Tibor történelmünket és kortársi világunkat bekalandozó könyvének gerince annak
folyamatnak a feltárása, amely az egykor magyar többségű térségek históriai
lefaragását és elvesztését jeleníti meg, és a mérhetetlen veszteségek ellenére
a mégis megmaradás, a mégis itt maradás parancsát követi. Erdély esetében mára
ez a térség főleg Székelyföldön – és a magyar határ menti övezetben – mutat fel
kompakt, 80 százalékban magyar tömeget. Ez képezi magyar szempontból azt a
magot, amely az erdélyi magyarság belső anyaországa, erős szellemi és
kulturális vára. Ezért tartatik folyamatos nyelvi, kulturális, szellemi és
fizikai ostrom alatt. A szerző ezért állít mércét, jelöl ki feladatsorokat,
hogy ezt a több európai államnál nagyobb térséget szívünkhöz nőtt
szokásrendszerével, történelmi múltjával együtt megtartsuk és megvédjük.
A történelmi
és földrajzi barangolások során a tanulságos példák sokaságával mutatja be,
járja körbe azt az eróziós mállást, amely a magyar etnikum felől nézvést lemarja
a székelyföldi „magról” a peremrészeket. Székelyföldet olyan értelemben is
„körüljárja”, hogy szól a Barcasági
medence népességéről és ezek históriájáról, eljut egészen Törcsvár és
Fogarasföld vidékéig, Északon a Beszterce környéki Szászföldig, szól az egykori
Aranyos szék székelyeiig és ezt a földrajzi kört a moldvai-csángó magyarokkal
zárja, akik ma is a leginkább ki vannak téve a történelmi szélverésnek.
A
történelemi tanulságok kiszálazása közben nagy empátiával szól – már csak a
családi kötelékek ürügyén is – az örmény-magyar kapcsolatokról és etnikumközi
összeszövődésekről, a szászság – magyarság kettős kötődésű és szakítópróbás
históriájáról, majd az etnikum majdnem teljes eltűnéséről, az új, hagymakupolás
honfoglalás térnyeréséről.
A könyv
legmarkánsabb vonulata a románság hol brutális, hol alattomos, rafinált
előretörése. Ebben a folyamatban hangot ad a magyar „bűnöknek”, ostorozza az
országot veszejtő Károlyi Mihály-féle vonulatot, a bolsevista uralom
pótolhatatlan és visszafordíthatatlan kártevéseit majd a kommunizmus
kelet-európai tombolását.
A szerző a
magyarság és a székelység türk származásának elkötelezettje, az ótörök rokonságtól
az oszmán-török kapcsolatokig terjedő széles pászma megrajzolója. A
török-magyar, török-székely kapcsolatokról személyi kötődései, tájékozottsága
okán is bőven szól, ebben a könyvében
nem kerüli meg a török-örmény konfrontációt sem.
- ajánlatunk
- Tárki: kétszeres előnyben a kormánypártok
- Gál-Busuttil: az eljárás vége előtti ítélethozatal az autoriter módszer
- Mit mondtak az elemzők az évértékelőről?
- EP-meghallgatás - Hankiss Ágnes levele a résztvevőkhöz
- A Kúria szerint is kartelleztek az útépítők a fővárosban
- A horkolás csak tünet, előzze meg a szövődményeket!
- A fejlesztési minisztérium ésszerű kompromisszumra törekszik
- Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet
- Autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Misztrál-ősbemutató a Balassi-kard átadásán
- "Strauss-Kahn-gomb" a a New York-i szállodai szobalányoknak
- 2011: A Jobbik az év nyertese!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Bayer Zsoltot megrémítette a 168 Óra
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- Liptai Claudiát elrabolták
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Kitiltották Gyurcsány Ferencet Gyögyöspatáról!
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Mohácsi Viktória politikai menekült Kanadában?
- Drága Nellikém!
- Egymásnak esett a balliberális sajtó
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Ez az igazi abszurd: Oszkó exminiszter tavaly április óta a Malév konkurens igazgatóságában
- Szóval ez fáj...
- Ez már tiszta őrület: az amerikai külügyben ítélkeznek Magyarországról
- Orbán akarnok, szélhámos hazugságáról a 168 Órában
- VV Zsuzsi megverte a Blikk újságíróját
- A mezőkövesdi fideszesek leitatták a szocialista menet egy tagját?
- Megőrül a börtönben Stohl András?
- Bayer Zsolt Csurka haláláról
- “A zsidók itt nem kívánatosak”
- Budapesten a "majd én megmondom, mi van itt" asszony USÁ-ból
- Bankárok a Nyugat diktátorai
Ezer szállal kötődnek Amerika vezető egyetemeinek és kutatóbázisainak szennyes és becstelen szakértői klikkjeihez. - Dúl az összeesküvés-gyakorlatTámadás minden fronton, egyszerre és folyamatosan. Pontosan megtervezve, precízen végrehajtva. Valószínűleg az áldozattársadalom költségén.
- Gyorsjelentés: mi lesz a MALÉV után?Isteni krimialapanyagnak fest a MALÉV története. Tolvajlás, árulás, sértettség, irigység, szemfülesség.
- Hideg földekA paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról.















